Románia és a holokauszt. Felemás szembenézés a múlttal

Románia két világháború közötti, 800 ezres zsidó közösségének több mint a fele vált a holokauszt áldozatává. Az áldozatok közül 150 ezernél többet a magyar hatóságok deportáltak Észak-Erdélyből[1], mintegy 270 ezren pedig óromániai, főképp moldvai és bukovinai pogromokban, illetve a román hadsereg felügyelete alatt álló besszarábiai és dnyeszterentúli haláltáborokban lelték halálukat. A túlélőket Bukarest a kommunista érában jelentős devizaösszegekért cserében adta el Izraelnek. Ma Romániában körülbelül tízezer zsidó nemzetiségű személy él, s ezek zöme idős ember.

Romániában az antiszemitizmus hosszú történelmi múltra tekint vissza, és mindig rendkívül erőteljes volt. Bár az első világháborút lezáró békeszerződések Romániát arra kötelezték, hogy a területén élő valamennyi személynek állampolgárságot biztosítson, s az 1923-as alkotmány ezt szentesítette, az egy évvel később elfogadott állampolgársági törvény sok zsidó személy állampolgárságának későbbi felülvizsgálatát helyzete kilátásba. A húszas évek második felétől egyre nagyobb teret nyertek a jobboldali szervezetek, a legionárius mozgalom, a Vasgárda, s ez az antiszemitizmus felerősödését hozta magával. Nem voltak ritkák a pogromszerű akciók s a zsidók ellen elkövetett - zömében büntetlenül maradt - tettlegességek és gyilkosságok sem. A zsidóellenes hatalmi intézkedések Romániában 1934-ben, a nürnbergi faji törvényeket egy évvel megelőzve kezdődtek el.

1938 januárjában a Goga-Cuza kormány által elfogadott törvényrendelettel több százezer zsidótól megvonták a román állampolgárságot, majd 1940 nyarán II. Károly király aláírta a "zsidók statútumaként" ismert törvényrendeletet, amelyik az egész romániai zsidóságot másodrangú állampolgárrá minősítette. Nemsokára a király - a sorozatos terület-elcsatolások hatására - kiskorú fia javára lemondott a trónról, s ekkor került hatalomra kormányzóként Ion Antonescu. A későbbi marsall uralkodásának első korszakát rengeteg zsidóellenes intézkedés jellemezte, amelyek révén a zsidó javakat kisajátították, és a zsidóságot a gazdasági és a társadalmi életből kiiktatták. Antonescu kezdetben a Vasgárdával együtt vezette az országot, s még ebben az időszakban nagyarányú "románosítási" reformot hirdetett. A legionárius puccskísérlet leverése után a marsall kijelentette, hogy "a román elsőbbség" megteremtését célzó harcot "a német nemzeti-szocialista forradalom" és a "fasiszta megvalósítások" alapjára kell helyezni.[2]

Ezt az időszakot véres zsidóellenes pogromok jellemezték, amelyekre Bukarestben, Jászvásáron és számtalan más óromániai településeken került sor. A legtöbb helyen az akciók során elfogott zsidókat megkínozták, a zsidó intézmények működését betiltották, a zsinagógákat meggyalázták és lerombolták, teljes zsidó vagyonokat koboztak el, üzleteket raboltak és sajátítottak ki, a zsidóság egy részét kényszermunkára fogták, a lakosságot a zsidó kereskedők bojkottálására szólították fel, a zsidó temetőket bezárták és kisajátították, a hitközségek javait elkobozták, iskoláikat bezárták, a különböző településeken élő zsidókat pedig elkergették vagy kitelepítették. 1941 júniusában a román hatóságok több ezer jászvásári (iaşi-i) zsidót marhavagonokba zsúfoltak, s a szerelvényeket a nyári hőségben addig járatták a vasúton céltalanul, amíg a szállítottak zöme az éhség és a szomjúság miatt életét vesztette. A tetemeket különböző állomásokon rakták le, majd - újbóli kirablásuk után - azokat közös sírokba temették. A "halálvonat" eredeti román találmány volt.

A szovjetektől 1941-ben visszaszerzett Bukovinában és Besszarábiában a román hadsereg elképesztő kegyetlenségű repressziót[3] hajtott végre, amelynek során mintegy tízezer zsidó vesztette életét. Az életben maradottakat összeszedték, és a Dnyeszteren túli - Transznisztriának nevezett - területre deportálták. Ott a román hadsereg gettókat állított fel, és azokat valóságos kivégzőtáborként működtette. A bogdanovcai lágerben 48 ezer zsidó lelte halálát. Az öregeket és a betegeket élve elégették, 43 ezer embert pedig 1941. december 21-23. között agyonlőttek. A holttesteket hatalmas máglyákon égették el. A dumanovcai lágerben hasonló módon 18 ezer zsidót végeztek ki. További 60-80 ezer zsidót mészároltak le a román hadsereg egységei Bălţiban, Csernovitzban és Odesszában, a megszállt ukrán terület egyik fő központjában. Utóbbi helyen egyetlen délelőtt mintegy ötezer embert akasztottak fel, illetve lőttek agyon. Továbbá több mint ötezer személyt összegyűjtöttek négy raktárépületbe, s közülük kettőt másnap benzinnel lelocsoltak és felgyújtottak. A lángok közül menekülni próbálkozókat agyonlőtték. A román tisztek a raktárok ablakain gránátokat dobáltak be az élve égő tömeg közé.[4]

1941. december 16-án törvényerejű rendeletet hoztak a "zsidó vérű" lakosság összeírásáról. "Zsidó vérűnek" tartották azt, akinek legalább egyik nagyszülője "zsidó vérű" volt. "Zsidó vérű nagyszülőnek" pedig azok a személyek számítottak, akik valamikor zsidó hitközségek tagjai vagy Mózes-hitűek voltak. Ezzel az akcióval párhuzamosan, Ion Antonescu az ország idegenektől való megtisztításának átfogó akcióját is meghirdette. Az 1941. április 8-án megtartott minisztertanácsi ülésen a marsall kijelentette: "Így nőttem fel, gyűlölettel magamban a törökök, a zsidók és a magyarok iránt. Ezt a gyűlöletet a haza ellenségei ellen pedig ki kell terjeszteni a végsőkig. És én vállalom ennek a felelősségét."[5]

A besszarábiai vérengzések során a román hadsereg egységei mellett a kivégzésekben német katonai egységek is részt vettek. A kivégzéseket a román hadsereg látszólag véletlenszerűen hajtotta végre, és ez több esetben is a németek elégedetlenségéhez vezetett, akik az ilyen akciókat sokkal "szervezettebben" szerették volna elvégezni. A legelképzelhetetlenebb kegyetlenségek végrehajtását azonban a legmagasabb bukaresti fórumok rendelték el. A korabeli Románia második embere, Mihai Antonescu minisztertanácsi alelnök, a besszarábiai etnikai tisztogatás részletes terveivel foglalkozó 1941. július 8-i minisztertanácsi ülésen kijelentette: "Ha szükséges, használjanak gépfegyvert. [...] Meg kell szabadulnunk a hagyományok és a formaságok szellemétől, és arra kell gondolnunk, hogy történelmi pillanaton megyünk keresztül, amelyben gyorsan kell dolgozniuk. [...] Formálisan vállalom a felelősséget, és kijelentem, hogy nincs törvény. [...] Semmilyen törvény. [...] Tehát formaságok nélkül, teljes szabadsággal. [...] Istennel előre!"[6]

Általános vélemény napjainkban, hogy a háború első két évében Románia a németeket megelőzve - és a Harmadik Birodalom vezetőit is sok esetben meglepve - fogott hozzá a zsidók megsemmisítéséhez. A román hadsereg jóval az 1942. január 20-i wannsee-i konferencián elfogadott "végleges megoldás" kidolgozása előtt tízezer számra gyilkolta meg a besszarábiai és bukovinai román és ukrán zsidókat. 1942 májusáig tulajdonképpen a Transznisztriába deportált zsidók mintegy kétharmadát kivégezték. A különbség csupán annyi volt, hogy a románok nem gázzal gyilkoltak, ahogyan azt a lengyelországi haláltáborokban a németek tették, hanem golyó által, éheztetéssel, hideggel és élve történő elégetéssel.

Később azonban - bár Antonescuékat a németek 1941 végén rávették arra, hogy hagyjanak fel az ötletszerű gyilkosságokkal, szisztematikusan készítsék elő a "végleges megoldást", azaz gyűjtsék össze a zsidókat és deportálják őket lengyelországi halálgyárakba, s ezt a tervet részletekbe menően kidolgozták -, a keleti fronton elszenvedett vereségek hatására Románia megváltoztatta a zsidókkal szembeni magatartását, s rövid hezitálás után a romániai zsidók Lengyelországba történő deportálását is megtagadta. Antonescu idejekorán rájött arra, hogy a keleti háborút Németország nem nyerheti meg, s hogy a zsidók olyan politikai tőkét jelenthetnek, amelyet az amerikaiakkal és az angolokkal folytatandó tárgyalásokon Románia javára lehetne majd értékesíteni. Ezért 1942 októberében leállította a Dnyeszteren túlra történő deportálásokat, később pedig az életben maradottaknak megengedte, hogy hazatérjenek. 1942 végétől kezdve a zsidóság viszonylagos biztonságot élvezett Romániában, s 1944-ben, a magyarországi deportálások idején több ezer észak-erdélyi és magyarországi zsidó is Romániába szökött.[7] Ennek ellenére, a diktátor továbbra is etnikai tisztogatási terveket dédelgetett, ám azok valóra váltását a háború esetleges megnyerése utáni időszakra halasztotta.[8]

A román holokauszt zsidó áldozatainak számát a kutatók 265-287 ezer közöttire teszik. Rajtuk kívül a romániai cigány lakosság sorából is deportáltak mintegy 26 ezer személyt, s ezek közül 6-8 ezret kivégeztek, körülbelül háromezren pedig az éhezés és a betegségek áldozatai lettek.[9]

Arról, hogyan is tűnt el a zsidóság Romániából, az elmúlt években még az erdélyi szászok és a bánsági svábok elfogyása okainak taglalásánál is kevesebb szó esett, így a romániai átlagember erről édeskeveset tud. A román zsidóság holokausztjáról néhány történészen és kutatón kívül[10] 1989 után sem beszélt jóformán senki. Ennek fő oka a hagyományos román történelmi misztifikáció és a holokauszt tagadására irányuló román nacionalista igyekezet volt.[11] Megszámlálhatatlan olyan román kiadvány látott napvilágot 1989 előtt és után, amely a romániai holokausztot egyszerűen elhallgatva vagy letagadva, a magyarországi zsidóság tragédiáját helyezte előtérbe, s arra szorítkozott, hogy a magyarok "barbárságát" a románok "nagylelkűségével" szembeállítva, valós vagy kitalált román zsidómentési akciókat ismertessen.[12] De az is sokat nyomott a latban, hogy nem sokkal a második világháború után az erről a témáról írt könyveket, az egész vonatkozó levéltári anyaggal együtt a román kommunista rezsimek titkosították, és könyvtárak mélyére zárták.[13] Ennek az anyagnak nagy része mindmáig nem kutatható. A román nacionalisták holokauszttal kapcsolatos állításait Randolph L. Braham professzor összegezte és leplezte le.[14]

1994 januárjában Ion Iliescu államfő Abraham Foxman amerikai zsidó vezetőhöz intézett levelében rámutatott, hogy Románia elnökeként korábban is fellépett, és a jövőben is határozottan fel kíván lépni valamennyi Antonescu rehabilitálását célzó kísérlet ellen, valamint azok ellen, akik megpróbálják elfelejteni a háborús bűnök miatti felelősségét. Az államfő azonban ezt sem korábban, sem később nem tette meg. Következésképpen 1990 után Romániában Antonescuról számtalan utcát neveztek el, s a marsallnak országszerte kilenc szobrot emeltek. Az elsőt 1993. október 22-én leplezték le a sloboziai rendőrség épülete előtt, egy nappal azután, hogy az amerikai kongresszus Románia számára megszavazta a Legnagyobb Kereskedelmi Kedvezményt. Az ünnepségen mások mellett részt vett Mihai Ungheanu, a román Művelődésügyi Minisztérium akkori államtitkára, Corneliu Vadim Tudor és Romulus Vulpescu szenátor, Iuliu Furo, Dan Ioan Mirescu és Leonida Lari képviselők, valamint a Ialomiţa megyei prefektúra és rendőrség képviselői. A leplet maga Iosif Constantin Drăgan, a Ion Antonescu Marsall Liga tiszteletbeli elnöke, közismert Vasgárda-vezető rántotta le a szoborról[15]. 1994 márciusában, néhány nappal beiktatása után, Gavril Iosif Chiuzbaian igazságügyi miniszter első sajtótájékoztatóján kijelentette: "Ion Antonescu marsall - tevékenységének minden árnyoldala ellenére is - századunk hőse. Tudatosan öltötte magára a Krisztus-inget vállalván az ország vezető szerepét, amikor Romániának egy autoriter vezetőre volt szüksége.� 1994. november 12-én Karácsonkőn (Piatra Neamţ) katonai tiszteletadással leplezték le az újabb Antonescu-szobrot. A ceremónián a Neamţ megyei prefektusi hivatal vezetői is koszorúztak. 1997 augusztusában az erdélyi Nagysármáson, Andrei Andreicuţ gyulafehérvári ortodox püspök szentelte fel Antonescu első erdélyi szobrát, 2000 szeptemberében pedig az ortodox egyház emelt Bukarestben szobrot a marsallnak. Emil Constantinescu akkori államfő viszont azonnal felmentette tisztségéből a szoboravatáson megjelent vezérkari főnököt, Mircea Chelaru tábornokot.[16]

Az Egyesült Államokban 2001-ben és 2002-ben tett látogatásaik során amerikai tárgyalópartnereik - kormányzati tisztségviselők és az amerikai zsidó szervezetek vezetői - mind Mircea Geoană román külügyminiszternek, mind pedig Adrian Năstase miniszterelnöknek és Ion Iliescu államelnöknek elmagyarázták, hogy Románia mindaddig nem lehet a NATO tagja, amíg az országban Ion Antonescu marsallnak szobrokat állítanak, a meglévőket el nem távolítják, a világháború idején hatalmon levő diktátor kultuszának és a legionárius[17] és újfasiszta mozgalmak térnyerésének gátat nem állítanak. Egyértelművé tették a román vezetés számára azt is, hogy el kell ismernie: a negyvenes években Romániában véres zsidóüldözés folyt, amely több százezer áldozatot követelt. Világossá vált Bukarestben is: a román kormányzatnak mielőbb intézkednie kell annak érdekében, hogy az elkobzott zsidó közösségi vagyon a hitközségek tulajdonába visszakerüljön, s hogy az idegengyűlölet és az antiszemitizmus visszaszoruljon. Az euroatlanti integráció a román kormány egyik fő célkitűzése, s Bukarest tisztában van egyfelől azzal, hogy Oroszországgal szemben csak a NATO-csatlakozás nyújthat védelmet, másfelől pedig azzal, hogy az EU-csatlakozás előszobájába kizárólag a NATO-tagság elnyerésével lehet bejutni. Adrian Năstase ezért még Washingtonban megígérte, hogy a felvetett kérdéseket Románia a legrövidebb időn belül orvosolja.[18]

Adrian Năstasét a követelések nem érték meglepetésként, hiszen azokkal már jóval korábban, de legkésőbb 2001 nyarán tett izraeli látogatása alkalmával megismerkedett.[19] Csakhogy mindezek orvoslása cseppet sem látszott könnyűnek, hiszen az 1989 óta eltelt tizenkét év alatt Románia egykori antiszemita diktátorának, Ion Antonescu marsallnak burkolt, de nyilvánvaló állami támogatással állítottak országszerte szobrokat, s neveztek el róla utcákat, tereket és szervezeteket. Napilapok, rádió és televízió állomások éveken át folyamatosan, tudatosan és háborítatlanul a néhai Conducător[20] nemzeti hősiességét és a kommunistákat terhelő mártíromságát hangoztatták. Antiszemita könyvek egész sora hagyta el a nyomdákat, újra kiadták Corneliu Zelea Codreanu és Horia Sima legionárius vezetők írásait[21], a hatóságok engedélyével újra szerveződött a legionárius mozgalom, és új zsidóellenes szervezeteket jegyeztek be.[22] Annak ellenére, hogy a szélsőséges, legionárius, fasiszta, antiszemita és rasszista megnyilvánulásokat 1991 óta külön törvény tiltja.[23] Kezdettől fogva tisztán látszott tehát, hogy annyi év hallgatás és fordított előjelű propaganda után a román közvéleményt és sajtót nehéz lesz egyik napról a másikra mindezek ellenkezőjéről meggyőzni. Nehéz lesz elfogadtatni - s ezt Cornel Nistorescu, az egyik vezető román publicista azonnal kimondta -, hogy Romániában is volt holokauszt, s annak fő irányítója éppen a marsall volt.[24]

Nem sokat teketóriázva, Adrian Năstase titkos levéltárak mélyéről olyan dokumentumokat vett elő, amelyek világosan bizonyították, hogy Ion Antonescu kezéhez rengeteg zsidó vér tapadt. A miniszterelnök ezeket a dokumentumokat a központi vezetőkkel és a megyei prefektusokkal folytatott szokásos heti videokonferenciáján a kétkedőknek bemutatta. A román kormányfő ez alkalommal hangsúlyozta: Antonescu háborús bűnös, a helyi hatóságoknak tehát azonnal le kell állítaniuk az Antonescu-szobrok felállítását, mindaddig, amíg romániai és nyugati történészek nem öntenek majd tiszta vizet a pohárba.[25] Pedig a miniszterelnök jól tudta, hogy csupán néhány hónappal korábban, 2001 áprilisában, még a Ion Iliescu államelnökhöz közel álló Dimineaţa című napilap is olyan eseményeket ismertetett előszeretettel, amelyek résztvevői a holokauszt közismert romániai tagadói közé tartoznak. Egyiküktől, Ioan Coja egyetemi tanártól, a lap például azt idézte, hogy "egyetlen holokauszt létezett, a románoké".[26] Năstase azt is tapasztalhatta, hogy olyan kvázi-objektivitásra törekvő román történész, mint például Dinu C. Giurescu, csupán odáig juthatott el, hogy kijelentette: a romániai zsidóirtásban kizárólag az hibáztató, aki a parancsokat aláírta - Ion Antonescu -, a korabeli román társadalom egyetlen rétegét sem terheli viszont felelősség.[27] Annak ellenére, hogy az 1989-es forradalom óta eltelt időszakban a román értelmiség legjobbjai az Antonescu-rezsimet, a hagyományos román zsidógyűlöletet és az országban napjainkban tapasztalható "zsidók nélküli antiszemitizmus" valódi természetét több alkalommal is leleplezte.[28]

