nyomtat

megoszt

A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében 1944-1948
Az RKP tagságának alakulása Maros megyében

NOVÁK ZOLTÁN:

A Román Kommunista Párt hatalmi szerkezetének kiépítése Maros megyében, 1944-1948

A Román Kommunista Párt az 1944. augusztus 23. után kialakult politikai helyzetet arra próbálta felhasználni az első pillanattól kezdve, hogy megszerezze a teljes politikai hatalmat, és hogy az országot egy szovjet mintára megszervezett állammá tegye. Ennek elérése érdekében szükség volt a társadalom teljes körű ellenőrzésére, amit a kommunisták már a háborúból való kilépés után (1944. augusztus 23.) elkezdtek módszeresen kiépíteni vidéki szinten is. A társadalom teljes körű ellenőrzéséért folytatott harc egyik kulcsfontosságú kérdése a többpártrendszer felszámolása és a Román Kommunista Párt helyi szervezeteinek kiépítése volt.

A Vörös Hadsereg bevonulása után az addig illegalitásban tevékenykedő kommunisták hozzáfogtak a párt helyi szinten történő megszervezéséhez. A párt belső felépítését, a párttagok számát, a párt hatékonyságát, belső struktúráját elemezve kijelenthetjük, hogy az ún. pártszervezés első szakasza kb. 1948 végére befejezettnek tekinthető. Ez idő alatt megyei szinten a települések döntő többségében megalakultak az RKP helyi szervei és erőteljes központi támogatottság mellett befolyásuk alá vonták a társadalom minden szegmensét (közigazgatás, gazdaság, kultúra stb.), átvették a többi párt, tömegszervezet (MNSZ, Parasztpárt, Liberális Párt, Szociáldemokrata Párt stb.) helyét, felszámolva vagy működésképtelenné téve azokat.

A Román Kommunista Párt megszervezése, tagságának alakulása térségünkben még nem egy teljes mértékben tisztázott folyamat. A köztudatban eltérő "mítoszok" születtek erről a folyamatról. Egyesek a RKP központi szervei által kifejtett erőteljes nyomás eredményeként mutatták be, egyfajta kényszerpályaként, kevés szerepet tulajdonítva a helyi jellegű kezdeményezéseknek. Mások a RKP helyi szintű kiépítését kizárólagosan az itt élő nemzeti kisebbségek (magyar, zsidó) számlájára írják és kizárólagosan őket "vádolják" ezekért a "bűnökért."

A dolgozatomban, amely egy terjedelmesebb munka részét képezi, ennek a folyamatnak az egyik oldalát, a hatalmi szerkezet kiépítését, a párttagság alakulását próbálom meg bemutatni Maros megye viszonylatában. Elsősorban a működőképes hatalmi szerkezet (a különböző osztályok, sejtmunka, vidéki szervezetek kiépítése), valamint a párttagok számának alakulására és a tagság társadalmi, nemzetiségi összetételének bemutatására fektetem a hangsúlyt.

Kutatásom az 1944-1948 közötti időszakra vonatkozik. A tárgyalt időszak alatt az RKP a térségünkben is egy hatékonyan működő hatalmi szerkezetet épített ki. Kialakult és kikristályosodott a párt belső szerkezete (Megyei Bizottság, ügyosztályok, tagság stb.) Az 1948-ban elkezdett párttisztogatás már egy új korszak kezdetét jelenti.

A téma bemutatásához a legfontosabb forrásanyagot a Marosvásárhelyi Állami Levéltár 1944-1948 közötti iratanyaga jelentette. A feldolgozott levéltári anyag mellett a helyi magyar nyelvű sajtó és a visszaemlékezőkkel készített beszélgetések anyagát is felhasználtam. Külön megemlítem a Maros megyei RKP Szervezeti Osztályának hajdani, 1945-1948 közötti titkárával, B. J.-vel és a megyei pártiskola egykori előadójával, Csernovics Sámuellel készült beszélgetéseket.

 

A genezistől a "tömegpártig"

1. A belső szerkezet kiépítése

 

A Román Kommunista Párt a megalakulását követő időszakban, 1922-ben, Romániában kb. 2000 taggal rendelkezett, 1944-ből kb. 1000, 1945 októberében pedig immár 256.000 párttagról van tudomásunk, [1] 1948-ban pedig a párttagok létszáma elérte a 799.351-et, a Szociáldemokrata Párttal való egyesülés után pedig a Román Munkáspártnak 1.057.428 tagja volt. [2] A fent említett adatokból nyilvánvalóan kitűnik, hogy a párt életében az 1940-es évek jelentős változásokat eredményeztek.

Az 1944-es adatokat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az RKP ebben az időpontban igen csekély tömegtámogatottságot élvezett. A néhány illegalistát és szimpatizánst leszámítva az RKP igen kis számú embert tudott megmozgatni. Victor Frunză találóan jegyzi meg, hogy a párt ekkor egy olyan szervezethez hasonlított, amelynek hiányzott a teste, csupán fejjel rendelkezett. [3]

Az 1944. augusztus 23-i államcsíny gyökeresen megváltoztatta az RKP státusát. A párt 23 évi fennállása alatt csupán egy frakcióktól szétszabdalt, periférikus politikai csoportosulásként létezett. Az 1944-es év kül- és belpolitikai eseményei, a szovjet jelenlét hirtelen befolyásos tényezővé tették. Az RKP egyre nagyobb szerepet kapott és játszott a háború utáni román kormányokban. Ez a szerep szükségessé tette, hogy a bukaresti pártközpont legitimációt szerezzen, valamilyen szinten tömegtámogatottságra tegyen szert.  Ennek az elvárásnak próbált eleget tenni az a nagyszabású központi akció, amely az RKP helyi szintű megszervezését és tömegbázisának létrehozását tűzte ki céljául. Az RKP bukaresti központja első lépésként megnyitotta a párt kapuit majdnem minden belépni akaró előtt. "Megnyitjuk majd a kapukat olyan dolgozók előtt, akik a harcos forradalmár színvonalára emelkedtek, akik készek arra, hogy a munkásosztály pártjának soraiba harcoljanak, készek arra, hogy bármilyen feladatot végrehajtsanak, amelyet a párt bíz rájuk.", [4] jelentette ki Gheorghiu Dej. Ana Pauker révén még a hajdani légionáriusok előtt is gyakorta megnyíltak a párt kapui. [5] A központból kiküldött szervezőknek az volt a feladata, hogy terveiket, céljaikat egyeztessék a helyi szinten megnyilvánuló kezdeményezésekkel. A pártszervezés folyamatát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy egy több szálon futó, rendkívül komplex munkáról van szó. A pártelit "kitermelése", működőképes párstruktúrák kialakítása, a tömegek mozgósítása, a párt soraiba való állítása, a lehetséges ellenfelek semlegesítése, a baloldali propaganda tolmácsolása, elfogadtatása (minden lehetséges módszert kihasználva) stb. - mind ennek a munkának a részét képezik.

 A kommunista párt megyei szervezetét teljes mértékben új alapokra kellett helyezni, ugyanis az RKP illegalitásba helyezése folytán a helyi szervezeteket is betiltották, tagjait pedig üldözték a hatóságok. A munkásmozgalmi családból származó B. J. így emlékszik vissza: "a vásárhelyi szervezetet 1922-ben alapították meg. Az alapítók között volt édesapám is. A párt illegalitásba helyezése után az itteni szervezetet is betiltották. A hajdani Kossuth utcában működő munkásház még fennállt egy ideig, mi munkásgyerekek ide jártunk minden vasárnap, aztán a harmincas évek közepén ezt is felszámolták." [6] A párt a két világháború közötti időszakban nem rendelkezett jól kiépített vidéki szervezetekkel és megfelelő tömegbázissal sem. Vidéken sajátos okokból, amelyekre most nem térek ki, az emberek nem kapcsolódtak be tömegesen a baloldali mozgalomba. Egy 1951-ben készült összeírás a megye 120 vidéki településéből csupán 90 olyan személyt nevez meg, akik 1944. augusztus 23. előtt az RKP szimpatizánsai, vagy illegális tagjai lettek volna. [7] Meg kell jegyeznünk, hogy ezek közül még 1951-ben is csupán 57 volt tagja a Román Munkáspártnak. Ami az illegalisták szerepét, befolyását illeti, elég, ha a társadalmi és szociális pozícióikat megvizsgáljuk. Az illegalistaként feltüntetett 90 személy közül a döntő többség, kb. 50 személy földműves volt, a többiek pedig különböző szakmákat űző munkások. [8] Másrészt az ilyen jellegű, 1950 után készült statisztikákra úgy kell tekinteni, hogy a párt ezekkel gyakran a két világháború közötti periférikus helyzetéből fakadó komplexusokat igyekezett orvosolni, felkerekítve az amúgy sem túl magas számokat.

Az ún. illegalista mozgalom jellegzetességeihez tarozik az a tény is, hogy a konkrét akciók szinte teljes mértékben Marosvásárhely területére korlátozódtak. Vidéki szervezetek elszórtan működtek, általában olyan a megyeközponthoz közel eső falvakban, amelyek lakosságának egy része a városban dolgozott, és nagyon sok esetben valamely karizmatikusabb helyi származású aktivista nevéhez kötődtek. Jellemző ez az állapot pl. Sáromberke községre, ahol a faluból elszármazott Köblös Elek és annak családja köré szerveződött meg egy falusi RKP-, illetve MADOSZ-sejt. [9]

Ami a marosvásárhelyi illegális mozgalmat illeti, a sajátos körülmények miatt nagyon kevés forrásra hivatkozhatunk. Csernovics Sámuel, aki nagyon fiatalon került kapcsolatba ezzel a mozgalommal, és aki a későbbi marosvásárhelyi pártiskola előadója lett, így emlékszik vissza: "Az eszmékkel felületesen már gyermekkoromban megismerkedtem. Az utcánkban nagyon sok munkás élt. Ezek közül többen is illegalisták lettek. Komoly mozgalmista volt a Löbl család, Márton és Piri, Gombos Mihály, a Minor család, Nemes Dezső. Ezek mind a mi utcánkban laktak. Az egyik Minor fiú még a spanyol polgárháborúban is harcolt Franco ellen. Esténként összeültünk az utcánkban és beszélgettünk. Inkább, amolyan tőmondatokban beszéltek, a tudományosság teljes mértékben hiányzott. Jómagam sem ismertem akkor egyetlen ilyen jellegű munkát sem. Ezek az emberek meséltek nekünk a pártról, hogy miért is harcol, milyen célkitűzései vannak. Egyiküknek sem volt tulajdonképpen valamiféle marxista képzettsége. Ott volt pl. Mihály József, a "sapkás", aki nagyon sokat mesélt a Szovjetunióról és a kommunista világról. Részt vett már a Tanácsköztársaság körüli eseményekben is 1919-ben. Arról mesélt, hogy majd minden munkásnak jobb lesz, lesz munkahely, élelem, ruházat stb. Arról is mesélt több alkalommal, hogy a Szovjetuniónak annyi repülője van, hogyha egyszerre szállnak fel, elhomályosítják az eget. A pártot egy olyan szervezetként képzeltük el, amely harcol a tőke ellen azért, hogy felszabadítsa a munkásokat, hogy a szegények sorsa megjavuljon, ne legyenek élelmezési gondok. A Szovjetunió volt a példakép, hogy ott a kommunizmus hazájában a nép milyen jól él és, hogy milyen erős ez az ország. Ezekben a tételekben olyan gondolatok is voltak, amelyek találtak a mi ösztöneinkkel, mert nyílván mi is meg akartunk szabadulni a nyomortól, a mezítlábaskodástól, a rongyosságtól és nem utolsó sorban a kisebbségi megkülönböztetésektől." [10]

A szervezkedés, a baloldaliság felvállalásának komolysága is váltakozott. A magyar közigazgatás visszatérése után többen is kiléptek a mozgalomból. A magyar közigazgatás visszatérése 1940-ben felszámolta még ezt a szórványosan működő illegalista mozgalmat is. A vásárhelyi illegalisták egy része, pl. Löbl Márton elhagyta a várost, másokat pedig elfogtak és Ákosfalvára szállították. [11]