A kialakult helyzetben, 2001 novemberében, Rodica Stănoiu igazságügyi miniszter nem mert például egyértelmű választ adni Adrian Păunescu szenátornak, Nicolae Ceauşescu egykori udvari költőjének és trubadúrjának, aki a tőle megszokott vehemenciával éppen Antonescu perének újratárgyalását követelte, a szintén kormánypárti George Pruteanu szenátor pedig népszavazást javasolt Antonescu megítélése ügyében.[29] Năstase bejelentését a Nagy-Románia Párt nevében Gheorghe Buzatu, a román szenátus alelnöke utasította vissza, aki a marsallt "nagy hazafinak és kiváló katonának" nevezte. Az egyik legtekintélyesebb, nagy példányszámú román napilap, az Adevărul főszerkesztője 2002 februárjában, egy rasszista stadion-jelenet után mégis arra merte figyelmeztetni olvasóit, hogy Antonescu helye a történelemkönyvekben, s nem pedig szobrokban és utcanevekben van.[30]

A román vezetés izraeli és amerikai ígéreteinek teljesítése 2002 március közepén kezdett Bukarestben témává válni. Adrian Năstaseék körültekintően, előbb a zsidó közösségi vagyon jogi helyzetének rendezéséhez fogtak hozzá, ami az általános restitúciós folyamatok közepette szinte senkinek nem tűnt szokatlannak. Előbb Răzvan Theodorescu művelődési miniszter jelentette be március 18-án, hogy a kormány rendezni kívánja a zsidó közösség vagyonának jogi helyzetét, "amely primitív személyek felelőtlen cselekedeteinek válik áldozatává", s ennek érdekében kormányhatározatot szándékszik elfogadni. A bejelentés az ország "vezető kádereit" felkészítő Nemzeti Védelmi Kollégium (CNA) keretében sebtében bevezetett holokauszt-történeti kurzus ünnepélyes megnyitóján hangzott el. Ezen a román kormány, az államelnöki hivatal, a bukaresti amerikai és izraeli nagykövetség, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum és a romániai zsidó közösség képviselői mellett vezető román politikusok, katonatisztek és értelmiségiek vettek részt. A román közvélemény oroszlánrészének első megdöbbenését az okozta, hogy az ünnepségen mondott beszédében Theodorescu miniszter egyebek között leszögezte: "Románia részt vett a Holokausztban, s az abban elpusztult egykori polgáraival, illetve azok családjával szemben felelősséggel tartozik". A miniszter amellett érvelt, hogy Romániának vállalnia kell a történteket, "a 20. század történetének legbarbárabb részét", s őszintén szembe kell néznie saját múltjával. - Való igaz ugyanis, hogy a romániai zsidók pogromokban és lágerekben vesztették életüket a második világháború idején, s hogy ezért felelősség terheli a korabeli román kormányt - mondta Theodorescu.[31]

A miniszterelnök üzenetet intézett a rendezvény résztvevőihez, s abban arról biztosította a hallgatóságot, hogy a kormány határozott intézkedésekkel kíván fellépni a fasiszta és szélsőséges jellegű megnyilvánulások ellen, a holokauszt történetét a CNA-n kívül más oktatási intézményekbe is bevezeti, és általában, mindent megtesz annak érdekében, hogy az élethez való jogot valamennyi kisebbség számára biztosítsa. Năstase - minden kétséget és félremagyarázást kizáró módon - felsorolta a román hatóságok aktív részvételével 1941-ben lezajlott bukaresti, jászvásári, besszarábiai és bukovinai pogromokat, amelyeknek mintegy tizenötezer zsidó esett áldozatául, emlékeztetett a későbbi gettósításokra és a Dnyeszterentúlra történő tömeges deportálásokra. - A jövőt nem lehet hamisításokra és mítoszokra építeni - szögezte le a miniszterelnök.[32] Majd hozzáfűzte, hogy a románok által "a zsidók ellen foganatosított intézkedések, megkülönböztetések és kivégzési eszközök semmiben sem különböztek a ťvégleges megoldásŤ többi ismert eszközétől". A kormányfő egyértelművé tette, hogy Románia csakis akkor léphet rá a demokrácia útjára, és tagolódhat be a biztonságot és jólétet ígérő európai és euroatlanti struktúrákba, ha előbb őszintén szembenéz történelmével, s nem csupán a hősi cselekedeteket ismeri el és hangoztatja.[33]

Michael Guest bukaresti amerikai nagykövet az ünnepségen elmondott beszédében tovább pontosított. Hangsúlyozta, hogy nem kizárólag Ion Antonescu személyéről és a Vasgárda rémtetteiről van szó, a múltért felelősség terheli mindazon román állampolgárokat is, akik a történtekben nyíltan avagy hallgatásukkal szerepet vállaltak, miközben a terrorcselekményekre és a zsidóüldözésre mások, életük kockáztatásával nemet mondtak. - Ha a múlt tévedéseit meg fogják érteni, Románia és az Egyesült Államok közösen határozhatnak majd a jobb jövő érdekében - tette hozzá diplomatikusan, ám kellőképpen világosan a nagykövet.[34]

Bukarest jószándékát ebben a kérdésben az is hivatott volt hangsúlyozni, hogy a tanfolyam előadójaként nem kisebb személyiséget kértek fel, mint Radu Ioanid történészt, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum Romániából elszármazott igazgatóját. Ioanid, aki több - a román holokauszttal foglalkozó - kötet közismert szerzője, kifejtette: Antonescu nem felelős az észak-erdélyi zsidóság Auschwitzba történt deportálásáért, azért a korabeli magyar és német megszálló hatóságokat terheli a felelősség. Ám a marsall és kormánya legkevesebb 250 ezer zsidó kiirtásáért felelős, akik között nem csupán román, de besszarábiai, bukovinai és dnyeszterentúli ukrán zsidók is voltak. Ezekhez pedig hozzáadódik a Regátban (a román ókirályságban) rendezett pogromok során elpusztított mintegy 15-20 ezer zsidó áldozat. Radu Ioanid elmondta: 2002 elején a Pentagon és az amerikai titkosszolgálatok képviselőivel találkozott. Megbeszéléseik során világossá vált, hogy az amerikaiak pontosan tudják, milyen szerepet is játszott Antonescu marsall a második világháború idején. Az amerikai illetékesek közölték: Románia ne ringassa magát abban az álomban, hogy "Antonescuval a zászlaján" beléphet a NATO-ba, hiszen az óceánon túl mind a mai napig nem bocsátották meg, hogy a háború idején Románia nacionalista és németbarát diktátora hadat üzent az Egyesült Államoknak.[35]

A Holokauszt Emlékmúzeum igazgatója nem csupán a CNA-soknak, de a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) munkatársainak is hasonló előadássorozatot tartott.[36] Ennek során közölte, hogy az 1990-es évek elején az Antonescu-kultuszt a román hadsereg és titkosszolgálatok magas beosztású vezetői szorgalmazták, mert [gazdasági előnyszerzési okokból - szerző megj.] Románia külföldi imázsának tönkretételében voltak érdekeltek. Hozzátette: ugyanezt ma egyes román politikusok erőltetik.[37] Ioanid ugyanakkor megköszönte a román belügyi, külügyi, katonai és titkosszolgálati hatóságok együttműködését, amelynek köszönhetően a washingtoni emlékmúzeum archívuma körülbelül egymillió oldalnyi, a román holokauszttal kapcsolatos levéltári dokumentum másolatával bővült.[38] Ezt az ügyletet azonban a román nacionalista kurzust követő Curentul napilap úgy értékelte, hogy az egykori Securitate tevékenységének leleplezéséért létrejött bizottság és Radu Ioanid a román titkosszolgálati archívumokkal üzletelnek.[39]

A Năstase-kormány március 20-án sürgősségi kormányrendelettel rendezte a romániai zsidóság közösségi vagyonának tulajdonjogát. A jogszabály valamennyi templom, imaház, temető, rituális fürdő és vágóhíd egyetlen tulajdonosává a romániai zsidó hitközségeket tette. Azzal a kormányszóvivői háttérmagyarázattal, hogy az országban lévő mintegy 800 zsidó temető háromnegyede olyan településen található, amelyben zsidók már nem élnek, s ezek fenntartásáról eddig az államnak kellett gondoskodnia. A rendelet kimondta, hogy a hitközségek birtokát képező javak megsemmisítését vagy károsítását egy hónaptól három évig terjedő börtönnel vagy pénzbírsággal büntetik. Ha a szóban forgó javak különleges művészi, tudományos, történelmi vagy levéltári értékkel bírnak, a börtönbüntetés egytől tíz évig terjedhet. Amennyiben a zsidóság tulajdonát képező javakat felgyújtással, robbantással vagy más, közveszélyes módszerrel próbálják megsemmisíteni, a tettest háromtól tizenöt évig csukhatják le. Ha a cselekedet nagyméretű, más ingatlanokat, felszereléseket, munkálatokat és gépjárműveket is érintő károkat okozott, illetve ha a cselekmény nyomán valaki meghalt vagy megsebesült, az elkövető börtönbüntetése 15-től 25 évig terjedhet. Hasonlóképpen, a sírok, síremlékek, urnák vagy tetemek meggyalázásáért három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Ha a hitközségek engedélye nélkül a zsidó tulajdonba visszaadott ingatlanokat más célra használják, a tetteseket 20-tól 250 millió lejig[40] terjedő pénzbírság kifizetésére ítélhetik. Ugyancsak pénzbírság - 25-50 millió lej közötti - róható ki a felsorolt javak engedély nélküli bekerítéséért, javításáért, restaurálásáért.[41]

A második sürgősségi kormányrendeletben, amelynek elfogadását egy nappal később jelentették be Bukarestben, Năstaseék a rasszizmus elleni küzdelem új szabályait fektették le. Megtiltották, hogy a háborús bűnösöknek Romániában szobrot emeljenek, róluk utcákat, tereket, parkokat vagy pedig szervezeteket nevezzenek el. Az utóbbi rendelkezés megszegőit hat hónaptól öt évig terjedő fegyházra ítélhetik. A béke és az emberiség ellen bűncselekményeket elkövető személyiségek szobrait, emléktábláit - köztük Ion Antonescu eddig felállított szobrait is - kizárólag múzeumokban lehet ezentúl őrizni. Öttől tizenöt évig terjedő börtönbüntetést szabhatnak ki azokra, akik fasiszta, idegengyűlölő és rasszista szervezeteket alapítanak vagy működtetnek, s akár öt esztendőre is bezárhatják azt a személyt, aki ilyen jellegű szimbólumokat nyilvánosan használ. A szóban forgó szimbólumok készítőit, árusítóit és terjesztőit pedig, illetve azon jogi személyeket, amelyek ezeket használják 25-től 250 millió lejig terjedő pénzbírsággal sújthatják. A jogszabály értelmében öt évre is lecsukhatják és bizonyos jogok megvonásával büntethetik a holokauszt-tagadókat, illetve mindazokat, akik a holokauszt következményeit kétségbe vonják.[42]

A romániai idegengyűlölő, antiszemita és újfasiszta szervezetek már a rendelet elkészítésének hírére[43] tiltakoztak. Elsőként a két világháború között létrehozott, majd 1990 után újra aktivált Romániai Legionárius Mozgalom fejezte ki nemtetszését. Şerban Suru, a mozgalom elnöke sajtóértekezletet hívott össze, hogy elmondhassa: az azonnal hatályba lépő kormányrendelet sérti Románia alkotmányát, az emberi jogokat, a rendőrállam visszaállítását jelenti, és bevezeti a cenzúrát. Suru azzal fenyegetőzött, hogy szervezete ez ügyben az ügyészséghez és az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért. Egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a kabinet a két rendelettel elismeri a romániai zsidóság holokausztját, a zsidó szervezetek azonnal 8-16 milliárd dollárnyi kártérítést fognak Romániától követelni. Ami szerinte képtelenség, hiszen a második világégés idején "Romániában a zsidóknak a haja szála sem görbült", s a zsidó szervezeteknek egyetlen bizonyítékuk sincs arra nézve, hogy Romániában zsidókat végeztek ki.[44]

Corneliu Vadim Tudor szélsőségesen nacionalista, idegengyűlölő és nyíltan antiszemita Nagy-Románia Pártja is azonnal tiltakozott. Tudor "teljesen megalapozatlannak", "a román nép méltóságára és pszichikai állapotára nézve pedig rendkívül veszélyesnek" minősítette az Antonescu-szobrok eltávolításának tervét. Dokumentumokkal igazolható ugyanis - állította -, hogy Antonescu nem volt háborús bűnös, hanem tragikus hős, a romániai zsidóság nagy megmentője, s az egyetlen államfője a régiónak, aki Hitlerrel ez ügyben is szembeszállt. - Mi nem vagyunk antiszemiták - szögezte le Tudor. Ezt bizonyítandó, hozzátette: saját pénzén Brassóban Jichák Rabin néhai izraeli kormányfőnek szobrot állíttat.[45] Vadim Tudor néhány nappal később, a román szenátusban az Antonescu-szobrok eltávolításának a tervét "nemzeti szégyennek", a bukaresti zsinagóga előtti emléktáblát pedig - amelynek szövege szerint a romániai holokausztban 400 ezer zsidót mészároltak le - "szentségtörésnek", "a történelem durva meghamisításának" minősítette.[46]

Az egyik napról a másikra felforrósodott közhangulat odáig vezetett, hogy az egyik márciusi bukaresti futballmeccsen a Dinamo csapat szurkolói Antonescu portréjával masíroztak el a Rapid drukkereinek padsorai előtt. Mivel a román fővárosban élő romák többsége a Rapid nevű vasutas klub rajongója, a Büszke Románok elnevezésű Dinamo-szurkoló csoport tagjai azt kiabálták az ellendrukkereknek, hogy "Fussatok, mert jön Antonescu!"[47] A tettesek másfélmillió lejes szimbolikus büntetéssel úszták meg a provokációt, a hasonló helyzetekre börtönbüntetést ígérő kormányrendelet alkalmazását a hatóságok részéről senki nem szorgalmazta.[48]

Állásfoglalásával Năstase a törvényhozásban sem aratott osztatlan sikert, sőt, a parlamentben még az ún. demokratikus ellenzék is bírálatokba bocsátkozott. A Demokrata Párt parlamenti frakciója azt kifogásolta, hogy Năstase attól függően kezeli a kérdést, hogy éppen a világ mely földrajzi pontján tartózkodik. A Nemzeti Liberális Párt viszont értelmetlennek tartotta, hogy a kilátásba helyezett törvény csak általánosságban és nem pedig nevesítve tiltja be a háborús bűnösök kultuszát.

Állami és magánkézben lévő romániai televízió állomások, rádióadók és napilapok kommentálták napokig a rendeleteket, de a kérdésnek a külföldi sajtó is tág teret szentelt.[49] Hogyan is fordulhat elő ilyesmi - hangoztatták -, hogy mindeddig soha senki nem említette Romániával kapcsolatban a holokausztot, s most egyik percről a másikra kiderül, hogy "a jámbor román nép" nem mentette, hanem irtotta és kifosztotta a zsidóságot. Az egész román sajtó igyekezett félreérteni Guest nagykövetnek a felelősségre vonatkozó kijelentését, s azt a hatás kedvéért - kollektív bűnvádként - nem személyekre, hanem az egész román népre vonatkoztatta.[50] Michael Guest végül magyarázkodásra kényszerült.[51] Paroxizmusra emlékeztető helyzet alakult ki, s a vita odáig fajult, hogy a kormány rendeleteit és Románia NATO-csatlakozásának esélyét kezdetben az idegengyűlöletről közismert Adrian Păunescu kormánypárti szenátornak kellett a nyilvánosság előtt védelmeznie - még cimborájával, C. V. Tudorral szemben is, aki nem sokat teketóriázva közölte: Romániának nincs szüksége a NATO-ra. - Fel kell ajánlanunk Putyinnak, hogy cserében Besszarábiáért, Románia végképp lemond a NATO-csatlakozásról - üvöltötte a néptribun 2002. március 25-én az Antena1 kereskedelmi tévécsatorna esti vitaműsorában. Később, persze, maga Păunescu is kikelt magából, s úgy vélekedett, hogy borzasztóan sértő "a román népre" nézve, hogy "zsidógyilkolással vádolják". - Románia semmilyen holokausztban, semmilyen tömeges pusztításban nem vett részt, erre dokumentumaink vannak. A holokausztot Magyarország hajtotta végre, többek között a második bécsi döntéssel Romániától elfoglalt területeken - mennydörögte az átigazolt udvari költő a szenátus pulpitusáról.[52] Retorikájából merített az egyik legnépszerűbb román televíziós vitaműsor, a Tucă-show meglehetősen műveletlen sztárja, Marius Tucă is, aki az általa főszerkesztett Jurnalul naţional című napilapban írt a témáról vezércikket. Ebben kifejtette: holokauszt Romániában nem lehetett, hiszen a szó az értelmező szótár szerint zsidók "elégetéssel" történő megsemmisítését jelenti, ilyesmi azonban Romániában nem történt.[53]

Bár a NATO-tagjelölt országok 2002. március 25-26-i, tehát csak néhány nappal később megrendezett bukaresti konferenciáján Adrian Năstase nagy eredményként mutatta be a két kormányrendeletet és a CNA-nál megkezdett holokauszt-történeti tanfolyamot[54], a román miniszterelnöknek végül mégis engednie kellett. A kedélyeket csillapítandó szögezte le, hogy "a holokauszttal kapcsolatos viták nem vezethetnek a román nép bűnbakká történő kikiáltásához, mindenért kizárólag a korabeli kormány viseli a felelősséget". Hiszen "sokkal súlyosabb szörnyűségek is megtörténtek a történelemben, de azokért sem a német, sem az orosz, sem pedig az amerikai népet nem tette soha senki felelőssé". A miniszterelnök meglehetősen burkoltan azért leszögezte, hogy az ország érdekeinek megfelelően hoztak olyan intézkedéseket, amelyek "mindenütt elfogadott értékekhez igazodnak". Hozzátette: a "zsidókérdés" valóban része Románia NATO-csatlakozásra történő felkészülésének, ezért ezt megfelelő figyelemmel kezelik, "ám semmi esetre nem eshetünk át a ló túlsó oldalára".[55] Ez utóbbi elszántság bizonyítására Răzvan Theodorescu vehemensen elutasította Radu F. Alexandru liberális szenátor megállapítását, miszerint Romániában évekig senki nem tett semmit az Antonescu-kultusz betiltásáért, s hogy az antiszemita megnyilvánulásoknak is szabad teret engedtek.[56]

A hatalmas vita hevében többen azt javasolták, rendezzenek nyilvános vitákat "pro" és "kontra" érveléssel a romániai zsidóság második világháborús történetéről és Antonescu szerepéről is. Dan Pavel bukaresti politológus figyelmeztetett arra, hogy az ilyen viták csak jobban felháborítanák a NATO-tagországok közvéleményét, de különösképpen az Egyesült Államokat. Úgy vélekedett, az efféle vitákban az egyedüli "újdonságok" a gyilkosságok letagadására és a felelősségek relativizálására szorítkoznának.[57]

A vitába április közepén Ion Iliescu államfő is bekapcsolódott. Konstancán április 15-én kijelentette: "bár övé a történelmi felelősség, hogy Romániát a Németország melletti háborúba sodorta, és az utolsó pillanatig a barikádokon maradt", Ion Antonescu azért "jó dolgokat is véghezvitt". Hozzátette: "Ha az [1944.] augusztus 23-i események nem történtek volna meg, Erdély ma már nem tartozna Romániához, ami katasztrofális lenne." Iliescu úgy vélte továbbá, hogy a marsall megítélésében azt is számításba kell venni, hogy "minden szövetséges állam és az Amerikai Egyesült Államok háborús bűnösként beszél róla".[58] Más kérdés, hogy Iliescu közismert történeti tényeket magyarázott félre. Ion Antonescunak ugyanis csupán annyi köze volt augusztus 23-ikához, hogy a marsallt ezen a napon az I. Mihályhoz közel álló erők a király parancsára letartóztatták. Antonescut később bíróság elé állították, és kivégezték. Bár később a kommunista történészek az Antonescu-ellenes puccsot minden erejükkel igyekeztek kommunista forradalomként beállítani, tény, hogy Antonescu kivégzési parancsát is a király írta alá.