A megyében a tömegtámogatottság elnyerése érdekében kifejtett pártmunkát a vizsgált időszak alatt több tényező is jelentősen befolyásolta, sajátos jellegzetességet adva ennek a folyamatnak. A vidék etnikai és szociális, társadalmi tagolódását kell elsősorban megemlítenünk. Az 1940-es évekből származó pártstatisztikák Maros megye viszonylatában kb. 300.000 emberről beszélnek. 1948-ban a megyének 327.000 lakosa volt (a pártstatisztikák szerint 338.000), ebből 46,1% román és 50,8% magyar. [12] A városi lakossága aránya az összlakossághoz viszonyítva eltörpült. A megye legjelentősebb városa természetesen Marosvásárhely volt. 1948-ban 47.043 lakosa volt, amelyből 34.943 (74,28%) volt magyar, 11.007 (23,40%) román és 762 (1,62%) zsidó. Megemlíthetjük még Szászrégent 9.599 lakossal. [13]  

Nem utolsó sorban szólni kell a megye háború utáni politikai, gazdasági helyzetéről. A háború okozta anyagi és lelki károk felbecsülhetetlenek voltak ebben a térségben is. A megye területe nagy részének háborús övezetté válása, a front átvonulása utáni zavargások, a súlyos gazdasági helyzet óriási megpróbáltatások elé állították a lakosságot. A Felső-Maros mentét így mutatja be egy 1944-ből fennmaradt jelentés: "Sáromberke már szinte kihalt, kisszámú nép lakja. Átlag minden tizedik háznak van lakója. Ugyanez vonatkozik Gernyeszegre is. Körtövélyfája már ennél lakottabb. [...] Petele pedig teljesen üres. Jelenleg már csak a cigányok járnak be egy-egy rozoga fogattal, hogy elvigyék mindazt, ami a korábbi látogatóknak nem kellett. Jelenleg Petelén egy pár orosz katona is tartózkodik, akik a szőlőtermés betakarításával foglalatoskodnak. [...] A Szászrégenbe vezető úton látni az aknák által megölt falusiak hulláit, amelyeket az asszonyok a helyszínen egész felületesen a földbe ásnak. [...] Szászrégen félelmetesen kihalt. A piacán, órákon keresztül egy lelket sem lehet látni. Valamennyi üzlet feltörve és összetörve. A legtöbb ház ajtaja, ablaka tárva-nyitva annak jeléül, hogy itt már, nincs amit rabolni." [14] Az 1946 és 1947-ben kicsúcsosodó szárazság csak fokozta az amúgy is válságos gazdasági helyzetet.

A Maros megyei pártszervezés első jelentős, háború utáni lépésére 1944. szeptember 24-28. táján kerülhetett sor és az illegalista mozgalom tagjainak nevéhez fűződött. "Az elvtársak legnagyobb része a Szászrégenben megalakított 503-as munkaszázadhoz volt beosztva, és akik onnan megszöktek, az orosz csapatok szeptember 28-i bevonulása előtt néhány nappal érkeztek haza. A hazajöttek, azonnal megalakították a párt 8 tagból álló Ideiglenes Végrehajtó Bizottságát. Ezt a bizottságot később 16 tagra bővítettük és egy 5 tagból álló ideiglenes vezetőséget választottunk", jelentették Maros megyéből az RKP Kolozsvár tartományi titkárságának. [15]

Fontos tényező, hogy erre a lépésre helyi kezdeményezés révén került sor, ugyanis az RKP központi kiküldöttei szeptember végén még nem érkeztek meg a városba, de mindezek ellenére az utasításokat, tanácsokat megkapták, elhozták a központtól: "Miután a Bukarestbe intézett táviratainkra semmi választ nem kaptunk, felküldtünk két elvtársat a bukaresti pártközponthoz, hogy onnan utasításokat hozzanak. Bukarestből visszatérve azt a választ hozták, hogy pár nap múlva Marosvásárhelyre fog érkezni Miszovits elvtárs, aki majd magával hoz minden szükségest és meg fogja alaktani az itteni párt szervezetét. Ez már több mint egy hete elmúlt, de még senki sem érkezett meg." [16]

A kezdet egyelőre nem sok sikerrel kecsegtette a szervezőket, ugyanis a "felszabadító" orosz csapatok parancsnoka, Kurocskin kapitány sem ismerte el a helyi szervezetet a központ igazolása nélkül és a visszatérő román közigazgatás is akadályozta az ilyen jellegű szervezői munkát.  Pl. a szakszervezeti gyűlések megtartását nem engedélyezték. Ezekhez társultak a román csendőrség visszaélései, amelyek már az egész lakosságot érintették. Az orosz parancsnok álláspontját tekintve "később javult a helyzet bizonyos fokig, amikor látta, hogy a rendezvényeinken milyen sokan vesznek részt." [17] Mindezek ellenére 1944 őszén megalakult a  RKP Maros megyei szervezete, amelynek a vezetőségét egy öttagú bizottság jelentette. A bizottság tagjai az eddig illegalitásban levő tagokból került ki, névszerit: Soós József (később polgármester Marosvásárhelyen), Löbl Márton, Szőcs Béla, Nemes Dezső és Lakatos Albert. Ez volt a "fej". A "test" megszerzése, kiépítése jelentette ezek után a megyei szervezet egyik legfontosabb feladatát. A párt Maros megyei szervezete egyelőre a Kolozs megyei regionális szervezet hatásköre alá tartozott. [18]

Kezdetben kaotikus állapotok uralkodtak a párt háza táján. "Az elején nem tudták megmondani, hogy ki milyen funkciót tölt be". [19] Az 1945-ös év folyamán az aktív szervezői munkának köszönhetően megalakultak a párt működését biztosító legfontosabb osztályok, illetve alosztályok, az akkori kifejezéssel élve "reszortok" is. Ezek az osztályok a párt különböző területeken kifejtett tevékenységét szervezték és irányították. Az osztályok élén a titkár állt, akit munkájában a különböző felelősök segítették. 1945-ben a Maros megyei RKP a következő fontosabb osztályokkal rendelkezett: Propaganda Osztály Káderiskola és Könyvterjesztés alosztályokkal, Szervezési Osztály, Politikai-Nevelési Osztály, Agitációs Osztály, Sajtó Osztály, Kulturális Osztály, Technikai Osztály. [20] Az osztályok a megnevezésükben is jelzett területeken fejtettek ki tevékenységet. "Az én feladatom a szervezői munka volt. Ki kellett szélesíteni a szervezeteket, megkezdeni a járási szervezetek kiépítést", emlékszik vissza a Szervezési Osztály hajdani titkára. [21] A Káderiskola Alosztály a káderképzéssel foglalkozott, az Agitációs Osztály a pártprogramok népszerűsítését, a tömegek felé való terjesztését végezte (pl. a rádióközvetítés is ide tartozott), a Sajtó Osztály a párt érdekeinek megfelelő tudósításokért, a baloldali sajtó terjesztésért és a különböző faliújságok megszerkesztéséért felelt. Az osztályok jelentették a párt gerincét, a működésük hatékonyságától függött gyakorlatilag a párt sikeressége. 1945-ben első lépésként megalakultak a járási titkárságok, amelyek létrehozták a járási osztályokat is. Az esetek többségében a helybeliek közül kerültek ki a járási vezetők, de ha szükség volt rá, a megyétől is neveztek ki titkárokat. A vidéki szervezetek a megyei központi osztályok hatásköre alá tartoztak, amelyek a megyei Központi Bizottságnak tartoztak felelőséggel, innen kapták a módszertani utasításokat és ide küldték el havi jelentéseiket. Az Ideiglenes Megyei Bizottságot 1945-től ez meghatározott szerkezettel működő új Megyei Bizottság váltotta fel. Ez a 23 tagot számláló szerkezet 1948-ig változatlanul fennmaradt, csupán a személyi összetétele váltakozott állandó jelleggel az osztályszempontok egyre erőteljesebb érvényesítése révén. [22]

1946-ban a Szervezeti Osztály beosztása és feladatköre a következőkből állt: a titkár, aki utasításokkal látja el az osztályt, ellenőrzi a kiadott munka elvégzését és végrehajtja a központi utasításokat; az adminisztratív tisztviselő feladata a befutott iratanyag rendezése, az osztály levelezésének lebonyolítása volt. A szervezet tagságnak a többi részét az ún. instruktorok (falujáró és városi) alkották, akik a vidéki, illetve a városi szervezői munka gyakorlati jellegű feladatait látták el. [23]

Az 1945-ben bekövetkezett kül- és belpolitikai események után a párt legfontosabb feladata, egyfajta legitimáció megteremtése végett, a szélesebb tömegekhez vezető út megtalálása lett. A Groza-kormány hatalomra kerülése és az erőteljes szovjet támogatás megteremtették a párt teljes mértékű kiépítéséhez szükséges feltételek egy részét.  A munka nehezét ettől a pillanattól kezdve a tömegek bizalmának megnyerése és azoknak a pártérdekek szerinti mozgósítása jelentette a helyi elit számára. Az alábbiakban ennek a munkának a bemutatását teszek kísérletet.

 Mint említettem már, a RKP periférikus jelleggel bírt a háború előtt az általunk vizsgált régióban is. Mindez arra kényszerítette az országos vezetőséget és az alapszervezeteket egyaránt, hogy nagyszabású "toborzó" tevékenységbe kezdjenek, megkeressék az utat a megye munkássága, valamint az elég nagyszámú parasztság felé. [24]   

A munkásság megszervezése, mozgósítása a szakszervezeteken keresztül történt. "Látva, hogy a központi kiküldött nem érkezik meg, hozzáláttunk a szakszervezeteink kiépítéséhez. Megszerveztük első ízben a vasúti munkásokat, akik akárcsak a kolozsváriak, fizetés nélkül dolgoznak a vasút helyreállításán. Ezután újra felállítottuk a fás, az építő, a vasas és az egyéb szakszervezeti csoportokat úgy, ahogy a Bukarestben járt elvtársaink megkapták az utasításokat az országos szaktanácstól", jelenti a helyi vezetőség. [25] A szakszervezetekbe való beépülés számos lehetőséget biztosított a kommunistáknak, hogy a munkásságot saját érdekeik elérésében is fel tudják használni. A szakszervezetek stratégiai fontosságát bizonyítja az a tény is, hogy már 1946 elején a kommunistáknak sikerült megszerezniük a fontosabb szakszervezeti pozíciók többségét. A 11 szakmai ágat tömörítő Szakszervezeti Egyesületben minden elnök és alelnök, valamint nyolc titkár is a RKP tagja volt. [26] "A legtöbb esetben a szakszervezeti munkának az élén a párttagjaink állanak", olvasható egy másik jelentésben. [27]

A tömegtámogatottság növelését célozta meg a különböző "tömegszervezetek" létrehozása. Ezeknek a szervezeteknek elméletileg a különböző társadalmi csoportok érdekeit kellett képviselniük, gyakorlatilag azonban az RKP szatelitszervezeteivé váltak. Megfelelő emberanyag hiányában a szervezők nagy többsége a kommunista káderiskolákban kiképzett elvtársakból került ki. A Kolozs Tartományi Bizottságnak küldött jelentésében a Maros megyei RKP úgy számol be ezekről a szervezetekről már 1945-ben, mint a helyi RKP mellékszervezeteiről.  A Kommunista Ifjak Szövetsége (KISZ) a fiatalság bevonását célozta meg és 800 taggal rendelkezett, a Magyar Népi Szövetség (MNSZ) a magyar ajkú tömegek mozgósításáért felelt és mint a legerősebb szervezet 48.000 taggal rendelkezett, a Hazafias Szövetség a fasisztaellenességre és a hazafiságra építkezett és 580 tagja volt, az Ekésfront a román ajkú tömegek mozgósításáért felelt, az ARLUS a román-szovjet "barátság" elmélyítését célozta meg. [28]