Félig-meddig aztán Răzvan Theodorescu is retirált. - Ion Antonescu a történelem tragikus szereplője volt, aki háborús bűnöket követett el, s megfizetett értük - mondta Kolozsváron mintegy magyarázatot szolgáltatva arra, hogy miért nem állítják majd fel a városban a marsallnak azt a szobrát, amelyet Gheorghe Funar régen szorgalmaz, s amelynek a talapzatát a magyargyűlölő polgármester már két éve elkészíttette. A miniszter - aki elfogadta a Funar által felajánlott kolozsvári díszpolgárságot - azt is kijelentette, hogy "Romániában nincs antiszemitizmus, csupán néhány antiszemita létezik", önmagát pedig - valószínűleg azért, hogy a kolozsvári magyargyűlölő polgármesternek kedvébe járjon - nacionalistaként jellemezte.[59] Később úgy vélekedett, hogy bár Romániában nem volt holokauszt, a besszarábiai, dnyeszterentúli és bukovinai területeken véghezvitt akcióival azonban Románia részt vett a holokausztban.[60]

Ügyes huszárvágással a román hatalomnak sikerült ez alkalommal is magyar-román ellentétet csiholni. Mégpedig azzal, hogy a NATO-tagjelöltek konferenciájával egyidőben megtartott bukaresti zsidótalálkozón Răzvan Theodorescu közölte: júniusban Marosvásárhelyen holokauszt emlékművet állítanak fel.[61] Az erdélyi magyarság ezt a bejelentést azonnal úgy értelmezte, hogy a romániai zsidó áldozatokért is a korabeli észak-erdélyi magyar hatóságokat okolják. Állítson Románia a romániai zsidó áldozatok emlékére holokauszt emlékművet a román ókirályságban - javasolta az RMDSZ[62] -, Erdélyben ugyanis már létezik egy impozáns emlékmű, az egyik legnagyobb egykori zsidó településen, Désen. A félelem nem volt teljesen alaptalan, hiszen a román kormány egyszerre kívánt a nemzetközi közvéleménynek tetszeni és saját nacionalistáinak is kedvébe járni azzal, hogy az emlékművet olyan helyen állítják fel, ahol a zsidóirtásért nem a korabeli román, hanem az egykori magyar hatalom a felelős. Táplálta ezt a félelmet az is, hogy a román szenátusban Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-szenátorral vitázva, Adrian Păunescu kijelentette: Churchill szerint Horthy Magyarországjának kell bocsánatot kérnie a zsidóságtól.[63] Theodorescu végül közölte: a még 1947-ben elkészült Izsák Márton-szobor bronzba öntését és felállítását a marosvásárhelyi zsidó hitközség javasolta. Spielmann Mihály marosvásárhelyi történész is úgy vélekedett, indokolatlan az a félelem, hogy a holokauszt emlékművel a magyarságra fognak mutogatni, ugyanis "az embertelenségnek nincs nemzetisége".[64]

A NATO-tagjelölt országok március 25-26-i bukaresti tanácskozásával párhuzamosan a román fővárosban a tagjelölt államokban működő zsidó szervezetek is találkoztak.[65] Hozzájuk intézett üzenetében Iliescu államfő leszögezte: "Antonescu marsall háborús bűnös, következésképpen minden személyére irányuló kultusz, indoklástól függetlenül, a demokratikus értékek iránt elkötelezett nemzetközi közösség ellen való". Az összejövetelen Ion Iliescu próbálta enyhíteni a feszültségeket. Kijelentette, hogy bár a romániai zsidók hozzájárultak az ország nemzeti egységének megteremtéséhez, a megsemmisítés és a halál, a faji türelmetlenség és a gyűlölet ideológiája sok romániai zsidó életét követelte. Ennek ellenére - vélte Iliescu -, nem lehet azt állítani, hogy a románok a múltban antiszemiták lettek volna, és ma sem azok.[66]

Kevesen próbálták azokban a napokban objektív forrásokból felidézni a romániai zsidóság második világháborús sorsának történetét.[67] A holokauszt-tagadók jóval többen voltak, és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) két vezető politikusa, Mircea Ionescu-Quintus és Norica Nicolai szenátor is közéjük állt. Az első, nem sokat kertelve, "a Moldovában[68] évtizedekkel ezelőtt történteket" a valósággal ellentétben álló kitalációknak minősítette, s azt követelte, hogy előbb a kormány értelmezze a "holokauszt" szót, mert másképp nem lehet tudni, minek a tagadását bünteti a jogszabály.[69] Kolléganője pedig elhibázott stratégiára alapozottnak ítélte a kormány intézkedéseit, s úgy vélekedett, hogy azok révén Románia - hazug, szélsőséges kommunistákhoz méltó módon - elismeri, hogy területén is volt holokauszt.[70] Azt követelték, hogy a holokauszt tagadásért járó büntetéseket a jogszabályból töröljék, mert az csupán azt bizonyítja, hogy a kormány készségesen engedett a külföldi lobbik nyomásának.[71] A Romániai Zsidó Hitközségek Föderációja egy hét múlva tiltakozott a liberálisok megnyilvánulása ellen.[72] A párt vezetősége ezt követően pontosított: Quintus és Nicolai személyes véleményüknek adtak hangot, az NLP teljes mértékben támogatja a rendelet parlamenti megerősítését.[73] A NLP végül a két politikust rendre utasította, de azok továbbra is ellenezték a holokauszttal kapcsolatos 31/2002. számú kormányrendeletet, amelynek megvitatását a szenátus jogügyi bizottsága végül májusra halasztotta.[74] Előbb azonban arról bontakozott ki vita, hogy a jogszabályban értelmezni kellene a holokauszt kifejezést.[75]

Ion Antonescunak nyolc szobrot állítottak Óromániában: Bukarestben (a Munka terén), Jilaván (a börtön előtt), illetve vidéken Slobozia, Călăraşi, Piatra Neamţ (Karácsonkő), Tîrgovişte, Bacău (Bákó) és Iaşi (Jászvásár) városokban. A kilencediket Erdélyben emelték, Nagysármáson, a kolozsvári lett volna a tizedik. A rendeletek értelmében mindezeket el kellett volna távolítani, s legfeljebb múzeumokban lehetett volna - megőrzés végett - elhelyezni. Elsőként a moldvai Karácsonkő városának vasúti állomása előtt álló Antonescu-szobrot távolították el. Március 30-án az emlékmű mellett tehergépkocsi állt meg, s az abból leszálló néhány ember pillanatokon belül leszerelte a mellszobrot, feltette a gépkocsira és elhajtott. Később a szobor talapzatát is lebontották. Adrian Chirilă, a város alpolgármestere mondta el a sajtó képviselőinek, hogy a szobrot "bukaresti rendelkezések alapján az állami hatóságok szerelték le", s azt restaurálása után a város történelmi múzeumában helyezik majd el.[76]

A kormány azt ígérte, hogy a többi szobor elmozdítása is rövid időn belül megtörténik, de a helyi vezetők ennek keményen ellenálltak. Ioan Pinter, Slobozia város polgármestere kijelentette, hogy az ottani Antonescu-szobor nem nyilvános helyen, hanem a helyi rendőrőrs kertjében áll, a helyhatóságnak nem áll tehát módjában azt eltávolítani. A jászvásári szobor a leţcani-i "Ion Antonescu Marsall Temetőben" állt, több ezer román katona sírja mellett, akik a második világháború Antonescu által vezényelt szovjetellenes harcaiban estek el. A helyi hatóságok a mellszobrot nagy nehezen, egy hónap múlva, titokban távolították el.[77] A nagysármási szobrot ötven méterrel az eredeti talapzat mögé, a sebtében múzeummá avanzsált helyi ortodox fatemplom tornácára költöztették[78], a bákói pedig egy katonaiskolában állt kezdettől fogva, s a helyi hatóságok szerint az sem számít nyilvános helynek. A bukaresti szobor viszont az ortodox egyház területén áll, a "Constantin és Elena szent királyok templomának alapítóját ábrázolja", azt a művelődési minisztérium és a pátriárka hivatalának jóváhagyásával emelték, a pap nem engedi meg tehát, hogy ahhoz hozzányúljanak.[79] Mindezek után Gheorghe Buzatu bejelentette: Jászvásáron, Piteştien és Marosvásárhelyen három további Antonescu-szobor felállítását tervezi a marsall nevét viselő liga.[80] Buzatu kifejezte reményét, hogy a rendeletet a parlament módosítani fogja.[81] Annak ellenére, hogy Karácsonkő városában például az Antonescu tér visszakapta régi (Állomás tér) nevét[82], s több helységben is átkeresztelték az utcákat, nagyon sok városban, így például Marosvásárhelyen[83] és Kolozsváron a szóban forgó utcák 2003 nyarán, e tanulmány írásának időpontjában is a marsall nevét viselték.

A hangzavarban üdítően hatott Adrian Severin volt román külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése elnökének az állásfoglalása. Severin a bukaresti Ziua című napilapban írt publicisztikájában leszögezte: a román nemzetnek tudomásul kell vennie, hogy soraiból annak idején egyéneket emeltek ki, akiknek egyetlen bűne a más etnikumhoz való tartozás volt, s azokat fizikailag és morálisan egyaránt embertelen bánásmódban részesítették. Olyan bánásmódban, amelyet egyetlen civilizált társadalom sem fogad el, még a gyilkosok számára sem. A politikus rámutatott: "A románság tudata szempontjából az áldozatok száma tulajdonképpen nem számít, ha bebizonyították, hogy akár csupán egyetlen áldozat is létezett." Morálisan pedig a népek is felelősek, mert a felelősség hiányának tudata a közgondolkodás elaltatásához és történelmi szörnyek születéséhez vezet - tette hozzá.[84]

A múlttal való szembenézés cseppet sem zajlott könnyen és őszintén. Sőt. Valamikor április 27. és május 18. között, a FLAS [Frontul de Luptă Anti-Semită - Antiszemita Harci Front] nevében cselekvő ismeretlen tettesek meggyalázták az észak-moldvai Fălticeni zsinagógáját, antiszemita jelszavakat írtak[85] és horogkereszteket rajzoltak annak falára, s elloptak egy Tóra-tekercset.[86] A tetteseket nem fogták el. Július 2-ikára virradóan szintén ismeretlenek betörtek a Dorna Vátra-i zsinagógában, szétszórták az imakönyveket és az egész templomot felforgatták. Ezen akció végrehajtói is ismeretlenek maradtak.[87]

Hiába figyelmeztetett a romániai sajtó arra, hogy a NATO-csatlakozás feltételeként májusban az Antonescu nevét viselő utcákat át kell keresztelni, június végéig pedig a marsall valamennyi szobrát el kell tüntetni[88], erre a megadott határidőn belül nem került sor. Annyit sikerült ugyan elérni, hogy a 31/2002. számú Sürgősségi Kormányrendeletet a szenátus művelődési bizottsága május végén, a jogi bizottsága pedig június elején elfogadta[89], s hogy a szenátus plénuma megszavazta a 36/2002. számú Sürgősségi Kormányrendeletet, amely a zsidó közösségi vagyont a hitközségek tulajdonába visszajuttatta[90], de az utcanevek megváltoztatására és a megmaradt Antonescu-szobrok eltávolítására a kormány kezdeti elszántságából már nem futotta. Mi több, a két rendelet parlamenti vitája egyre inkább kezdett a Caragiale-féle komédiákra emlékeztetni, s arra, hogy tulajdonképpen a román kirakatpolitika az évtizedek során nem sokat változott. Grigore Zanc kormánypárti szenátor, a szenátus művelődési bizottságának a tagja például, miután a bizottság a 31/2002. számú rendeletet elfogadta, kijelentette: a Webster Szótár szerint definiáltuk a "holokauszt" szót, de "sem a meghatározás, sem pedig a rendelet cikkelyei nem utalnak arra, hogy Romániában Holokauszt lett volna", következésképpen "Romániát nem lehet olyan országnak tekinteni, amelyben Holokauszt történt, vagy amely részt vállalt a Holokausztban".[91] Mások azt javasolták, hogy a fasiszta szervezetekkel és szimbólumokkal egyszerre a kommunista szervezeteket és szimbólumokat is tiltsák be, ezt a javaslatot azonban a szenátorok elvetették.[92]

A kormány rájöhetett arra, hogy cselekedeteihez a közvéleménynek elegendő magyarázatot nem nyújtott, a nyugati partnereket pedig még ennél is kevésbé sikerült meggyőznie szándékainak őszinteségéről és komolyságáról. Ezért Răzvan Theodorescu művelődési miniszter május végén a kormány nevében azt kérte a Román Akadémiától, hogy mielőbb szervezzen a holokauszttal és a 31/2002. számú rendelettel foglalkozó konferenciát, amelyre a hazaiak mellett külföldön élő történészeket is hívjon meg.[93]

Előbb azonban a Román Politikatudományi Társaság által támogatott Civic Education Project Romania Alapítvány rendezett június 1-jén és 2-án Bukarestben konferenciát, amelyre romániai, moldovai és nyugati történészeket és kutatókat hívtak meg. Ez alkalommal Romaniţa Iordache jogász szakértő, a Román Politikatudományi Társaság tagja kifejtette: a "holokauszt" szónak a szenátus művelődési bizottságában elfogadott értelmezése[94] jogi interpretációk útján elvezethet oda, hogy Antonescut és társait mentesítsék a háborús bűnök vádja alól.[95]

A Román Akadémia által szervezett konferenciára 2002. június 28-án került sor, ugyanazon a napon, amikor Bukarestben megkapták az Egyesült Államok Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottsága (Helsinki Bizottság) nyolc tagja - köztük Cristopher Smith társelnök és Hillary Clinton szenátor - által Adrian Năstase román kormányfőhöz intézett levelét. Az említettek mellett George Voinovich szenátor, illetve Frank Wolf, Zach Wamp, Benjamin Cardin, Louise McIntosh Slaughter és Steny Hoyer kongresszusi képviselők által aláírt dokumentum szerint az a tény, hogy egyes romániai utcák még mindig Ion Antonescu nevét viselik, ellentétes Năstase márciusi beszédében megfogalmazottakkal, amelynek értelmében Románia megváltoztatja "a fasizmussal és a szélsőséggel kapcsolatos addigi kétértelmű magatartását". Ennek ellenére néhány nappal korábban a bukaresti Victoria Kormánypalotában Románia korábbi miniszterelnökeinek képcsarnokát hozták létre, s ott a Ion Antonescu arcképe is helyet kapott. A Helsinki Bizottság azt is kérte, Románia tegye lehetővé, hogy a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum jusson hozzá a Belügyminisztérium, a Nemzetvédelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium levéltárában őrzött holokauszttal kapcsolatos dokumentumokhoz. Míg ugyanis előbbi hatalmas összegeket kért a levéltárban történő kutatásért, a két utóbbi nem engedélyezte, hogy a dokumentumokat fénymásolják vagy mikrofilmezzék.[96] Az amerikai szenátorok levelét a román sajtó nagy része[97] ironikusan kommentálta. Egy héttel később, Florin Constantiniu történész arra bíztatta a románokat, hogy az 1964 áprilisi román "el nem kötelezettségi nyilatkozat" mintájára, Amerikával szembeni "függetlenségi nyilatkozatot" sürgessenek, Románia ugyanis ma már nem független, elveszítette függetlenségét". Ennek egyik bizonyítéka - mutatott rá - az amerikai szenátorok levele, amelyet mások mellett Hillary Clinton - "ez a szánalomra méltó asszony, aki nem nekünk kellene hogy történelmi leckéket adjon, hanem akinek saját családi problémáival kellene foglalkoznia" - is aláírt.[98]

Răzvan Theodorescu a tengeren túli honatyák levelének kijelentéseit azonnal cáfolta. Az amerikaiakat a túlzásoktól óvta, és kijelentette: a nagysármási szobrot leszerelték, a călăraşi-i szobrot pedig bevitték annak a személynek a házába, aki felállította. Jilaván viszont csak egy emléktábla maradt, amelyen Antonescu neve más nevek mellett jelenik meg. A miniszter úgy vélekedett, hogy a Victoria Palotában valamennyi egykori román kormányfő portréja ott áll, a német állam vezetői közé Hitler is beletartozik, Antonescunak tehát ott a helye, hiszen a második világháború idején Románia miniszterelnöke volt. Más nyilvános helyen pedig semmi nem maradt, ami Antonescuval kapcsolatos.[99] Cozmin Guşă, a kormányon lévő Szociáldemokrata Párt főtitkára kijelentette: senki nem vonhatja kétségbe, hogy Románia igazodni szándékszik a nemzetközi értékrendhez, s hogy "az észak-atlanti világba kíván betagolódni".[100] Octav Cozmâncă közigazgatási miniszter pedig leszögezte: a kormányrendeletet "rendre alkalmazzák", hiszen "a kormány nem tépheti le az utcanév-táblákat, mert ez a helyi hatóságok dolga".[101] Az ingerült válaszok dacára, másnap Suceava városában bejelentették: a helyi és a Dorna Vátra-i Antonescu utcákat átkeresztelik.[102]

Az akadémián rendezett konferencián sem született megegyezés. Míg a zsidó történészek (pl. Lya Benjamin és Theodor Wexler) úgy értékelték, ami a romániai zsidósággal történt, az igenis holokauszt volt, román kollégáik (pl. Dan Berindei és Răzvan Theodorescu akadémikusok) ezt cáfolták. Berindei úgy vélekedett, a jelenségnek csupán "egyik szárnya érintette Romániát", Theodorescu viszont leszögezte, hogy "Romániának nem volt kapcsolata a holokauszttal, de az Antonescu-kormányzat és a Pruton túli területek elfoglalása révén részt vett a holokausztban". Florin Constantiniu professzor viszont kimondta: Antonescu zsidókkal szembeni politikája "gyilkos és téves" volt, "ártatlanok halálát okozta, nem szolgálta a nemzeti érdekeket, és a román nép igazságtalan vádolásához vezetett".[103]

Nem vezetett sokkal több eredményre a két nappal később, szintén Bukarestben, a román Katonatörténeti és Védelempolitikai Tanulmányok Intézete, a Tel Aviv-i és a bukaresti egyetemek, illetve a "Goldstein Goren" Héber Tanulmányok Központja által szervezett, "A romániai holokauszt. Történelem és jelenkori jelentései" című konferencia. Florin Constantiniu kijelentette, hogy a 31/2002. számú kormányrendelet kibocsátása tévedés volt, mert "megrontotta a tudományos párbeszédhez szükséges légkört", s "a politikum újabb beleszólását" jelképezi a tudományos kutatásba. A Szabad Európa Rádiót képviselő Michael Safir azonban egyszerűen feltette a román hallgatóságnak a kérdést: "Mit gondolnak, meddig lehet azt tűrni, hogy tizenkét évvel a forradalom után szobrokat emeljenek, és egy gyilkosság apológiáját folytassák?"[104] A jeruzsálemi Yad Vashem intézetet képviselő Jean Ancel professzor rámutatott: Antonescu zsidóellenes politikájának 1941-1942-ben több százezer zsidó esett áldozatául, a marsall azonban 1942 októberétől - amikor rájött, hogy Hitler elveszíti a háborút - megváltoztatta a zsidókkal szembeni attitűdjét. Több előadó úgy vélekedett, hogy Antonescu a holokausztra jellemző politikát folytatott.[105]

A Yad Vashem Intézet kutatója úgy vélekedett, a mai generációnak el kell ismernie, hogy a román társadalom évtizedeken át beteg volt, meg kell értenie, hogy létezett egy román fasizmus, amelyik zsidóellenességét nem a nácizmusra, hanem olyan helyi gyökerekre alapozta, amelyek a román társadalmat kezdeteitől jellemezték. Ancel hangsúlyozta: senki sem vádolja a mai generációt azzal, ami a holokauszt idején történt, nincs szó vádaskodásról és bosszúról, hanem a tények és a történelmi felelősség elismeréséről, s esetleg a megtörténtek megbánásáról. A román sajtó Jean Ancel érveit határozottan visszautasította, s úgy állította be a történteket, hogy az Egyesült Államok a romániai holokauszt elismerését a NATO-csatlakozás "újabb feltételévé" tette.[106]

Egyes lapok azonban továbbra is arra helyezték a hangsúlyt, hogy a második világháború idején Románia nem üldözte, hanem mentette a zsidóságot. Ennek bizonyítékaként az ellenzéki România liberă például - amely a korábbi hónapokban, mintha mi sem történt volna, szinte egyáltalán nem foglalkozott a kibontakozott holokauszt-vita kérdéseivel - a budapesti román főkonzul 1944-ben írt egyik levelét is közölte, amelyben a svájci Vöröskereszt kérésére kétezer zsidó gyermek Romániába történő szállításának engedélyezését kérte a bukaresti hatóságoktól.[107] Annak ellenére, hogy a fasiszta szervezeteket tiltó kormányrendelet már március óta hatályos, a Romániai Legionárius Mozgalom június végén zavartalanul, sőt, rendőri felügyelet mellett ünnepelhette meg Bukarestben - éppen az Egyesült Államok nagykövetségének szomszédságában - létrehozásának 75. évfordulóját. Az utcán tartott ünnepségen Şerban Suru, a mozgalom elnöke kijelentette: "Én, Şerban Suru, itt és most, tagadom a Holokausztot!" A hatóságok nem intézkedtek, a bukaresti sajtó pedig az eseményt nyugdíjasok időtöltéseként mutatta be.[108] Szintén júniusban a kormánypárt úgy döntött, hogy a fasiszta szervezetek és szimbólumok betiltásáról szóló jogszabályt nem terjeszti a szenátus plénuma elé annak júliusi rendkívüli ülésszakán, hanem a vitát meghatározatlan időre elhalasztja.[109]

A bukaresti kormányzat ennek ellenére nem tévesztette szem elől a NATO-csatlakozás nyugati követelményeit. Július végén Romániába invitálta a máramarosi származású Elie Wieselt, akit maga Ion Iliescu államelnök kalauzolt végig Máramaroson. Iliescu a Nobel-békedíjas író jelenlétében ünnepélyes külsőségek közepette Máramarosszigeten felavatta a Wiesel szülőházában sebtében létrehozott Zsidó Múzeumot. A házban bérlőként élő két szegény családot a város garzonlakásokba költöztette, felújították az ingatlant, és abban a Máramarosszigetről elhurcolt zsidóságtól származó tárgyakat, illetve dokumentumokat állítottak ki. Az épület egyik részében az 1928-ban itt született, majd 1944-ben a magyar hatóságok által Auschwitzba deportált Elie Wiesel könyveiből és gyermekkori emlékeiből állítottak össze tárlatot.

A látogatást két héttel korábban beharangozták.[110] A vizitet megelőző napokban maga Adrian Năstase szólt Wiesel professzor látogatásának rendkívüli fontosságáról, s arról, hogy ezáltal Romániát mekkora megtiszteltetés éri. A kormányfő a korábbi hírekkel ellentétben közölte: Máramarosszigeten "Elie Wiesel Emlékházat" avatnak, amelyet a román kormány hozzájárulásával hoztak rendbe. Kijelentette: "Ez a kezdeményezés ismételten bizonyítja, hogy a zsidó közösség képviselőinek Románia és a világ társadalmi és kulturális életéhez történő hozzájárulását népszerűsíteni kívánjuk." Năstase négy nappal a látogatás előtt azt is bejelentette, hogy Wieselt július 30-án a legmagasabb állami renddel, "Románia Csillagának Nagy Tiszti fokozatával" tüntetik ki, s hogy az író a Román Akadémia tiszteletbeli tagságát is megkapja. A miniszterelnök szerint Wiesel professzor egész élete és munkássága, holokauszt túlélői tapasztalata arra figyelmeztet mindenkit, s főképpen a mai politikai vezetőket, hogy a történelmet nem hagyhatják megismétlődni. Năstase nem rejtette véka alá: hogy Elie Wiesel meghívása és látogatása része a román kormány által kezdeményezett akcióknak, amelyek "a történelemmel történő nyílt szembenézést, a múlt fájdalmas örökségétől való elválást és a holokauszt borzalmainak elítélését" célozzák. Megismételte ezúttal is, hogy a kormány kormányrendeletet fogadott el a fasiszta szervezetek és szimbólumok betiltásáról, a holokausztról külön fejezetet iktatott a tankönyvekbe, s a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kutatói előtt a román levéltárak nyitva állnak, és előre úgy értékelte, hogy az országvezetés számára "Wiesel úr véleménye és javaslatai rendkívül hasznosak lesznek" a következő akciók során.[111]

A román vezetés ez alkalommal is a ködösítés jól bevált technikájához folyamodott. A holokauszttal, a romániai zsidóság tragédiájával ismét nem Óromániában, hanem a Vészkorszak idején Magyarországhoz tartozott észak-erdélyi területen kívánt "szembenézni". Folytatta ezáltal azt a kurzust, amelyet román történészek a Kárpátok Géniuszának útmutatásai szerint a nyolcvanas években dolgoztak ki, s amelynek lényege, hogy miközben a magyar fasiszták több mint 600 ezer zsidót végeztek ki vagy adtak át kivégzésre a németeknek, Romániában a zsidóknak a haja szála sem görbült, biztonságban túlélték a Vészkorszakot. Pedig ma már mindenki tudja, hogy Romániában is volt holokauszt, s annak jelenlegi ismereteink szerint mintegy 270-280 ezer halálos áldozata volt.[112]

Amikor július 28-án Elie Wieselt a bukaresti Dante Házban fogadta, Adrian Năstase "Kr. e. 400-ból"[113] származó dokumentumokkal, az Eszter könyvének két papiruszával ajándékozta meg. A megbeszélésen - amelyen Michael Guest bukaresti amerikai nagykövet is részt vett - elemezték a román kormány által a fasiszta szervezetek és szimbólumok betiltása végett meghozott intézkedéseket.[114]

Wiesel elvállalta azt a szerepet, amelyet a román kormány ráosztott, s amelynek eljátszása azt bizonyította a nagyvilágnak, hogy Románia legmagasabb vezetői nyíltan szembenéznek a múlttal és tételesen a romániai holokauszttal is. Az a részletkérdés, hogy Wiesel az észak-erdélyi zsidó közösség tagja volt, amely nem a román, hanem a magyar fasiszták áldozatává vált, látszólag senkit nem zavart. Igaz, ennek pontosítását a Nobel-békedíjas írót fogadó hivatalosságok ügyesen elkerülték, s ugyanezt tette a román sajtó is. Ion Iliescu és Elie Wiesel július 29-én Bukarestből Szatmárnémetibe repült, ahonnan gépkocsival utaztak Máramarosszigetre. A hivatalos konvoj megállt több máramarosi településen, ahol a helyeik kenyérrel, sóval és pálinkával kínálták a vendégeket, néptáncokkal és nagy tapssal ünnepelték őket. A Rompres hírügynökség szerint Máramarosszigeten a delegációt "tömegfürdő" fogadta, s az ünneplés itt is folytatódott. Eugenia Godja polgármester patetikus beszédet tartott, amelynek célja Ion Iliescu felmagasztalása volt. Az elnök beszédében az Elie Wiesel által átélt drámáról szólt, arról, hogy az író egész családját elvesztette a náci haláltáborokban, miután 1944 tavaszán szülőháza az első gettó határépületévé vált, s miután egy éjszaka "a horthysták Auschwitzba küldték". - Ne felejtsük el ezeket a tragédiákat, és gondolkozzunk el, mit kell tennünk azért, hogy azok ne ismétlődjenek meg - mondta. Wiesel kijelentette: - Minden nemű gyűlölet vagy keserűség nélkül jöttem ide. Ami 1944-ben történt, nem az önök felelőssége. Abban sem vagyok biztos, hogy önök tudják-e, tulajdonképpen mi is mi történt akkor.[115] A látogatás végén, a bukaresti Adevărul napilapnak nyilatkozva, Wiesel mégis megemlítette, hogy "bárki is ünnepelné Antonescut, tévedne", hiszen a marsall Romániája - bár zsidó polgárait "nem adta át Németországnak" - "felelős Transznisztriáért, Bukovináért és Észak-Besszarábiáért, illetve a iaşi-i pogromokért". Igyekezett azonban hozzátenni, hogy a Horthy-féle Magyarországon "jóval rosszabb volt a helyzet", hiszen "600 ezer zsidót küldtek Auschwitzba, akiket nem a románok, hanem a magyarok deportáltak".[116]

Július 30-án Wiesel a bukaresti civil társadalom képviselőivel találkozott, és tiszteletbeli tagjává fogadta őt a Román Akadémia.[117] E két helyen mondott beszédeiben a "rasszista és nacionalista román politikusok" elleni fellépést sürgette, s megdöbbentőnek vélte, hogy egy ilyen párt exponensének "hatalmas támogatottsága" lehet Romániában. Elítélte az országban tapasztalható antiszemitizmust, s azokat is, akik még mindig magasztalják Ion Antonescut, megfeledkezve a jászvásári pogromról és a transznisztriai deportálásokról.[118]

Ugyanazon a napon a Nobel-békedíjas írót Iliescu elnök "Románia Csillagával" tüntette ki. A ceremónia alkalmával Wiesel az államfőnek ekképpen adózott: - Itt születtem, román állampolgár voltam, s ismét román állampolgár lennék, önre szavaznék.[119] A nagy ünneplés közepette szinte észrevétlen maradt a bukaresti Adevărul híre, amely arról számolt be, hogy a botoşani-i kormánypárti tanácsosok, összefogva a nagy-romániásokkal leszavazták a bukovinai város Ion Antonescu utcája nevének a megváltoztatását.[120]

Néhány nappal később, augusztus 5-én az a hír kapott nyilvánosságot, hogy Nicolae Gavrilescu, a Nemzeti Újjászületés Szocialista Pártjának (PSRN) alelnöke kijelentette: a nyugati pénzügyi körök Románia tönkretételére játszanak, a román ipar megsemmisítését akarják elérni. Ennek az akciónak része szerinte az is, hogy Romániát a holokauszt elismerésére akarják rákényszeríteni, az igazi cél viszont az, Hogy Románia NATO-csatlakozását megakadályozzák.[121] Az elhangzottakat senki nem cáfolta meg Romániában, egy nappal később sem, amikor pedig Bukarestben Efraim Sne izraeli szállításügyi miniszter bejelentette, hogy a román cégek is részt vehetnek az izraeli állami tendereken. Igaz, a miniszter nem kívánt válaszolni arra a román újságírói kérdésre, hogy volt-e Romániában holokauszt, s hogy Románia fizetett-e kárpótlást az áldozatoknak.[122]

A holokauszt ügye ezzel a nyári vakációk idejére feledésbe merült. A sajtó alig vette észre azt, hogy augusztus 16-án a kormány jóváhagyta a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum és a Románia Nemzeti Levéltára közti három éves együttműködési egyezmény megkötéséről szóló memorandumot, amelynek értelmében a román fél kötelezettséget vállalt arra, hogy megnyitja levéltárait, és a holokauszttal kapcsolatos 1933-1948 közötti dokumentumokról másolatokat ad ki az amerikai intézménynek.[123]

Szeptember 3-án Joseph R. Binden Jr., az Egyesült Államok szenátusa külügyi bizottságának elnöke a Los Angeles Times napilapban megjelent cikkében leszögezte: Románia megérdemli, hogy NATO-taggá váljon, hiszen - régi ellentéteken átlépve - kormányzó pártja 2000-ben együttműködési szerződést írt alá a magyar kisebbség parlamenti képviselőivel, és bátran szembenézett azzal a szomorú szereppel, amelyet a román fasiszták a holokausztban játszottak. Hozzátette: a román kormány jelenleg kitűnő viszonyban van a kisszámú romániai zsidó közösséggel is.[124] Ilyen támogatókkal a NATO-tagság Románia számára kéznyújtásnyira került. Bukarest annyira biztos kezdett lenni a dolgában, hogy elérkezettnek látta az idejét annak, hogy a holokauszttal való szembenézést ismét a magyarokra hárítsa.

Első lépésként Ion Iliescu államfő szeptember 4-én táviratban köszöntötte a 90. életévét betöltő Raoul Şorbant, akinek magyarellenessége közismert, s aki a nyolcvanas években Moshe Carmilly-Weingergerrel, Kolozsvár egykori neológ főrabbijával - kölcsönös érdek okán - hatalmas méretű és nyilatkozattól nyilatkozatig növekvő zsidómentő akciókról szóló beszámolókkal állt elő. A Weinberger-Şorban legenda szerint - amelyet Raoul Şorban legutóbb 2002 nyarán ismételt meg a kolozsvári közszolgálati televízió adásában és születésnapja alkalmából napvilágot látott interjú kötetében[125] - Weinberger rabbi nem azért szökött át titokban Romániába 1944. május 2-án, a gettósítás előestéjén, magára hagyva szüleit és híveit, s letagadva előttük az általa már ismert kilátásokat, mert saját és felesége életét mentette, hanem azért, hogy a Şorbannal közösen "évek óta" működtetett zsidómentő hálózatokat Romániából irányítsa, és ott segítséget szerezzen a szökési útvonalak "kiszélesítéséhez". Romániába érve azonban a rabbi felszállt az első hajóra, amely Konstancából Palesztinába indult. A Weinberger és Şorban áltat több változatban előadott mentési kísérletekről és hálózatokról szóló beszámolók fő célja Antonescu marsall rehabilitációja volt[126], illetve annak a gondolatnak a minél szélesebb körű népszerűsítése, amely a magyar "barbároknak" a zsidókkal szemben tanúsított magatartását a rendkívül humánus román gyakorlattal állította szembe. Vagy tömörebben: míg a magyarok zsidók százezreit deportálták és gyilkolták meg, addig a románok toleranciájának zsidók százezrei köszönhetik megmenekülésüket. A WeinbergerŞorban beszámolók tarthatatlan jellegét, valamint az erre alapozott történelemhamisítási kísérleteket a legdokumentáltabban Randolph L. Braham leplezte le.[127]

Bár mindez ma már Romániában is közismert, születésnapi táviratában Iliescu "az emberség megtestesítőjének" nevezte Şorbant, s leszögezte: "most, amikor a múlt sebeinek vizsgálatát kérik", a román nép számára "Raoul Şorban nevének megemlítése alapos érv a nemkívánatos elcsúszások veszélyével fenyegető vitában".[128] A cirkalmas fogalmazás ellenére, akinek volt füle meghallhatta: a NATO-csatlakozás érdekében most hallgatni kell, Romániának tennie kell magát, hogy szembenéz múltjával, ám amikor csak lehet, a magyarok által elkövetett atrocitásokra kell utalni. És összekacsintani végig lehet, annak megerősítéseképpen, hogy az "igazság" továbbra is az marad, amit Ceauşescu idején parancsára a román történészek "kidolgoztak", mármint hogy Romániában holokauszt nem volt, csak a magyarok által megszállott Észak-Erdélyben.