Ami az MNSZ-t illeti, a vélemények többnyire egybehangzóak arról, hogy "a Magyar Népi Szövetség tényleges vezetése kezdettől fogva a magyar kommunisták/madoszisták kezében volt." [29] Helyi szinten is számos olyan MNSZ tagkönyvvel rendelkező személlyel találkozhatunk, akiket lényegében a kommunista párt bízott meg, vagy legalább együttműködött az RKP-val. Az adatközlőm, B. J. úgy beszélt erről a kettősségről, mint valami természetes dologról: "Az MNSZ-szel nagyon jó volt a kapcsolatunk. Sok volt a baloldali közöttük. Tetszik tudni, a régi gárda, a madoszisták, mint pl. Kurkó Gyárfás. A feleségem is MNSZ tag volt, de pártaktivista is egyben." [30]

Az MNSZ-nek a politikai életben betöltött szerepéről tanúskodik az a tény is, hogy 1946-tól kezdődően a politikai jellegű rendezvényei is a RKP-val közösen voltak megszervezve. "A magyar falvakban levő pártszervezetek tagjainak 70%-át az MNSZ-be beállítani pártmunkára", adta ki az utasítást a megyei Szervezési Osztály titkársága 1947 májusában. [31] Az Ekésfront szintén a RKP befolyása alatt állt. "Problémás a helyzet az Ekésfronttal, mert nincsenek megfelelő elvtársaink. Az eredményes szervezői munka céljából kérjük a Tartományi Bizottságot, hogy küldjön egy minden szempontból megfelelő elvtársat, hogy vegye át az Ekésfront Maros megyei szervezetének irányítását", olvashatjuk a Tömegszervezeti Osztály egyik jegyzőkönyvében. [32]

 A tömegszervezetek kiépítését vidéken ún. "instruktorok" irányították. Ezeknek állandó jelleggel a tömegek között kellett tartózkodniuk, ők feleltek a különböző propagandisztikus tevékenységek kifejtéséért. Heti, illetve havi rendszerességgel látogatták a különböző járási és községi tömegszervezeteket. Azokat tanácsokkal, utasításokkal látták el. [33]                        

Az RKP alapszervezetei vidéki és városi szinten egyaránt az ún. sejtek voltak. A sejt, mint alapszervezet arra volt hivatott, hogy megfelelő baloldali propagandát fejtsen ki, minél több tagot vigyen be a pártba, megteremtve így az alapot az RKP helyi szintű kiépítéséhez. Egy sejt megszervezéséhez, működéséhez legalább három ember szükségeltetett. A sejt élén a sejt titkára állt, őt segítették a különböző beosztásban tevékenykedő sejttagok. A titkár munkáját segítő tagok beosztása, munkája a szervezet nagyságától függött. Egy megfelelő tagsággal rendelkező sejtben megtalálhatók voltak mindazok a tevékenységi körök, amelyek az RKP felsőbb szintű szervezeteit, ún. osztályait jellemezték: a sajtó, a politikai nevelés, a propaganda, az agitáció stb. felelőse.

Az RKP szervezői, "instruktorai" 1945-től kezdődően ellátogattak a gyárakba és a falvakba azzal a céllal, hogy minél több alapszervezetet, sejtet hozzanak létre, növelve ezzel a párt tagságának létszámát. Az aktus első lépéseként a kiküldött agitátorok népszerűsítő "nagygyűlést" szerveztek és ez után került sor a sejt megalapítására. A sejt feladata volt továbbítani az üzem, vagy a falu közössége felé a baloldali propagandát a párt felsőbb szerveinek utasításai alapján.

2. A párttagság számának, etnikai és társadalmi összetételének alakulása

 

Az első adatok, amelyek a párt tagságára vonatkoznak, 1945 nyarától jelennek meg. A városokban, üzemekben, falvakon megalakuló első RKP sejtek beküldték jelentéseiket a tagságuk számának alakulásáról. Az igen aktív agitprop akció eredményeként a megyei RKP egy bizonyos létszámnövekedést könyvelhetett el a párttagok soraiban. Az RKP Maros megyében 1945 végén 2.852 taggal rendelkezett. [34] A háború előtti időszakhoz viszonyítva ez mindenképp biztató előjel volt. A megye összlakosságát nézve azonban még mindig elenyésző volt a párttagok száma, 0,95%. Az RKP iránt érzett általános gyanakvást erősítik meg azok az adatok is, amelyek más baloldali szervezetek tagságára vonatkoznak. Az Ekésfrontnak ebben az időben 21.953 tagja volt, az MNSZ-nek pedig 25.000. [35] A pártszervezésben megmutatkozó akadályokról tanúskodnak a különböző helyzetjelentések is. "A szervezési munkában visszaesés mutatkozik. A sejtülésekről a tagok elmaradnak. Ennek leküzdése végett kiadtuk a sejteknek, hogy a kimaradt tagokat keressék fel és győzzék meg a mozgalomban való részvétel fontosságáról", olvashatjuk egy, a Szervezési Osztályhoz küldött 1945. november 24-i jelentésben. [36]

Az 1946-os év politikai eseményei, a nemzetközi helyzet alakulása, a baloldali blokk létrehozása, a választások "megnyerése" növelhették valamelyest a vizsgált térségben is az RKP presztízsét, ugyanis a párttagok száma majdnem megháromszorozódott. 1946 végén a pártstatisztikák szerint az RKP-nak Maros megyében 6.593 tagja volt. [37] A párt minden jelentkezőt szinte feltételek nélkül, tárt karokkal fogadott, csupán azoknak kellett igazoló önéletrajzot írniuk, akik nem voltak munkás- vagy parasztszármazásúak. A más politikai pártban már szerepelt személyek is lehetőséget kaptak, beléphettek a pártba, ha eleget tettek a megszabott feltételeknek. "Az értelmiségiek és a más politikai pártban már szerepeltek bevonásáért a függetlenített járási titkár és a járási káderfelelős felelnek. Azok, akik ezelőtt ellenségei voltak a pártnak és most hirtelen megváltoztatták nézeteiket, nem léphetnek be egyenesen az RKP-ban. Az ilyen elemeket tömegszervezeti munkára utasítjuk és, ha ott megmutatják, hogy szándékuk becsületes, akkor esetleg beléphetnek. Ezért legkevesebb egy fél évet kell dolgozniuk valamelyik (baloldali) tömegszervezetben." [38] A jelentések mégis még ebből az időszakból is számos a pártszervezésben felmerült  akadályról számolnak be.