Az államfői távirat üzenetét a szélső jobboldal azonnal "vette". Corneliu Vadim Tudor szeptember 9-én a szenátusban mondott rendkívül durva antiszemita beszédet, amelyet még aznap az OTV magán-televízió is közvetített. Tudor kijelentette: voltak áldozatok, de nem hat millió, ezt maguk a zsidók is kimutatták, a cionizmus a kortárs világ legnagyobb veszélye, Elie Wieselnek pedig meg kell értenie, hogy "mi nem vagyunk a világ cionista maffiájának kolóniája", mint ahogyan azt is tudomásul kell vennie a zsidóságnak, hogy Románia nem ad vissza "semmiféle úgynevezett volt zsidó vagyont". Antiszemita és idegengyűlölő műsoraiért az OTV-t októberben a román Audiovizuális Tanács betiltotta, C. V. Tudort azonban kijelentéseiért senki nem vonta felelősségre.[129]

Ioan Miclea, a Nagy-Románia Párt Kolozs megyei képviselője októberben sajtóértekezleten közölte, hogy a holokauszt áldozatainak a kolozsvári Erdélyi Történelmi Múzeumban külön emlékrészleget hoznak létre. Hozzátette: "A Fájdalom Múzeumának" nevezett részlegen a zsidók, cigányok és románok (!) náci haláltáborokba történt deportálásának emlékeit fogják majd kiállítani.[130]

A kétértelmű állásfoglalások sorából megemlíthetjük még azt a nyilatkozatot, amelyet Adrian Năstase tavaly november elején tett, amikor Arthur Schneier rabbival, a "Felhívás a Lelkiismerethez" nevű amerikai alapítvány elnökét fogadta Bukarestben. A miniszterelnök a prágai NATO-csúcs hónapjában ekképpen vélekedett: a román kormány mély tisztelettel adózott és adózik a zsidó világközösség mártírjai emlékének, erőteljesen elítél minden nemű antiszemita megnyilvánulást, és kegyelettel emlékszik azokra a zsidókra, akiket a romániai fasiszta üldözés szenvedéseknek tett ki. Năstase bejelentette azt is, hogy már 2001-ben megemlékeztek a jászvásári pogrom áldozatairól, az iskolákban és az egyetemeken tanítják a holokausztot, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Nemzeti Védelmi Kollégium (CNA) kádereinek holokauszt-tanfolyamokat rendeztek, és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kutatói előtt a román levéltárak nyitva állnak. Kormánya ugyanakkor restaurálja a szászvárosi (Orăştie) és a karácsonkői (Piatra Neamţ) zsinagógát, és holokauszt-emléknapot kíván bevezetni (Erre, persze, azóta sem került sor - szerző megj.). A rabbi megköszönte azt a támogatást, amelyben Románia a 2001. szeptember 11-i terrortámadás után a terroristaellenes harcot részesíti.[131]

Bukarest végül elérte a célját: Romániát november 21-én Prágában meghívták a NATO-ba.[132] Ezzel a holokauszt kérdése jó időre lekerült a román politika napirendjéről. Az sem zavarta meg túlságosan a csendet, hogy 2003 januárjában megszületett az első bírósági döntés fasiszta propagandáért. A temesvári bíróság ötmillió lejre büntetett egy helyi fiatalt, aki horogkeresztet rajzolt annak az épületnek a falára, amelynek felújításán éppen dolgozott. A sürgősségi kormányrendelet alapján a bíróság az ilyen esetekre kiszabható pénzbírság alsó határát alkalmazta.[133]

A temesvári ítélet nem kapott nagy nyilvánosságot, s a feledés jótékony ködje a 2002. márciusában kiadott kormányrendeletekre is ráborult. Bár a művelődési minisztérium idén februárban kérte a 2002 márciusában életbe léptetett jogszabály parlamenti megvitatását[134], ennek megkezdésére március végéig nem került sor.

A szenátus plénuma végül március 20-án kezdte meg a fasiszta, rasszista és idegengyűlölő szervezetek és jelképek, illetve a háborús bűnösök kultuszának betiltásáról szóló rendelet vitáját. Az ülésen részt vett Răzvan Theodorescu művelődési miniszter is, aki kijelentette: Romániában nem volt holokauszt, de az Antonescu-kormányzat révén a román állam részt vett a máshol, például Transznisztriában lezajlott holokausztban. Kifejtette azt is, hogy a rendeletet a kormány nem opportunizmusból hozta meg, hanem azért, mert Románia volt a Vilniusi csoport egyetlen tagja, amely nem rendelkezett ilyen jellegű jogszabállyal. Theodorescunak a szenátusban senki nem mondott ellen.

Gheorghe Buzatu nagy-romániás szenátor a vitában elmondta, megengedhetetlen, hogy a holokauszt tagadásáért valakit hat hónaptól öt évig terjedő börtönre ítéljenek, ez ugyanis a véleményszabadságról szóló alkotmányos rendelkezéssel, de az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával is ellenkezne, s azzal az európa tanácsi ajánlással nemkülönben, amely szerint "minden embernek joga van megismerni saját múltját és joga van elutasítani azt". A szenátor hiányolta, hogy a rendelet "csak a nácik által végrehajtott barna holokausztot" érinti, hatálya a "vörös holokausztra" nem terjed ki. Buzatu úgy vélekedett, hogy mivel a kormány is belátja, Romániában nem volt holokauszt, a rendeletet fölösleges volt kibocsátani. Már csak azért is, mert maga az alkotmány tiltja "az ország rossz hírének keltését, a háborúra, nemzeti, faji, osztályi és vallási gyűlöletre való uszítást".

Radu F. Alexandru zsidó származású liberális szenátor volt az egyetlen aki kimondta, hogy a jogszabály a nemzeti történelem vállalásának "első jelentős dokumentuma".[135]

A szenátusi vita március 24-én folytatódott. Az 1989 előtt Dácia történelmét szélesvásznú filmekben bemutató Sergiu Nicolaescu kormánypárti szenátor az a módosító indítványt tette, hogy a holokauszt értelmezése a zsidóságon kívül más nemzetiségekre is utaljon. Frunda György RMDSZ-szenátor pedig azt javasolta, hogy a "nácizmus" meghatározás mellett a fasizmus is szerepelje, mivel az elsőt leginkább a második világháború idején létező Németországra szokták érteni, míg a második ennél sokkal szélesebb jelentéssel bír. Ez utóbbi javaslatot Radu F. Alexandru is támogatta, aki rámutatott: a "nácizmus" szó használata tulajdonképpen felmentené azokat az államokat, amelyek Németország mellett szintén részt vettek a zsidóság üldözésében. Răzvan Theodorescu miniszter viszont úgy vélte, a rendelet tárgya nem a holokauszt fogalmának meghatározása, így ezen a már definiált téren a szenátoroknak nem kell "újításokat hozniuk". Ion Predescu kormánypárti szenátor azonban azzal érvelt, hogy mivel a rendelet börtönbüntetéseket ír elő, a jogszabály tárgyát pontosan meg kell határozni. A vita folytatását végül április 3-ára halasztották.[136]

A kormányrendelet ügyének megtorpanása nem kerülte el a hazai zsidóság figyelmét, de Izraelét sem. Miközben a szenátus a holokauszt szó meghatározásán vitatkozott, Kolozsváron Sandu Mazor, Izrael bukaresti nagykövete kijelentette: három lépés kell ahhoz, hogy a romániai polgárok megértsék a holokausztot. Egyrészt a tudás terjesztésére, másodsorban a tudáshoz történő hozzáférés megoldására, illetve arra van szükség, hogy mindenki vallja: ilyen tragédia többé soha sem fordulhat elő. Mazor kifejtette: a romániai középiskolákban eddig csak két órán át, a második világháború témakörben ejtettek szót a zsidó nép tragédiájáról. � Szerintünk ez nem elégséges. A román tanügy-minisztériumot meg kell győznünk arról, hogy a középiskolások részletesebben foglalkozzanak a témával � mondta a nagykövet. A nagykövete hozzátette: szerinte nem érdemes említést tenni azokról a mozgalmakról, amelyek tagadják a holokausztot. � Azt figyeltük meg, hogy Romániában továbbra is jelen vannak olyan csoportosulások, amelyek nem ismerik el az európai zsidók tervszerű kiirtási kísérletét, mi több: Antonescu marsall rehabilitálásáért harcolnak. A román állam számunkra pozitív módon járt el e kérdésben, de kéréseinket még mindig nem teljesítette teljes egészében � fogalmazott a diplomata.[137]

A szenátus nem folytatta a vitát, a parlament tehát mindmáig nem fogadta el a kormányrendeletet. S bár jogi értelemben véve a jogszabály teljes mértékben hatályos, a parlament által meg nem erősített rendeletet nem alkalmazzák. Antonescu nevét továbbra is utcák viselik Romániában, és - arra hivatkozva, hogy nem közterületen állnak - a marsall néhány szobrát sem szállították múzeumba. Románia azonban bátran folytatta a holokauszttal történő "szembenézést", amelynek következő lépése a marosvásárhelyi Holokauszt Emlékmű felállítása volt.

E téren az első lépést Izsák Márton marosvásárhelyi szobrászművész kitüntetése képezte. Maga Răzvan Theodorescu utazott Marosvásárhelyre, hogy az ottani megyei könyvtár olvasótermében tartott ünnepségen a 90 éves mesternek a Ion Iliescu által adományozott kitüntetést átnyújtsa. Izsák Márton a Pro Libro Senator díjat is megkapta, s Theodorescu bejelentette: nemsokára elkészül az idős mester ötven évvel ezelőtt alkotott szobrának bronzba öntött változata, amelyet - amint az már korábban is köztudott volt - Marosvásárhely egyik közterén állítanak majd fel.[138]

A román nacionalista körök újra aktivizálódtak. Néhány nappal később, amikor nagyszebenben megalakult a román királyság helyreállításáért harcoló "Szövetség a Monarchiáért" nevű szervezet, az alakuló kongresszus egyik résztvevője kijelentette: Romániát nem vádolhatják holokauszttal, s az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában mégis szégyenoszlophoz állítják. Fornea Bădulescu így folytatta: - Az Egyesült Államok nem mutatja be a történelmi igazságot és egyes társadalmi rétegek érdekeit. Az igazság bemutatása érdekében Romániában kell létrehoznunk egy holokauszt múzeumot.[139]

Pár nap múlva Marosvásárhelyen a Vatra Românească szélsőséges nacionalista szervezet - válaszképpen az RMDSZ által felállított Bernády György egykori polgármester emlékét őrző táblára - márványtáblát helyezett el "a magyar kegyetlenségek áldozataivá lett román hazafiak" emlékére. Április 25-én az is napvilágra került, hogy a Marosvásárhelyen felállítandó holokauszt-emlékműre Răzvan Theodorescu művelődési miniszter javaslatára "A magyar fasiszta rendszer által 1944 őszén Marosvásárhelyről és környékéről deportált zsidók emlékére" szövegű felirat kerül. (Persze, az észak-erdélyi zsidóságot 1944 május-júniusában deportálták, s nem pedig ősszel, de a hírt magyar napilap is kritikátlanul átvette.) Az emlékmű feliratának szövegével kezdetben a marosvásárhelyi zsidó hitközség képviselői sem értettek egyet. Ők a "Remember Holocaust" feliratot szerették volna, azzal érvelve, hogy az áldozatoknak, nem pedig a gyilkosoknak kell emlékművet állítani. Az RMDSZ véleménye szerint a romániai holokauszt emlékművét nem Marosvásárhelyen, hanem Jászvásáron (Iaşiban), vagy Bukarestben kellene felállítani. - Az áldozatok emlékét minden városban meg kell őrizni. A románok között azonban még ma is sokan vannak, akik tagadják, hogy Románia felelős lett volna a Holokausztért, az emlékmű Marosvásárhelyen történő elhelyezése pedig éppen erről a felelősségről próbálja elterelni a figyelmet - jelentette ki a hírre reagálva Markó Béla RMDSZ-elnök. Theodorescu azonban az emlékmű finanszírozójaként ragaszkodott a felirathoz.[140]

A helyi magyarság képviselői tiltakoztak az ellen, hogy az emlékmű talapzatára olyan felirat kerüljön, amely - bár nem számít történelemhamisításnak - a magyarságra nézve sértő legyen. A tiltakozók között volt a zsidó származású Spielmann Mihály történész, helyi RMDSZ-tanácsos és Haller István, a marosvásárhelyi Pro Európa Liga (PEL) vezetője. Spielmann úgy vélekedett, hogy "vétkesek minden országban vannak, és nem tesz jót sem a marosvásárhelyi magyarságnak, sem az együttélésnek, ha az emlékmű talapzatán az egyetlen kifejezés, amely a magyarokra vonatkozik, a fasizmussal párosul". Haller intézménye nevében levélben fordult Sauber Bernát helyi hitközségi elnökhöz, s ebben a szöveg megváltoztatását kérte. Haller kifejtette: diszkriminatív a magyar fasizmusra vonatkozó kifejezésnek a hangsúlyozása, hiszen "a fasizmusnak nincs nemzetisége", minden, a második világháborúban Németországot kiszolgáló nemzetnek voltak hóhérai, végrehajtói és áldozatai, tehát szükségtelen ezt külön is megnevezni.[141]

A Rompres hírügynökség úgy értékelte, hogy "a magyar radikálisok" ellenzik a felirat elhelyezését. A helyi zsidó hitközség végül úgy döntött, hogy a feliratnak fel kell kerülnie a szobortalapzatra, hiszen - amint azt Sauber Bernát hitközségi elnök mondotta - ötven év múlva senki nem fogja már tudni, hogy a holokauszt idején Észak-Erdély magyar fennhatóság alatt állott, s hogy a zsidóságot nem a románok deportálták. A marosvásárhelyi Népújság a szobor leleplezése előtti napon úgy vélekedett, hogy a tényeket valóban "nem szabad és nem lehet letagadni", megengedhetetlen azonban, hogy "a múlttal való szembenézést, az emlékezésméltóságát alantas aktuálpolitikai szándékokkal akarják megzavarni azok, akiket múlhatatlan magyarellenesség gyötör". A lap szerint "a marosvásárhelyi emlékmű kapcsán is ezzel próbálkoznak, ezzel kívánják ködbe burkolni az Antonescu-féle rémtetteket", holott "tisztességesebb lenne" ha Răzvan Theodorescu "először a ťromán fasisztaŤ szóösszetétellel jeleskedne, s nem Marosvásárhelyen próbálná letudni Európa előtt a múlttal való szembenézést".[142]

A marosvásárhelyi holokauszt-emlékművet május 4-én ünnepség keretében leplezték le, amelyen Menachem Hakonen romániai főrabbi mellett, Robert Weiss glasgow-i főrabbi, Neumann Ernő temesvári főrabbi, Iulian Sorin, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének főtitkára, parlamenti képviselő, Maros megye prefektusa és Marosvásárhely polgármestere is részt vett. Fodor Imre marosvásárhelyi alpolgármester a leleplezést megelőző zsinagógai gyászszertartáson részt vett, de az általa egyébként kezdettől támogatott emlékmű felavatásán - a felirat okán - nem. A művelődési tárca anyagi támogatásával felállított szobor talapzatán héberül és angolul a "Remember Holocaust" felirat áll, illetve a vitatott szöveg, amely azt a történelmi tényt rögzíti, hogy Marosvásárhelyről a város zsidó közösségét az Észak-Erdélyt irányító "fasiszta magyar kormány" 1944 tavaszán Auschwitzba deportálta. A román hírügynökségek az eseményről azt írták, hogy ez az ország első holokauszt emlékműve. Ezt az téves információt több magyar napilap is átvette, megfeledkezve a dési, a nagyváradi, a szatmári és a jászvásári holokauszt-emlékművekről. Menachem főrabbi beszédében azt hangsúlyozta, hogy a zsidóság kiirtása hosszabb ideig szisztematikusan előkészített akció záró mozzanata volt, amelyet annak idején több nép tétlenül szemlélt. Spielmann Mihály helyi RMDSZ-tanácsos, a zsidó hitközség tagja kijelentette: "Kossuth Lajos, akinek nevét egykor ez az utca is viselte, 1849-ben elsőként mondta ki a szegedi országgyűlésben a zsidók egyenlőségét, Petőfi Sándor pedig, akinek szobra a közelben áll, 1848-ban, amikor az első antiszemita megnyilvánulások a forradalom során a felszínre bukkantak, megrótta a pesti polgárokat." Spielmann, aki más RMDSZ-es tanácsosokkal együtt tiltakozott a szerinte etnikai feszültséget keltő szoborfelirat ellen, úgy vélekedett, hogy a "Remember Holocaust" szöveg elegendő lett volna, hiszen a holokauszt kifejezés önmagában is a vészkorszakot idézi, és a szobor az áldozatoknak, és nem a hóhéroknak állít emléket. A Rompres hírügynökség szerint Marosvásárhelyről és környékéről 5 943 zsidót deportáltak. A tények azonban mást mondanak. Marosvásárhelyen gettózták be - a Koronkai úti és a Szentgyörgyi úti téglagyárakba, illetve a város nagy zsinagógájába - Marosvásárhely, Maros-Torda vármegye déli és nyugati részének, illetve Udvarhely vármegye zsidóságát. Innen három szállítmány vitte a marhavagonokba zsúfolt zsidóságot Auschwitzba, amelyek 1944. május 27-én, május 30-án, illetve június 8-án haladtak keresztül a kassai vasút- és határállomáson, és amelyek összesen 7 559 zsidót szállítottak el a gettókból. Az első tehervonaton 3183, a másodikon 3203, a harmadikon pedig 1163 személyt hurcoltak Auschwitz-Birkenauba.[143]

A szoboravatási ünnepséggel azonban a feliratozási vita nem ért véget. Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az ünnepség utáni napon kijelentette: megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy egyesek állást foglaltak a vasárnap felavatott holokauszt-szobor talapzatán elhelyezett tábla feliratával kapcsolatosan, holott, a polgármesteri hivatal nem hatalmazott fel senkit arra, hogy a nevében nyilatkozatokat tegyen. Elmondása szerint a művelődési miniszterrel a prefektúrán folytatott telefonbeszélgetésen maga is részt vett, s jelen volt Frunda György RMDSZ-szenátor is, de végül is a zsidó közösség döntötte el, hogy mi álljon az emléktáblán. Ebből kiindulva a további viták szerinte nem helyénvalóak - írta a marosvásárhelyi Népújság. Az ügyben újból nyilatkozott Fodor Imre alpolgármester is, aki a kezdetektől támogatatta a szobor felállítását. Elmondása szerint vasárnap részt vett a zsinagógában tartott gyászszertartáson, de azt követően, nem vett részt az emlékmű felavatásán, mert megtudta, más szöveg kerül a szobortalapzatra, mint az, amelynek péntek este a zsidó hitközség vezetőivel megállapodtak. A lap kérdésére Fodor közölte: négy változat létezett, és a szöveg, amelyben megegyeztek, a következőképpen hangzott: "A náci haláltáborokban kivégzett marosvásárhelyi és környékbeli zsidók emlékére, akiket a Magyarország német megszállása nyomán hatalomra juttatott fasiszta magyar kormány deportált 1944. III. 14-én."[144] Fodor Imre véleménye szerint a helybeli zsidó közösség jóindulatúan kezelte a dolgot, és tulajdonképpen a művelődési miniszter utasítására voltak kénytelenek megváltoztatni a feliratot. A Népújság kérdésére, hogy miképpen illik össze az Antonescu sétány még mindig létező felirata és az új holokauszt-emlékmű, Dorin Florea polgármester szerint, a marosvásárhelyi tanács határozata ellen, amely Vár sétányra változtatta az elnevezést, a Román Hősök Kultuszának Egyesülete törvényességi óvást nyújtott be, ezért a prefektúra még nem adott zöld utat a határozatnak. A lap közölte azt is, hogy a helyi zsidó hitközség vezetője kategorikusan visszautasította, hogy a továbbiakban az emlékmű feliratával kapcsolatosan bármit is nyilatkozzon.[145]

Néhány nappal a szobor leleplezése után Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke bejelentette, hogy Haller Istvánt a szervezet vezetősége megrovásban részesítette, mert a szoborfelirat ügyében a liga nevében a vezetőség tudta nélkül fordult levéllel a zsidó hitközséghez. "A PEL tiszteletben tartja a zsidó közösség szándékát, miszerint nyilvánosságra kívánják hozni a deportálás elkövetőinek személyét. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy senki nem fogja a fasiszta bűnösöket összetéveszteni a magyar közösséggel. Úgy véljük, hogy a történelmet ismerni kell, szembe kell nézni az igazsággal" - szögezte le Enache, aki a vasárnapi emlékműavatáson azt is elmondta, visszatetszést keltett benne, hogy a megemlékezésen olyan közéleti személyiségek is részt vettek, akiknek nem lett volna ott keresnivalójuk. "A Hősök Kultusza szervezet vezetőjének, akárcsak az Antonescu Kultusz elnökének, akik minden alkalommal tiltakoznak az Antonescu sétány névváltoztatása ellen, nem lett volna helyük az ünnepségen" - mondta az elnöknő.[146]

Mértékadó nyilatkozatot magyar részről a szoborfelirat körül kialakult vitában a marosvásárhelyi Bethlen Gábor Művelődési Egyesület adott közre. A Népújság által közölt dokumentum szerint, a társaság tagjai, írók, művészek, színházi szakemberek, vállalkozók, tanárok és közéleti személyek, Izsák Márton mester kiváló szoborcsoportját műalkotásként szemlélik, ugyanis alkotója is annak szánta. Ezzel kívánt mementót állítani "a közel hatezer elhurcolt és soha vissza nem tért honfitársunknak, az egykori marosvásárhelyi zsidó polgártársainknak". A nyilatkozat rámutatott: zsidó polgártársaikat a magyar kormány parancsára a csendőrök szedték össze 1944. májusának első vasárnapján, zárták a koronkai téglagyárban kialakított gettóba. Ugyanolyan gettó működött az egykori marosszentgyörgyi téglagyár közelében, a marhavásártéren is. "Gyerekeket, időseket, betegeket, csecsemőket, nőket és öregeket, háborús munkaszolgálatból hazatérő férfiakat hurcoltak el, szolgáltattak ki a náci haláltáboroknak. Legtöbbjük soha nem tért haza Auschwitzból. Nemzedékek hiányoznak. Emlékük legyen áldott. Emlékezni fogunk rájuk, emlékeztet rá az emlékmű Marosvásárhely közterén." - De hol van a többi zsidó emlékmű, amelyeknek Románia-szerte állniuk kellene, hiszen nem csak Marosvásárhelyről hajtották a halálba a sárga csillagosokat? - tették fel a kérdést a dokumentum aláírói, akik "tisztában vannak a múlttal", és azt szeretnék, ha a marosvásárhelyi magyar és román közösség is pontosan emlékezhetne a múltra, "torzítások és elhallgatások nélkül". Az agyonhallgatás ugyanis "nem lehet gyógyír az 1944-1945 szaggatta sebekre", a holokauszt pedig "semmivel sem mérhető össze". Az aláírók úgy gondolják, egy műalkotásnak a célja a lelki gazdagodás, maga az emlékezés és emlékeztetés. Korántsem a történelmi szemlélet kialakítása vagy a felelősségek kiosztása, így nem egy esetleges szoborfelirat dolga valamiféle régi adósság törlesztése. Szerintük "Marosvásárhelyen csakis magyar felelősséget emlegetni egy emlékművön rosszízű, oda nem illő és főleg feszültségkeltő". Hiszen az Antonescu-kultusz művelői éppen a magyarok kizárólagos bűnösségére kívánnak utalni minden módon a romániai holokauszt története kapcsán. "A marosvásárhelyi izraelita hitközség elöljárói, akik a szobor feliratát kitalálták és kitették - miközben a minisztérium diktátumára hivatkoznak -, nem fújhatnak egy követ Antonescu híveivel" - mutatott rá a közlemény. Legalábbis így gondolták az aláírók, akik "elkötelezettei a demokráciának". A szobrokra nem kell hosszas magyarázatokat, mellékleteket ráaggatni, a holokauszt avagy Soáh szó tökéletesen elegendő a XXI. század embere számára, mert szobrot a jövendőnek és nem a tegnapnak állítanak. "Fölösleges a magyar népközösséget avagy éppen a maradék zsidóságot kitenni oktalan gyűlöletnek, megvetésnek, kellemetlen pillanatoknak. Nem fölösleges viszont, sőt beszélni kell a zsidóüldözésről, a deportálásról és a gázkamrákról, Horthyról, Hitlerről, Bakyról és Endre Lászlóról, Antonescuról és Lecca tábornokról, akik az észak-erdélyi és a romániai holokauszt végrehajtásában tevőleges szerepet játszottak. Beszéljenek róla túlélők, amíg közöttünk járnak, történészek, publicisták, tanárok, említsék meg az utánunk jövőknek minél gyakrabban. Miként azokat az igaz embereket is, akik a vészkorszakban segítettek az üldözötteken. Vigyük gyermekeinket gyakran a szobor elé, hogy megértsék, mi az: embertelenségben élni-halni. A marosvásárhelyi magyarság nem fut a felelősség elől. Nincs oka rá. A szobroknak pedig ne szánjuk a törvényszékek szerepét" - hangoztatta a dokumentum. Az aláírók abban reménykedtek, hogy ezt végül zsidó barátaik is "belátják".[147]

Fodor Imre alpolgármester még június elején is szóvá tette a szoborfeliratot, megkísérelve annak megváltoztatását. Amikor az RMDSZ a kormányzó Szociáldemokrata Párttal a helyi szintű idei protokollúmot aláírta, Fodor kifejtette: "a szöveg nagyon szép, de a mi javaslatainkból semmi nem került bele". A javaslatok között pedig az is szerepelt, hogy a holokauszt-emlékmű feliratát másikkal helyettesítsék. Fodor kifogásolta, hogy a szoborfelirat megváltoztatása tételesen nem szerepel a dokumentumban.[148] A felirat-vita később is folytatódott. Június 19-én a helyi RMDSZ-tanácsosok sajtóértekezleten jelentették be elégedetlenségüket. Úgy vélték, a felirat csak az igazság felét tükrözi, s továbbra is elégedetlenséggel tölti el a városban élő magyarokat. Kifogásolták azt is, hogy a szoboravatási ünnepségen megjelentek a Ion Antonescu Marsall Liga tagjai is, "akik élvezték a pillanatot". Ugyanakkor furcsállották, hogy Marosvásárhelyen a holokauszt-emlékmű mellett az Antonescuról elnevezett utca továbbra is létezik.[149]

Megdöbbentő, hogy a szoborfelirat okozta viták közepette senkinek nem jutott eszébe bemutatni - legalább fő erővonalaiban - azt a tragikus sorsot, amely a marosvásárhelyi (és az észak-erdélyi zsidóságnak) osztályrészül jutott. Mintha az áldozatok már az égvilágon senkit nem érdekelnének: sem a román kormányt, sem a városvezetőket, sem a helyi magyarságot. Pedig sorsukból sok mindent lehetne tanulni - románoknak, magyaroknak egyaránt. Az sem hallgatható el, hogy magyar oldalról azt a tézist hangsúlyozták folyamatosan, miszerint a zsidóság deportálása Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után következett be, német nyomásra, a történtekről tehát a magyarok kvázi nem tehetnek. Ilyen vélemény a Szabadságban is napvilágot látott.[150] Köztiszteletnek örvendő szerzője megfeledkezett azonban arról, hogy 1940 őszén a magyar hatóságok Észak-Erdélyből, és főképpen a Székelyföldről zsidó családok százait próbálták kezdetben erőszakkal átdobni Romániába, majd miután ez nem sikerült, 1940 decemberében Ukrajnába deportálták őket. Az akciók áldozatai közül alig néhányan maradtak életben. A deportálások 1941-ben és 1942-ben is folytatódtak, de a szóban forgó szemlélet erről sem hajlandó tudomást venni, sőt az 1941 nyarán a magyar hatóságok által Kamenyec-Podolszkijba deportált, és ott legyilkolt mintegy húszezer zsidóról is megfeledkezik, mint ahogyan azon zsidó férfiak sorsáról is, akiket magyar egységek mellé osztottak be munkaszolgálatba, s akik közül szintén nagyon kevesen tértek haza. Illik emlékeztetni arra, hogy az 1944. március 19-i német megszállásig a magyarországi zsidó közösségből 63 ezer személy vesztette életét. 42 ezren a munkaszolgálat embertelen körülményei közepette, húszezren a kamenyec-podolszkij-i mészárlásban, ezer fő pedig a bácskai atrocitások során vesztette életét. Egyébként a német megszállás előtt elpusztult zsidók közül 29 850 származott a trianoni országrészből, 33 150 pedig a visszacsatolt területekről.[151] Ezek mind olyan dolgok voltak, amelyek nem a német megszállás alatt történtek, s amelyekről, szintén nem szabadna megfeledkeznünk. Már csak azért sem, mert ha nem nézünk nyíltan szembe saját múltunkkal, ugyanezt másoktól aligha követelhetjük. Ha viszont ezt őszintén és nyíltan megtennénk, jóval hatásosabban tiltakozhatnánk az ellen, hogy Románia - saját múltjának fekete foltjait takargatva - ez alkalommal is a magyarokra kívánja ráirányítani a figyelmet, s a holokauszt-emlékművet nem Bukarestben, az 1941 januári zsidóellenes pogrom színhelyén, hanem az akkor magyar fennhatóság alatt álló Marosvásárhelyen emelte, abban a városban, amelyben a szoboravatás pillanatában is belvárosi utca viselte Ion Antonescu marsall nevét.

A múlttal történő román szembenézés szándékának "komolyságáról" a kételkedők 2003 júniusában ismét meggyőződhettek. Június 12-i ülésén a kormány jóváhagyta a Román Nemzeti Levéltár és a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum között létrejött együttműködési egyezményt. Ez alkalommal a kabinet közleményben jelentette ki, hogy bátorítja "az európai holokauszttal kapcsolatos kutatást, beleértve a román levéltárakban fellelhető ilyen típusú dokumentumokét is", de egyben nagy nyomatékkal hangsúlyozta, hogy "Románia határain belül 1940-1945 között nem történt holokauszt".[152]

A kormányközlemény hatalmas visszhangot váltott ki az országban és külföldön. A France Presse hírügynökség szerint a kormány közleménye a hazai nacionalista körök nyomására született, amelyek határozottan tagadják, hogy a Ion Antonescu által vezetett nácibarát kormány a zsidók üldözésében és kiirtásában részt vett. A hírügynökség megemlítette, hogy a romániai zsidó hitközségek által közreadott dokumentumok szerint a Hitlerrel szövetséges Antonescu közvetlenül felelős mintegy 250 ezer romániai zsidónak a haláltáborokba történő deportálásáért és az 1941 júniusi jászvásári pogromért, amelynek áldozatait három- és tizenkétezer közöttire becsülik. A hírt kommentáló brit, amerikai és ausztráliai sajtó azt hangsúlyozta, hogy a második világháború idején a 760 ezres romániai zsidó közösség csaknem felét végezték ki az Antonescu-rezsim által felállított haláltáborokban. A londoni The Guardian a bukaresti és a jászvásári zsidók legyilkolására emlékeztetett cikkében, amelyben Neumann Ernő temesvári főrabbit időzte. Neumann kijelentette: lehetetlenség azt állítani, hogy nem voltak áldozatok. A román sajtó a felelősséget Vasile Dâncu volt tájékoztatási miniszterre igyekezett hárítani, mert a közleményt a sajtónak Dâncu tárcájától küldték ki.[153]

A kormányközlemény pillanatokon belül diplomáciai feszültséget okozott Románia és Izrael között. A jeruzsálemi Yad Vashem Intézet visszautasította a román kormánynak azt az állítását, hogy Romániában a második világháború idején nem volt holokauszt, és emlékeztetett arra, hogy Romániában az említett időszakban a származása miatti üldöztetésekben több százezer zsidó vesztette életét. A közlemény hivatkozott Jean Ancel történésznek a Yad Vashem által nemrég e témában kiadott munkájára, amelyben dokumentumok bizonyítják, hogy az egykori 760 ezres romániai zsidó népességből 420 ezren estek a holokauszt áldozatává. Ha ebből a számból a magyar hatóságok által deportált 135 ezer észak-erdélyi áldozatot kivonjuk, az eredmény azt mutatja, hogy a román holokauszt 285 ezer áldozatot követelt. Az izraeli kormány sem késlekedett: Mariana Stoica izraeli román nagykövetet berendelték a külügyminisztériumba, ahol közölték vele, hogy "Izrael aggodalommal vett tudomást a történelmi valóságnak ellentmondó román kormányközleményről". David Peleg, az izraeli külügyminisztérium Közép-Európáért felelős igazgatója felszólította a román nagykövetet: a román kormány találjon megoldást arra, hogy "ezt a szerencsétlen nyilatkozatot javítsa ki, s kétoldalú kapcsolatokat terelje vissza az egyenes útra". A nagykövet közölte: nem ismeri a dokumentumot, de konzultálni fog ez ügyben Bukaresttel.[154]

Bukarest azonnal magyarázkodni kezdett azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy a botrányt és a nemzetközi felháborodást csillapítsa, és az ügyből kihátráljon. Răzvan Theodorescu művelődési és vallásügyi miniszter kijelentette: Románia határain belül 1940. és 1945. között nem volt holokauszt, de Románia részt vett a holokausztban. A foglalkozását tekintve történészprofesszor miniszter úgy vélekedett, hogy a kormány nyilatkozata megfelel a valóságnak, mivel a román királyság határain belül "ugyan számtalan embertelen dolog, barbár cselekedet, jogsértés, pogrom történt, de nem volt holokauszt a szó nemzetközileg elfogadott értelmében: nem folyt egy nemzeti vagy vallási kisebbség módszeres kiirtása haláltáborokban". Románia ugyanakkor az akkori Antonescu-kormány tettei révén részt vett a holokausztban, de ezek a tettek a román hadsereg által megszállt térségben, elsősorban a Dnyeszteren túli területeken történtek, nem Románia határain belül - magyarázta Theodorescu. Hangsúlyozta, hogy abban az időben sem Észak-Erdély, sem Bukovina, sem Besszarábia nem tartozott Romániához. Külön kitért arra, hogy Észak-Erdélyben "a fasiszta, horthysta Magyarország szervezte meg az ott élő zsidóságot Auschwitzba szállító halálvonatokat". Miután Románia Németország szövetségeseként harcba lépett a Szovjetunió ellen, Hitler arra kérte Ion Antonescu marsallt, hogy folytassák a háborút a Dnyeszteren túl is. Ennek elfogadásával politikai pályafutásának talán legsúlyosabb hibáját követte el Antonescu - mondta. Theodorescu ismételten hangsúlyozta, hogy a Dnyeszteren túli terület, ahol valójában volt holokauszt, soha nem tartozott Romániához, a terület 1941. augusztus 19. és 1944. január 29. között csak román fennhatóság alatt állt. A miniszter végezetül leszögezte: senki sem próbál mentséget találni az Antonescu-kormány számára, az Antonescu-kormány által képviselt Románia részt vett a holokausztban, de nem az ország területén.[155]

Theodorescu nem vette észre, hogy csapdába sétál. Az általa felállított elmélet alapján ugyanis a magyar kormányt sem terhelné felelősség azért, amit Észak-Erdélyben a zsidósággal elkövetett, hiszen, ez a terület "csak" négy évig volt magyar fennhatóság alatt. Sőt, ezzel a fajta érveléssel akár azt is lehetne állítani, hogy Németország sem felelős a holokausztért, hiszen Auschwitz például nem Németországban, hanem megszállt lengyel területen működött. Ráadásul Vasile Dâncu is cserben hagyta Theodorescut, mintegy jelezve, hogy kinek az ötlete volt a kormányközlemény. Kijelentette: hogy a holokauszttal kapcsolatos kijelentéseket nem a tájékoztatási tárca, hanem a kormány tette.[156] Bukarestnek az is elkerülte a figyelmét, hogy a cselekedetei tulajdonképpen a holokauszt-tagadás kategóriájába tartoznak, amelyért saját rendelete szerint - s ha Romániában alkalmaznák a törvényeket - hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetés jár. Erre a sajtó hiába hívta fel a figyelmet.[157]

A bukaresti román sajtó is elítélte a kétértelmű holokauszt-nyilatkozatot, s miközben úgy vélekedett, hogy a kormány saját állításaiba gabalyodik bele, feltette a kérdést: kinek használ Antonescu feltámasztása?[158] Egyetlen lap sem jutott el azonban odáig, hogy a kormánynyilatkozat valódi okát megkeresse. Megalapozottnak látszik az a feltételezés, hogy állásfoglalása révén a kormánypárt a közvélemény-kutatásokban hirtelen megnövekedett számú nagy-romániás szimpatizáns felé kívánt gesztust tenni, C. V. Tudor táborból próbálta átcsalogatni azokat, akiknek tetszését a holokauszt-tagadó nyilatkozat megnyerte.