Az igazi áttörést az RKP számára az 1947-es és az 1948-as év hozta meg. A történelmi pártok lefejezése, a király elűzése, majd a teljes politikai hatalom megszerzése új lehetőségeket biztosított az RKP számára. "A járásban a politikai helyzet általunk van irányítva, a rémhíreket párttagjainkon keresztül hamar visszaverjük, mert nem egységesek és az utóbbi időben nagyon kis mértékben nyilvánulnak meg" [39] jelentik a nyárádszeredai járásból 1947-ben.

Megyénkben is növekedett a párttagok száma, amely 1947 végére elérte a 9.267-et (3,08%). [40]   1948-ban az RKP és a Szociáldemokrata Párt egyesítése az ily módon megszületett Román Munkáspárt tagjainak száma országos szinten egy millió fölé nőtt. [41] Ez a folyamat az eredményezte, hogy 1948 végére a párttagok száma Maros megyében is 12.474-re (3,81%) emelkedett. [42] Ez már komoly tömegbázist jelentett. Az RKP-nak a megye minden vidékén volt már kiépítve szervezete, amelyek biztosították a tagság számának állandó növekedését. Az összlakosság és a párttagok számát megvizsgálva azt látjuk, hogy a legtöbb párttag a megyeközpontban élt. A megyei RKP tagságának 31%-a a megyeszékhelyről került ki, a másik rész pedig a vidéki szervezetek tagságából. A megyeközpontban a párttagok aránya (8,29%) átlagosan 2,5-szöröse volt a megyei átlagnak. Ez érthető is, hisz a megye munkásainak zöme ide koncentrálódott és a párt központi szervei is itt működtek.

            A marxi és lenini tanítások alapján a kommunista pártoknak, mint "élcsapatoknak" az a feladatuk, hogy megszervezzék a munkásosztályt, amelynek az uralma jelentené a kommunizmus felé vezető út első szakaszát. A kommunista propaganda tehát elsősorban a megye munkásságát célozta meg. Ezt a célt szolgálták az üzemekben, gyárakban létrehozott sejtek és nem utolsó sorban a szakszervezetek fölötti irányítás megszerzése. A megye, főleg Marosvásárhely munkássága csatlakozott első ízben az RKP-hoz. 1945-ben a párttagok 55%-a volt munkás. Ez az 50% körüli arány fennmaradt egészen 1948-ig. A munkásszármazású párttagok közel 50%-át minden esetben a marosvásárhelyi munkások adták. A munkások másik hányada azokból a járásokból került ki, amelyek rendelkeztek valamiféle ipari egységgel. Itt elsősorban a Maros menti fafeldolgozó egységeket, pl. Maroshévízt, vagy a városokat, mint pl. Szászrégent kell megemlítenünk. A munkásság aránya, akárcsak országos viszonylatban, megyei szinten is csökkent 1948 végén, miután a vidéki pártszervezetek is jelentősebb létszámnövekedést értek el, megnövelve ezzel a parasztság arányát. A megyei pártstatisztikák szerint 1948-ban a párttagok 28,86%-a volt munkás. Ez mintegy 10%-kal marad el az országos átlagtól (39%). Mindezek ellenére a megye munkássága a parasztság mellett továbbra is az RKP tömegbázisának egyik alappillére maradt.

            Az országban (és a megyében is) fennálló sajátos gazdasági helyzet miatt viszonylag alacsony volt az ipari egységek és ebből kifolyólag a munkások száma. Ezért a parasztság és az értelmiség mozgósítása is elsődleges szerepet játszott. "Az új állam, a városi és falusi kétkezi és szellemi dolgozók állama lesz", jelentette ki Gheorghiu Dej. [43] Amint a statisztikai adatok is mutatják, a viszonylag kis számú munkásság megszervezése könnyebb feladatnak bizonyult, mint a vidék mozgósítása. "Vannak falvak, amelyek annyira nem élnek politikai életet, hogy azt sem tudják, milyen kormány van [...] Annyira rossz a helyzet, hogy amikor felmentem Barackosra az emberek azt sem tudták, hogy milyen gyűlés van", [44] jelentette az egyik kiküldött pártszervező. Az első években a pártba belépő parasztok aránya (30%) messzire elmaradt a sokkal kisebb számú munkásság arányától (50%). Ezek az arányszámok többé-kevésbé megegyeznek az országos átlaggal. 1945-ben országos viszonylatban az összes párttagok 57,47%-a volt munkás, 30,21% pedig földműves. [45] 1948 végén a vidéki szervezetek megerősödése következtében a párthoz egyre több földműves csatlakozott. Az arányuk ekkor meghaladta az országos átlagot 5%-kal, elérve a 43,83%-ot.

            Az értelmiségnek is egyre fokozódott a párt soraiban való jelenléte. Az 1945-ös 2,53%-ról 1946-ban 3,62%-ra emelkedett, 1947-ben és 1948-ban pedig meghaladta az 5%-ot. A hivatalnokok 1945-ben az összes párttagok 8,73%-át, 1946-ban 9,12%-át tették ki, 1947-ben arányuk meghaladta a 10%-ot, 1948-ban pedig 15,77% volt. A hivatalnokok számának növekedése összefüggésben volt a párt politikai befolyásának növekedésével, az államapparátus bürokratizálásával. Az egyéb kategóriához tartozók (mesteremberek, kiskereskedők, háztartásbeliek stb.) aránya átlagosan 8% körül stabilizálódott 1947-1948-ra, ami szintén megegyezik az országos arányokkal.