Június 17-én a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének (FCER) igazgató tanácsa foglalt állást a kormány nyilatkozatával szemben. A testület úgy vélte, hogy a dokumentumban foglaltak "messze állnak és ellentmondnak a 2002-ben rendezett vita szellemével, amikor a művelődési és vallásügyi minisztérium elismerte Románia részvételét a holokausztban". A FCER vezetői emlékeztettek arra, hogy Románia nem csupán az általa elfoglalt térségben végzett zsidóirtást, hanem a jászvásári pogrom, a "halálvonatok" és a dorohoi, suceavai, rădăuţi-i, câmpulungi stb. deportálások több tízezer áldozatáért is felelős. Ez utóbbi akciók pedig "a Prut jobb oldalán zajlottak le, tehát Románia határain belül". A FCER rosszallását fejezte ki amiatt is, hogy a hatóságok elhallgatják "a Goga-Cuza kormány, a királyi diktatúra, a legionárius állam vagy pedig a háború idején bevezetett faji és antiszemita törvényeket", az 1938 után egyre agresszívebbé váló faji politikát, s nem szólnak azokról, akik a besszarábiai és bukovinai deportálások következtében az éheztetés és a kivégzések áldozatai lettek, de a zsidóság falura történő kitelepítéséről, a vállalatok "romanizálásáról, a zsidóság kifosztásáról, állami iskolákból és intézményekből történő eltávolításáról" is hallgatnak. Eszerint a kormány nyilatkozata súlyos hiányosságokat mutat, amelyeket - reménykedett a FCER - a kormány mielőbb ki fog majd hivatalosan javítani, hogy gátat vethessen negatív a hazai és a nemzetközi visszhangoknak.[159]

Ugyanazon a napon Florin Cioabă roma király is tiltakozott. Közölte, hogy Romániában igenis volt holokauszt, hiszen 36 ezer cigány (közülük kétezer Szeben megyei) az ország területén és Transznisztriában vesztette életét az Antonescu-kormányzás idején. "Az áldozatok egy része Romániában halt meg, a legtöbben viszont Transznisztiában, a Bugnál, ahol hagyták őket éhen halni és megfagyni" mondotta a roma király. Hozzátette: nem a román népet vádolják, hiszen a cigányság egy részét a románság védte és segítette, de a romák nem fogadhatják el azt a változatot, miszerint Antonescu nagy hazafi volt. "Mi úgy értékeljük, hogy Antonescu marsall emberek tízezreinek haláláért felelős" - hangsúlyozta. Cioabă azt is nehezményezte, hogy a világban nagy befolyással rendelkező zsidóság "a holokauszttal kapcsolatban kizárólag saját nemzetségüket említik, megfeledkezve a lengyelekről, cigányokról, magyarokról, ez pedig elfogadhatatlan". A király kijelentette: levélben fordul Ion Iliescu elnökhöz azzal a követeléssel, hogy a kormány "térjen vissza a holokauszttal kapcsolatos nyilatkozatára". Ugyanakkor bejelentette: pert indít a német állam ellen, mert rendkívül alacsony azon romák száma, akik a náci lágerekben elszenvedettekért kártérítést kaptak. Hasonló hangnemben nyilatkozott az Aven Amentza nevű roma szervezet is, amelynek elnöke, vasile Ionescu nyílt levélben kért kihallgatást Adrian Năstase kormányfőtől és Ion Iliescu államelnöktől.[160]

Ion Iliescu kénytelen volt közbelépni. A szavak között egyensúlyozva, Iliescu kijelentette: fölösleges volt a kormány június 12-i nyilatkozatában a vitát okozó mondatot közölni. Nem lett volna szükség erre a nyilatkozatra, nem kellett volna felesleges vitát nyitni, hiszen a vezetés álláspontja ismert: Romániában nem volt holokauszt, csak bizonyos románok vettek részt a holokausztban, annak a történelmi korszaknak bizonyos pillanataiban intézkedéseket hoztak a romániai zsidósággal szemben - jelentette ki. Iliescu szerint azt el kell ismerni, hogy volt holokauszt egyes románok részvételével, de az nem Romániában történt, és Romániát nem lehet összehasonlítani Németországgal vagy a holokauszt más kezdeményezőivel. Miután pedig a román lapok értesülései szerint az izraeli törvényhozás, a Knesszet integrációs bizottsága másnap rendkívüli ülésen kívánta megvitatni a román kormány nyilatkozatát, ez utóbbi június 17-én pontosító nyilatkozatot adott ki. Ebben leszögezte: a jelenlegi román kormány vállalja a román állam fél évszázaddal korábbi felelősségét a holokauszt áldozataival szemben, s továbbra is kész együttműködni a kérdést tanulmányozó nemzetközi intézményekkel. A román állam képviseletét 1940. és 1945. között ellátó kormányzók bűnösek voltak abban, hogy háborús bűncselekményeket, pogromokat, a Dnyeszteren túli területekre történő deportálásokat hajtottak végre. Tömegesen szállították át Románia zsidó lakosságának jelentős részét a román hadsereg által megszállt és ellenőrzés alatt tartott területekre, a holokauszt gyászos mechanizmusához tartozó diszkriminatív és tömeggyilkos módszereket alkalmaztak - fogalmazott az újabb kormánynyilatkozat. A dokumentum hangsúlyozta, hogy a jelenlegi román kormány volt az első a demokratikus Románia történelmében, amely a fasiszta, náci, faj- és idegengyűlölő szélsőséget határozottan elítélő törvényeket kezdeményezett, a jelenlegi miniszterelnök és a kormány más tagjai mutattak rá arra, hogy a romániai zsidóság jelentős részét módszeresen haláltáborokba hurcolták, illetve kivégezték. A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy a román kormány tavaly márciusban hozott sürgősségi rendelete tiltja a holokauszt tagadását, a fasiszta, faj- és idegengyűlölő megnyilvánulásokat, a háborús bűnösök emlékének dicsőítését.[161]

Az új kormánynyilatkozatot Sandu Mazor, Izrael bukaresti nagykövete elismeréssel fogadta, s Cristian Diaconescu román külügyi államtitkárnak közölte, hogy azt mielőbb közvetíti az izraeli hatóságoknak. Diaconescu megígérte Mazornak, hogy a június 19-20-án Bécsben, az EBESZ égisze alatt sorra kerülő, az antiszemitizmus elleni harccal foglalkozó konferencián hangsúlyozza majd Románia eltökéltségét az antiszemita, fasiszta, rasszista és idegengyűlölő megnyilvánulások elleni harc terén. A szóban forgó nyilatkozatot Románia Tel Aviv-i nagykövete, Mariana Stoica is bemutatta az izraeli hatóságoknak. Annak nyomán Colette Avital képviselő úgy döntött, hogy a Knesszet integrációs bizottságában a témát már nem szükséges megvitatni.[162]

A román sajtó csak a nemzetközi felháborodást és az izraeli diplomáciai lépést követően foglalkozott érdemben a román határokon belüli holokausztot tagadó nyilatkozattal. A liberális irányzatú központi román lapok részletesen beszámoltak a nemzetközi visszhangról, a nacionalista román sajtó többsége viszont úgy vélte, ez a téma nem érdekli a románokat, s hogy bár a román kormány joggal tagadja a romániai holokausztot, emiatt a zsidó és cigány szervezetek haragját vonta magára. "A gyalázatos bécsi döntésekkel elrabolták Észak-Erdélyt országunktól, s az ajándékba kapott területen Magyarország brutális zsidó-, cigány- és románellenes közigazgatást épített ki. Ugyanebben az évben a Szovjetunió elorozta Romániától Besszarábiát és Észak-Bukovinát, Bulgáriát pedig megajándékozták Dobrudzsa déli részével. Milyen Nagy-Romániáról és milyen román közigazgatásról lehet tehát beszélni?" - írta az MTI által idézett Curentul bukaresti napilap. A Ziua című lap gyorsfelmérést végzett olvasói körében, s a válaszadók háromnegyede - 74,39 százaléka - úgy vélekedett, hogy Romániában nem volt holokauszt.[163]

A kirobban vita sajtóhullámai június 18-án tetőztek Romániában. Szinte nem volt olyan napilap, amelyik az üggyel ne foglalkozott volna. A România liberă úgy vélte, Románia kormánya Antonescunál is antiszemitább, az Adevărul azt hangsúlyozta, hogy Iliescu szerint a kormánynak hallgatnia kellett volna, a Ziua azt emelte ki, hogy Iliescu végül is a kormányfőnek adott igazat, s megismételte, hogy Romániában nem volt holokauszt. A Cotidianul arról számolt be, hogy Radu Ioanid, a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum programigazgatója kétszínűséggel vádolta a kormányt, az Evenimentul zilei a román-izraeli diplomáciai feszültségre hívta fel a figyelmet, és arra nemkülönben, hogy a 31/2002. számú sürgősségi kormányrendelet értelmében a kormányt be kellene börtönözni. Ez utóbbi ügyben Elena Dinu főügyészségi szóvivő kijelentette: intézménye vizsgálja a kormány nyilatkozatát, s a következő napokban közlik, ha hivatalból eljárást indítanak-e.[164] Az Ultima oră és az Independent Theodorescu kínos mosakodását részletezte, míg a Curentul, a Jurnalul naţional és a Gardianul szintén a Bukarest és Tel Aviv között támadt feszültségeket taglalta. És folytathatnánk.[165] A Reuters hírügynökség június 18-i bukaresti jelentése azt emelte ki, hogy a román kormány visszavonja holokauszt-tagadó nyilatkozatát, hogy véget vessen a vitának.[166]

Ez alkalommal is Adrian Severin volt az egyetlen, aki a gyereket nevén merte nevezni. A Ziua napilapban június 18-án közölt publicisztikájában rámutatott: a kormány álláspontja a "territorializmus rögeszméjéből" adódik, és "a népek saját múltjukért viselt felelősségének téves értelmezéséből". Severin úgy vélte, valamennyi román állampolgár, aki a bajban lévőknek nem nyújtott segítséget, bűnös. "Nem feltétlenül jogilag, hanem erkölcsileg". Ezért nincs értelme szerinte a holokauszt területi meghatározásával kapcsolatos játéknak. Leszögezte: egyébként a kormány közleménye nem a holokausztot vonja kétségbe, hanem a Dâmboviţa-parti vezetők komolyságát és professzionalizmusát.[167]

A hangzavar hatalmas méreteket öltött. Cseppet sem csoda, hogy másnap az Adevărul úgy látta, a román hatóságok már folyékonyan dadognak holokauszt-ügyben[168]. S az sem meglepő, hogy a szélsőséges idegengyűlöletükről ismert szervezetek éppen a dadogás hallatára aktiválódtak. Ion Coja, a Vatra Românească Egyesület bukaresti fiókjának elnöke a "Románia romántalanítása" című szimpóziumon kijelentette: az izraeli hatóságok súlyos hibát követtek el, hiszen a zsidók maguk sem ismerik el mind, hogy Romániában volt holokauszt. Coja szerint az egész ügy mögött "bizonyos magyar érdekek" állnak, s azok haszonélvezői vezénylik az efféle románellenes akciókat. Coja leszögezte: "Antonescu ölt meg ugyan zsidókat, de csak kominternistákat, olyanokat, akik megtámadták a hadsereget." A szimpózium második napján a résztvevők testületileg is kijelentették: Romániában semmilyen holokauszt nem volt. Fölösleges talán leírni: senkit nem vettek őrizetbe, senkit nem ítéltek el.[169]

Válaszképpen néhány nappal később egy izraeli hír: Jean Ancel, a Tel Aviv-i egyetem professzora új három kötetes könyvet jelentetett meg a romániai holokausztról. Ancel, aki húsz éve foglalkozik holokauszt-kutatással elmondta: "a románoknak és a németeknek ugyanaz volt a céljuk", az egyetlen különbség csupán az volt, hogy a németek szisztematikusan és meghatározott rendszer szerint végezték ki a zsidókat, a románok pedig ötletszerűen és szervezetlenül. Új könyvében Ancel az általa volt szovjet levéltárakban az elmúlt évtized során megtalált dokumentumokat dolgozott fel.[170] Ezeket a dokumentumokat egyelőre nem ismerjük, de úgy tűnik, ezen a téren az orosz levéltárak több meglepetéssel is szolgálnak majd a jövőben.

Jean Ancel szerint "Románia volt Németország egyetlen szövetségese, amelynek saját megsemmisítési terve volt, s amely saját hadseregét használta arra, hogy zsidókat megsemmisítsen". A történész úgy véli, hogy a románok által véghezvitt egyes gyilkosságok "sokkal vadabbak és barbárabbak voltak" azoknál, amelyeket a németek követtek el.[171]

2003. július végén újabb diplomáciai botrány kerekedett Románia és Izrael között. Ezúttal is a holokauszt volt a téma - igaz, nem az egyetlen -, a főszerepet viszont ezúttal Ion Iliescu vállalta magára. Az államfő nem kevesebbet tett, mint a holokauszt egyedülálló mivoltát kérdőjelezte meg, amikor a Háárec napilapnak adott interjúban kifejtette: "A holokauszt nem egyedül a zsidó lakosságot érintette Európában. Sokan mások, köztük lengyelek, haltak meg hasonló módon." Hozzátette: a náci korszak Romániájában a zsidókat és a kommunistákat egyformán kezelték. Iliescu apja példáját hozta fel, aki "kommunista aktivista volt, s akit lágerbe hurcoltak", és aki 44 éves korában, szabadulása után kevesebb mint egy esztendővel meghalt. Iliescu egyben leszögezte, hogy a holokauszt általános jelenségéhez hasonló események Romániában is lejátszódtak. Megemlítette "az 1941. évi bukaresti és jászvásári mészárlásokat", a zsidók transznisztriai lágerekbe történt deportálását, s elismerte, hogy "az akkori vezetők felelősök azokért az eseményekért". Ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy a történtekért "nem lehet a román népet és társadalmat vádolni".

Ezúttal valószínűleg nem puszta elszólásról van szó, ahogyan azt Iliescu elnöktől már megszoktuk. Az egyébként kolozsvári gyökerekkel (is) rendelkező Grig Davidovitz által készített interjúban Iliescu azt is elmondta, hogy Románia jelenlegi gazdasági helyzetében szó sem lehet arról, hogy a zsidó közösségtől egykor elkobzott tulajdonokat visszaszolgáltassák. Úgy vélte, a visszaszolgáltatást célzó kereseteket "el kell halasztani vagy el kell utasítani", hiszen nem lehet "megnyúzni" a ma élőket azért, hogy visszafizessék mindazt, amit a második világháború idején vagy pedig azt követően államosítottak. - Miközben a nép mindenféle megszorításokkal küszködik, egyesek különböző kártérítéseket követelnek. Azokat a vagyonokat államosították. Miért kellene Románia mai lakosainak mindezekért fizetniük? Csak azért, hogy egyeseknek még jobb legyen? Nem tartom igazságosnak ezt a dolgot - mondta Ion Iliescu.[172]

A román államfő kijelentései Izraelben óriási felháborodást okoztak. Megdöbbenésének hangot adva, Joszef Lapid izraeli igazságügyi miniszter kijelentette: a román államelnök megjegyzései "érzéketlenségről" tesznek tanúbizonyságot. - Igaz, hogy 350 ezer zsidó maradt Romániában, de 420 ezret meggyilkoltak ott és azokon a területeken, amelyeket a román hadsereg elfoglalt. Nem elég ez ahhoz, hogy Iliescu elismerje a román zsidóság holokausztját? - tette fel a kérdést a miniszter.[173] A másnapi romániai sajtó jelentős része azonban a vitából elsősorban azt emelte ki, hogy Iliescu tulajdonképpen az elkobzott zsidó tulajdonok visszaszolgáltatást ellenzi. A román kormány pedig hallgatott. A Curentul napilapnak Victoria palotabeli források kijelentették, hogy a kormány semmiképpen nem kívánja az ügyet kommentálni, hogy a "nézeteltérést" ne mélyítse még jobban.[174]

Több izraeli forrás szerint Mariana Stoica Tel Aviv-i román nagykövetet azonnal berendelték az izraeli külügyminisztériumba. A zsidó diplomácia azt szerette volna megtudni elsősorban, hogy a kijelentések Románia, a román kormány hivatalos álláspontját képezik-e, vagy pedig csupán Iliescu elnök személyes véleményét.[175] A nagykövet a berendelés tényét a bukaresti Adevărulnak adott nyilatkozatában tagadta. Izraeli források viszont azt is tudni vélték, hogy a román külképviseletre nagyon sok Romániából elszármazott személy telefonált, és fejezte ki tiltakozását Iliescu nyilatkozatával és tulajdon-restitúciós elképzeléseivel szemben.[176] A Rompres hírügynökséggel Sandra Simovich, Izrael bukaresti nagykövetségének másodtitkára közölte, hogy kiadott közleményében országának külügyminisztériuma "erélyesen elítélte" a román államfőnek "a holokauszt fontosságát csökkentő" és "szánalmas" kijelentéseit, s követelte, hogy a román kormány tisztázza a holokauszttal kapcsolatos álláspontját. A Rompres azt is hírül adta, hogy Izrael a bukaresti izraeli diplomatákat is tiltakozásra szólította fel, s Sandu Mazor nagykövetet utasította: az üggyel kapcsolatban folytasson tárgyalásokat a román államfői hivatalban és a román külügyminisztériumban.[177]

Amikor a botrány kirobbant, Ion Iliescu éppen Konstancán és a Fekete-tenger partján tett látogatást. Az izraeli tiltakozásokra és Lapid miniszter vélekedésére reagálva értetlenségének adott hangot, s az interjúban kifejtett tézisét megismételte. - Nem értem a vélekedést. Azt mondtam, hogy a holokauszt általános európai jelenség volt. Nincs román, német vagy lengyel holokauszt. Általános jelenség volt, amelynek voltak európai, és voltak romániai elemei - mondta.