A női és a férfi párttagok közötti arányok is többnyire megegyeznek az országos átlaggal. 1945-ben a Maros megyei párttagok 92,68%-a volt férfi, 7,32%-a pedig nő. Ebben az időben országos viszonylatban 89,33%:10,67% volt az arány. A következő években ez az arány a férfiak esetében 86-88%, a nőknél pedig 14-12% körül állandósult.

            Ami a Maros megyei RKP etnikai összetételét illeti, a lakosság sajátos etnikai megoszlása miatt az országos átlagtól eltérő számadatokkal találkozunk. A kezdeti időszakban a kisebbségiek - magyarok, zsidók - viszonylag nagy számban képviseltették magukat az RKP soraiban. Ezek az adatok több román történészt is arra a következtetésre vezettek, miszerint a kommunizmus Romániában mindig is az idegen hatalmak és az országban élő nemzeti kisebbségek (magyarok, zsidók) eszközeként szolgált, amely gyökeres ellentétben állt az egységes, nemzeti román állam érdekeivel. [46] A magyar közvélemény egy része pedig hajlamos arra, hogy a kommunizmust egy felülről irányított, a magyarságra úgymond rákényszerített folyamatként kezelje. Az országos viszonylatban kisebbségben, de megyei szinten még többségben levő magyarsága adta 1945-ben és 1946-ban a Maros megyei RKP tagságának több mint 80%-át: 1945-ben 85,49%, 1946-ban 83,02%. Ezek az arányok mindenképp eltérnek a megye etnikai arculatától: 50,8% magyar, 46% román. Nyilvánvaló ezek szerint, hogy valamilyen okból kifolyólag a magyarság és a zsidók inkább felkarolták ebben az időszakban a baloldali mozgalmat, mint a többségi románság. A háttérben az egyszerű számadatokon túl azonban egy sokkal komplexebb folyamat húzódik meg szerintem, mintsem egyszerű baloldali beállítottság vagy netalán összeesküvés a nemzetállam ellen stb.

            Az egyetlen magyar érdekképviseleti szervezet, az MNSZ a kezdetektől csatlakozott a szovjetek és a kormány által is támogatott baloldalhoz, amely elfojtott mindenféle olyan próbálkozást, amely nem volt összhangban a politikai elképzeléseivel. A románság számára megmaradt még egy ideig a Tătărescu-féle Parasztpárt mint alternatíva. A két világháború közötti román közigazgatás visszatérése nem kecsegtetett sok jóval az erdélyi kisebbségek számára. Mindezt tetőzték a Maniu-gárdák visszaélései is, amelyekről gyakran olvashatunk magukban a pártiratokban is. A szovjet közigazgatás által nyújtott hozzáállás, védelem is növelhette a Szovjetunió és a szovjet politikai rendszer presztízsét. Marosvásárhely lakosságának 74%-a magyar nemzetiségű volt, tehát az első lépésként megszervezett városi munkásság többsége is szükségszerűen magyar volt. A két világháború közötti román kisebbségi politika mulasztásaira jó gyógyírnak tűnt a nemzetköziséget, a kisebbségi problémák másfajta, emberségesebb megoldását hirdető kommunizmus. A Petru Groza által hangoztatott "magyarbarát politika" is növelte ebben az időszakban a baloldali mozgalom iránti bizalmat.

            1947-től a románság csatlakozása az RKP-hoz egyre nagyobb arányokat öltött. Mindez megcáfolja azokat az állításokat, miszerint a kommunizmus kiépítése a térségben egyedül az itt élő kisebbségeket terhelné. 1947 végén a párttagok 22,61%-a volt román nemzetiségű. A magyarok aránya visszaesett 73,64%-ra, de még így is az abszolút többséget jelentették. Az 1948-as esztendő eseményei folytán a Maros megyei RKP tagságának etnikai összetétele a román és a magyar nemzetiségűek arányát tekintve jelentős változáson ment keresztül. A magyarok aránya visszaesett 55,50%-ra, a románság aránya pedig elérte a 39,86%-ot. 5% eltéréssel ezek az arányszámok megfeleltek már a megyei arányoknak. Ami Marosvásárhelyt illeti, a város 74,28%-át kitevő magyarság a párttagok 61,89%-át adta, a 23,40%-ot kitevő románság pedig az összes párttagok 29,44%-át. A város összlakosságát tekintve a zsidók képviseltették magukat a legnagyobb arányban az RKP-ban. A város lakosságának 1,62%-a volt zsidó, a párttagoknak pedig 8,55%-a. 1948-ban a város zsidó lakosainak (762) 43%-a volt párttag.

A különböző nemzetiségiek arányszámában mutatkozó kezdeti eltérések viszonylag gyors megszűnését jelezte az a tény is, hogy 1948-ban Marosvásárhely román lakosságának 10,38%-a volt párttag, míg a magyar lakosság esetében 6,99%. Megyei szinten fordított volt a helyzet, a román nemzetiségűek 3,29%-a, a magyaroknak pedig 4,16%-a volt párttag.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy 1944. augusztus 23. után, akárcsak az egész országban, Maros megyében is teljesen új alapokra kellett helyezni a Román Kommunista Pártot. A megyei RKP erőteljes központi támogatottsággal és igen csak szívós propagandamunkával hozzálátott tagjai számának növeléséhez, ami mint legitimációs eszköz elengedhetetlen volt a teljes politikai hatalom birtoklásához. Ez a két világháború közötti időszak illegalistáinak és szimpatizánsainak számából kiindulva igen csak nehéz feladatnak tűnt. A Maros megyei RKP útja a néhány tagot számláló, periférikus párttól a több ezer tagot magának mondható tömegpártig mégis viszonylag rövid időszak volt, mindössze négy év. A sajátos kül- és belpolitikai viszonyok következtében a Maros megyei RKP, amely a két világháború között csupán néhány tucat taggal rendelkezett, 1945 végén már több mint 2000 tagot számlált. 1948 végén a Román Munkáspárt név alatt egyesült RKP és Szociáldemokrata Párt 12.474 tagot mondhatott a magáénak. Ez egy szokatlanul gyors folyamat, amelyben óriási szerepet játszott a második világháború utáni kül- és belpolitikai helyzet: a fasizmus szörnyűségei, a szovjetek jelenléte, a vasfüggöny megjelenése, a baloldali propaganda hatása stb.

A párt társadalmi összetétele, néhol kisebb eltérésekkel, megfelelt az országos átlagnak. A párt tömegbázisának alapját kezdetben a városi munkásság adta, idővel aztán megnövekedett a parasztság aránya. Ez a két társadalmi csoport jelentette az RKP tömegbázisának több mint 80%-át. A Maros megyei RKP soraiban is megtaláljuk az értelmiségieket és a hivatalnokokat, számuk fokozatosan növekedett a párt hatalmának kiteljesedésével.

 Amint az adatokból is kitűnik, az RKP tagságának jelentős többségét ebből az időszakból a megye magyar ajkú lakossága adta. Az első három évben a megyében a kb. 51%-ot kitevő magyarság és a zsidók túlsúlyban képviseltették magukat. Ezek az adatok megcáfolják azokat az állításokat, miszerint a párt kiépítése helyi szinten egyedül a román államot terhelné. A pártstatisztikák alakulása az ellenkezőjét bizonyítja. Másrészt ugyancsak alaptalan kizárólag az itt élő kisebbségiek számlájára írni mindezt. A pártstatisztikákban 1947-1948-ban megmutatkozó nagy arányú változások - az arányok 1948-ra viszonylag kiegyensúlyozódtak - már cáfolják ezt. Megyei szinten a magyarság még mindig valamivel nagyobb arányban volt jelen a pártban, de Vásárhely szinten a románokról mondható el ugyanez.

Az 1945-1948 közötti időszakot tehát a párttagság alakulása szempontjából is méltán nevezhetjük a Maros megyei RKP kiépítése első szakaszának.



[1] Süle Andrea: Románia politikatörténete 1940-1944. Budapest, 1990. 214. p.

[2] Cătănus, Dan - Neacşu, Gheorghe: Componenţa PCR în perioada 1945-1970. Evaluări statistice. Arhivele Totalitarismului. 1998. 4. sz. 155-156. p.

[3] Frunză, Victor: Istoria stalinismului în România.  Bucureşti, 1990. 204. p.

[4] Gheorghe Gheorghiu-Dej: Harc a békéért. Bukarest, 1950. 12. p.

[5] Chiper, Ioan: Consideraţii privind evoluţia numerică şi compoziţa etnică a PCR. 1921-1952. Arhivele Totalitarismului. 1998. 4. sz. 34. p.

[6] Benke József (sz. 1917) Marosvásárhely. Interjú. Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménye Kézirattára. (A továbbiakban Benke-interjú.)

[7] Arhivele Naţionale Direcţia Judeţeană Mureş (Országos Levéltár Maros Megyei Igazgatósága, a továbbiakban: ANDJ Mureş), fond Comitetul Regional Mureş al PCR (a Román Kommunista Párt Maros Tartományi Bizottsága, a továbbiakban: CRM-PCR), dos. 27 (1951), 1-6. f.

[8] Uo. 4-5. f.

[9] Dr. Szabó Miklós (sz. 1935) Marosvásárhely. Interjú. Jakabffy Elemér Alapítvány Kortörténeti Gyűjteménye Kézirattára.

[10] Csernovics Sámuel (sz. 1922) Marosvásárhely. Interjú. Uo.

[11] Uo.

[12] Az 1956-os népszámlálás Maros megyében 301.000 lakost mutatott ki, amelyből 132.000 volt román és 143.000 magyar. Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája I. Budapest-Csíkszereda, 1998. 35. p.

[13] Uo. 301-313. p.

[14] ANDJ Mureş, fond Comitetul Judeţean Mureş al Partidului Comunist Romăn (a Román Kommunista Párt Maros megyei Bizottsága, a továbbiakban: CJM-PCR), dos. 1 (1944), 5. f.

[15] ANDJ Mureş fond CJM-PCR, dos. 1 (1944) 8-9. f.

[16] Uo.

[17] Uo.

[18] Az 1944-es és 1945-ös év jelentései, beszámolói is e központ felé irányultak, valamint a szervezői munkát is innen koordinálták ebben az időszakban.

[19] Benke-interjú

[20] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 6 (1945), 12. f.

[21] Benke-interjú.

[22] A Megyei Bizottság összetételének elemzésére ebben a dolgozatban nem térek ki. A párt a megye területén 1945-től káderképző tanfolyamokat, iskolákat működtetett egy, az osztályszempontoknak is megfelelő pártelit megteremtése végett. Az egyre nagyobb számban végző munkás és paraszti származású káderek lassan átvették a közvetlenül a világháború után pozíciókba került, rendkívül kozmopolita összetételű pártelit helyét.

[23] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 17 (1946), 11. f.

[24] Chiper: Consideraţii... i. m. 34. p.

[25] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 17 (1946), 11. f.

[26] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 18 (1946,) 40. f.

[27] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 36 (1947), 121. f.

[28] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 1 (1944), 3. f.

[29] Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetéből. Csíkszereda, 1999. 269. p.

[30] Benke-interjú.

[31] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 36 (1947,) 122. f.

[32] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 5 (1945), 2. f.

[33] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 3 (1945), 1. f.

[34] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos.  4 (1945), 20. f.

[35] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos.  5 (1945), 31. f.

[36] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos.  4 (1945), 10. f.

[37] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos.  17 (1946), 106. f.

[38] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 22 (1946), 35. f.

[39] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 52 (1947), 59. f.

[40] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 38 (1947), 103. f.

[41] Cătănuş, Neacşu: Componenţa... i. m. 115. p.

[42] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 74 (1948), 1. f.

[43] Gheorghe Gheorghiu-Dej: Általános jelentés a Román Munkáspárt kongresszusán 1948. február 12-23. Bukarest, 1948. 21. o.

[44] ANDJ Mureş, fond CJM-PCR, dos. 2 (1946), 62. f.

[45] Cătănuş, Neacşu: Componenţa... i. m. 155. p.

[46] Chiper: Consideraţii... i. m. 29. p.