Iliescu elmagyarázta: nem csupán a Magyarország által elfoglalt Észak-Erdélyben voltak gyilkosságok, ahol a végleges megoldást alkalmazták, és a zsidókat koncentrációs táborokba küldték, beleértve Elie Wiesel családját, hanem Romániában is történtek mészárlások, a legionárius lázadás idején. A lázadás leverését követően Antonescu felelőssége az 1941 nyarán történt jászvásári mészárlás, illetve a transznisztriai szörnyűségek. Hozzátette: természetesen, mindezeket megfelelőképpen kell árnyalni, hiszen Antonescu például Sztálingrád után "jóval figyelmesebben ítélte meg a dolgokat, s már nem fogadta el a zsidók elleni végső megoldás szélsőséges intézkedéseit". - Sőt, a román terület az észak-erdélyi zsidóság számára menekülési zónává vált - mondta. Iliescu figyelmeztetett: a jelenséget teljes összetettségében kell elemezni, realizmussal, s ugyanakkor felelősségteljesen.[178]

Armand Gosu történész szerint Ion Iliescu megengedhetetlen hibát követett el, amikor a holokauszt tekintetében a zsidók és a kommunisták közé egyenlőségi jelet tett. - Iliescu nem tagadja határozottan a holokausztot, csupán megengedhetetlen módon bagatellizálja jelentőségét, azt állítva, hogy ťsokan mások isŤ, például a lengyelek, hasonló módon pusztultak volna el. Ami történelmi szempontból hamis - mondta. Gosu kifejtette: a lengyelek, az ukránok és az oroszok közül sokan valóban a német mészárlások áldozataivá váltak, de esetükben már csak azért sem lehet holokausztról beszélni, mert a maguk során ők is részt vettek esetenként a zsidók megsemmisítésében. A történész azt az államfői kijelentést is elutasította, miszerint Romániában a zsidókat és a kommunistákat egyformán kezelték. Rámutatott: a kommunistákat, köztük Lucreţiu Pătrăşcanut is, a Târgu Jiu-i lágerbe zárták, vagy Poiana Ţapuluiban kényszerlakhelyezték. A kommunisták jelentős része viszont a román Siguranţa, illetve a szovjet kémszolgálat ügynöke volt - állította. - Immorális dolog sok százezer zsidó, köztük marhavagonokba zsúfolt és Transznisztriába deportált tehetetlen öregek és gyerekek sorsát összehasonlítani azzal a viszonylag illedelmes élettel, amely a romániai lágerekbe zárt kommunistáknak, amerikai- és angolbarátoknak jutott osztályrészül - mondotta. Gosu úgy vélekedett, hogy vagy Ion Iliescu a történelemhamisítók áldozata, vagy pedig a titkosszolgálatokban és az egyes politikai pártokban tömörülő ultranacionalisták és antiszemiták támogatását kívánja bármi áron elnyerni. Iliescu kijelentését a történész összefüggésbe hozta azzal is, hogy az államfő nemrég tüntette ki Adrian Păunescut, az 1989 decemberében kivégzett diktátor udvari költőjét, és közben Miron Cosma bányászvezér szabadlábra helyezése mellett foglalt állást.[179]

Gosu elmulasztotta megemlíteni, hogy mindössze három nappal korábban tárgyalt ismét Bukarestben David Peleg, az izraeli külügyminisztérium közép-európai és euró-ázsiai osztályának igazgató-helyettese, akinek a román kormány megígérte: mielőbb konkrét intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy a román közvéleményt és a fiatal nemzedéket a holokausztról kimerítően tájékoztassa. Románia ugyanakkor megígérte, hogy hivatalos holokauszt emléknapot jelöl ki.[180] Nincs kizárva, hogy az ígérgetések dacára, Románia a már idézett Iliescu-féle "kimerítő felvilágosításokkal" kívánja a romániai közvéleményt és a fiatal generációt traktálni.

Maria Teodoru, az államosított ingatlanok volt tulajdonosai szövetségének elnöke Iliescu elnök kijelentéseit "szégyentelennek" minősítette. Hangsúlyozta: a volt tulajdonosok részére Romániának nem kell kártérítést fizetnie. Azokat a házakat és villákat, amelyeket nevetséges összegekért a hatalomhoz közel állóknak eladtak, adják vissza a jogos tulajdonosnak, az állam által értük elvett pénzt pedig fizessék vissza azoknak, akiknek a jogtalan vásárlást megengedték. Teodoru szerint a legelemibb jóérzést is nélkülözi az államfői nyilatkozat, amely megtagadja, hogy igazságot szolgáltassanak azok leszármazottainak, akiket - miután házaikat elvették - hosszú évekre börtönökbe zártak vagy kivégeztek.[181]

Nem Teodoru az első, s minden bizonnyal nem is az utolsó, aki a román hatóságokat az efféle következetlenségekre figyelmeztette. Július 25-én a náci háborús bűnösöket felkutató bécsi székhelyű Simon Wiesenthal Központ Berlinben közzétett jelentésében tette szóvá, hogy a balti államokban, Fehéroroszországban, Oroszországban, Romániában és részben Ukrajnában a kommunista rezsimek bukása óta "nem történt előrelépés a háborús bűnökkel kapcsolatos dokumentumok közzétételében", s ezekben az országokban "hiányzik a politikai akarat a háborús bűnösök felkutatása" és bíróság elé állítása terén.[182]

A Nemzeti Liberális Párt határozottan elutasította Iliescu "rendkívül súlyos" kijelentéseit, s elítélte az államosított tulajdonok visszaszolgáltatásának elnapolására tett próbálkozásokat. Eugen Nicolaescu pártszóvivő szerint az államfő túllépte hatáskörét, beleszólt a jogszolgáltatás dolgaiba, s alapvető emberi jogokat sértett meg. Úgy vélte, a kijelentések azt bizonyítják, hogy Romániában a tulajdonjogot nem tartják tiszteletben.[183]

A romániai sajtó jelentős része szintén elítélte Iliescu kijelentéseit, s csípős megjegyzéseket fűzött állásfoglalásához.[184] A Washingtonban tárgyaló Mircea Geoană külügyminiszter július 27-én találkozott az amerikai zsidó szervezetek vezetőivel, Daniel Mariaschinnal, a B’Nai B’rith International alelnökével és Andrew Bakerral, az American Jewish Committee igazgatójával, akiknek magyarázkodni kényszerült. Azt bizonygatta, hogy Románia és Izrael kapcsolatrendszere szolid alapokon áll, Románia mindent kész megtenni az antiszemitizmus visszaszorítása végett, április 27-ikét a Holokauszt Napjává nyilvánítja, s a holokauszt tanulmányozását az egyetem utáni tanulmányok esetében is bevezeti. A román külügy azt is közölte, hogy Mircea Geoană a következő napokban tisztázó megbeszélést folytat az izraeli külügyminiszterrel.[185]

A Jerusalem Post jeruzsálemi napilap úgy vélekedett, hogy amennyiben a Háárecben közöltek igazak, a román államfőt Jörg Haider osztrák politikushoz hasonlóan kellene elszigetelni. "Iliescu mindannyiunkat megsért, amikor jelentékteleníteni próbálja mindazt, ami általában az európai, s különösképpen ami a romániai zsidósággal történt. Túlságosan gyakran tette ezt ahhoz, hogy kijelentéseit véletlen elszólásoknak tartsuk. Mondottai nyilvánvalóan sokkal mélyebb dolgokról árulkodnak" - írta a lap. A cikk szerint Iliescu elmulasztotta megemlíteni, hogy 420 ezer zsidó halt meg a háború idején a román kormányzat "jóvoltából", ezek közül 265 ezer az 1939-es Románia területéről származott, 43 százaléka a háború előtti országban élő 608 ezres zsidó közösségnek. A lap hozzátette: a gyilkosságok aránya sokkal magasabb volt, mint azokon a területeken, amelyeket Románia - a Tengely tagja és a nácik hűséges szövetségese - megszállt. Az izraeli napilap leszögezte: a román nép soha nem lázadt fel az együttműködő hatalom ellen, és nem tiltakozott a még a ’20-as években bevezetett zsidóellenes törvények ellen; a romániai zsidók többet szenvedtek a románok, mint a megszálló németek miatt. "A románok gyűjtötték össze a zsidókat és küldték munkatáborokba, vagy koncentrációs lágerekbe, például Tîrgu-Jiuba. A románok deportálták a zsidó lakosság nagy részét Transznisztriába, ahol legtöbbjüket kivégezték", fogalmazott a napilap.[186] Az Evenimentul zilei idézett cikkében úgy vélekedett, hogy az államelnök Románia érdekeit áldozta fel a választási érdekek oltárán. A România liberă július 28-án viszont azt is hírül adta, hogy a tusnádfürdői szabadegyetemen Michael Mates kolozsvári amerikai konzul kijelentette: az ellopott tulajdonokat ki kell fizetni vagy vissza kell adni.[187]

Iliescunak nem volt mit tennie: retirálnia kellett. Első lépésként, július 27-én, az elnöki hivatal sajtóirodája közleményt adott ki, amelyben leszögezte: az államfő kijelentéseit az újságírók megcsonkították és tévesen értelmezték, miközben az államfő elismeri a holokauszt egyedi jellegét, és távolról sem bagatellizálja annak jelentőségét. Egy másik közleményben az elnöki hivatal hangsúlyozta, hogy Iliescut "megdöbbentették és felháborították" a Háárecnek adott interjú által kiváltott reakciók. A román sajtó azonban úgy vélte, Iliescu igazságtalanul hibáztatja az újságírókat.[188]

A Tel Aviv-i román nagykövetet végül július 27-én rendelték be az izraeli külügyminisztériumba, és közölték vele a hivatalos izraeli tiltakozást. Közölték: Iliescu nem csupán a holokausztot tagadta, hanem azt is kijelentette, hogy az nem pusztán "zsidó ügy". Ennek kapcsán a zsidó diplomácia hivatalos magyarázatot kért Bukaresttől.[189] Ezt követően mindenki a román kormány állásfoglalását várta, de Bukarest hallgatásba burkolózott, és az időhúzás taktikáját alkalmazta. A zsidó állam felhatalmazta viszont bukaresti nagykövetét, hogy a román kormánynak közvetlenül is hozza tudomására határozott tiltakozását.[190]

Az izraeli nagykövetség a diplomáciában szokatlanul kemény hangvételű közleményben követelte, hogy a román kormány tisztázza álláspontját az Iliescu által adott interjú holokausztot érintő kijelentései tekintetében. Sandu Mazor nagykövet az elnöki hivatal sajtóirodája által kiadott közlemény miatt is erélyesen tiltakozott. Végül a diplomata Ion Iliescuval folytatott telefonbeszélgetést, s ez alkalommal a román elnök kijelentette: nem vonja kétségbe a zsidó nép holokausztjának egyedi jellegét, az államosított ingatlanok visszaszolgáltatását vagy kárpótlását nem csupán az erkölcs diktálja, hanem a román törvények is szentesítik, és hogy szakértőkből álló testületet hoznak létre, amely a romániai holokauszt kérdését megvizsgálja.[191] A beszélgetés során Iliescu megígérte, hogy személyes levélben fordul az izraeli államfőhöz, s tisztázza álláspontját, s ezt meg is tette. Móse Kacav elnökhöz intézett levelében kifejtette: sajnálja, hogy szavait "környezetükből kiemelve" félremagyarázták. Leszögezte: Románia felelősséget érez "a múlt század ’30-as és ’40-es éveiben" történtekért, s az "erkölcsi és anyagi kárpótlás" ügyét komolyan veszi.[192]

Bár az Adevărul fontosnak tartotta külön is megjegyezni, hogy Iliescut nem az izraeli külügyminisztérium hasonlította Haiderhez[193], a lapok többsége azonnal észrevette, hogy a kormány napokig néma maradt.[194] A România liberă az államelnök kijelentéseit "felelőtlennek" minősítette, s úgy vélte, azokat nem a véletlen szülte. A lap emlékeztetett arra, hogy korábban Răzvan Theodorescu szintén tagadta, hogy Románia területén holokauszt történt, s leszögezte: a transznisztriai lágerekbe történt deportálások pusztán etnikai szempontok alapján történtek, semmilyen előzetes jogi procedúra nélkül.[195]

Napokkal a botrány kirobbanása után a Demokrata Párt is megszólalt. Közleményében azt hangsúlyozta, hogy a román politikusoknak és a pártoknak tartózkodniuk kell attól, hogy a történtekhez kommentárokat fűzzenek, mert a tények ismerete híján többet árthatnak. Hagyják a vitát a történészekre, mert a holokauszt "kényes téma", s inkább arra törekedjenek, hogy találjanak politikai, diplomáciai és anyagi forrásokat "az elkövetett tévedések orvoslására". A DP ugyanakkor úgy vélekedett, hogy az államfő kétszínűen viszonyul a tulajdonjog kérdéséhez, pedig ma már mindenki számára világos, hogy a tulajdon "szent dolog, amelyet nem lehet politikai alkuk tárgyává tenni".[196]

Adrian Năstase végül július 29-én közölte: levelet ír Ariel Sharon izraeli kormányfőnek, amelyben megismétli Románia korábbi álláspontját, miszerint a jelenlegi kormány a múlt bűnei miatt felelősséget vállal.[197] A miniszterelnök Iliescu kijelentéseit nem volt hajlandó kommentálni. Ennek ellenére, Michael Guest bukaresti amerikai nagykövet kijelentette: Romániának nyilvános magyarázatot kell adnia a történtekért. A nagykövet szerint a román hatóságok a "bűnösség" és a "felelősség" fogalmát összemossák. - Itt pedig nem a bűnösségről, hanem a felelősségről van szó. Be kell biztosítanunk magunkat, hogy ilyen dolgok többé nem fordulnak elő - mondta.[198]

A botrányt súlyosbította, hogy az izraeli tiltakozások közepette a France Presse hírügynökség Bukarestből jelentette: a Vasgárda Bukarestben havonta megjelenő folyóiratot adott ki.[199] A felháborodás közepette, persze, senkit nem vontak felelősségre, csupán azt ígérték a hatóságok, hogy az ügyet ki fogják vizsgálni.

Nagy sajtóvisszhangot váltott ki az a levél, amelyet Móse Kacav izraeli államfő küldött román kollégájának, s amelyben Ion Iliescu korábbi levelére válaszolt. Leszögezte: "A második világháború idején sok európai polgárt meggyilkoltak. A náci rendszer brutálisan lépett fel különböző nemzetiségekkel szemben, de eredetük miatt, illetve a "faji elméletnek" nevezett rémséges ideológia okán kizárólag a zsidókat üldözte. - Nem minden áldozat volt zsidó, de minden zsidó áldozat volt - mutatott rá az izraeli elnök. A náci népirtási terv kizárólag a zsidó népet vette célba, s a nácik a zsidó nép kiirtására vészjós kifejezést használtak - a "végleges megoldást".

Móse Kacav szerint az a beállítás, hogy a második világháború idején egész Európa gyilkosságok színhelye volt, a történtek miatti történelmi felelősséget igyekszik csökkenteni, miközben ezzel a felelősséggel Európa minden nemzetének - így Romániának is - szembe kell néznie.

Az izraeli államfő kifejezte reményét, hogy Románia "bátran szembenéz a holokauszt korszakbeli saját tragikus múltjával, s az országban egykor élő zsidóság több mint a fele elpusztításának a tényével".[200] A levél szerint a zsidó nép ellen irányuló "borzasztó és egyedülálló gyilkosságok miatti sajnálkozásra" azért van szükség, hogy a következő generációknak jobb jövőt lehessen biztosítani, a holokauszt tagadása pedig az áldozatok ellen elkövetett súlyos sértés.[201]

Kommentárjában a Mediafax hírügynökség úgy vélekedett, hogy Románia Európa egyetlen országa, amelyben a holokauszt kérdése mindmáig a politikai harcok eszköze, s a választások előtt egy évvel a pártok ezen eszköz felhasználásával próbálják maguk mellé állítani a szélsőjobboldali választókat.[202] A hírügynökség nem tért ki a román történészek elfogultságaira. Pedig ugyanazon a napon például Marius Oprea az illyefalvi táborban nem kevesebbet állított, mint hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a nemzetvédelmi tárca a romániai zsidók megsemmisítéséről szóló dokumentumokat "adtak el" a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumnak.[203] A helyzetet C. V. Tudor, a Nagy-Románia Párt elnöke is igyekezett kihasználni. Erélyesen tiltakozott amiatt, hogy a Le Figaro című francia napilapban megjelent cikk azt állította: a szélsőjobboldali Nagy-Románia Párt, az ország második politikai erője Antonescut továbbra is "hősnek" és "mártírnak" tartja. Leszögezte: a francia sajtó nem első alkalommal hazudik személyét és pártját illetően. tavaly például a Le Monde állította róla, hogy holokauszt-tagadó lenne. Ami, persze, nem igaz, s amiért a lap tudósítója levélben kért végül tőle elnézést - állította Tudor. - A valóság az - tette hozzá -, hogy én vagyok az egyetlen pártvezető, aki történész-doktorként és vallásszociológusként mindig azt mondtam, hogy a holokauszt kizárólag zsidó volt.[204] Michael Guest amerikai nagykövet azonban azonnal pontosított: "egyetlen párt kivételével" nem lehet azt állítani, hogy a románok antiszemiták, s negatívan viszonyulnak más kultúrákhoz.[205]

A botrány hullámai ezennel csillapodni látszottak. Csak az Adevărul tartotta fontosnak Teleki László magyar államtitkárt idézni, aki a holokausztban elpusztult nagykanizsai cigányságra emlékező rendezvényen kijelentette: senkinek nincs joga egy személyt jobbnak tekinteni egy másiknál, egy életet értékesebbnek tekinteni egy másiknál.[206]

A román államfő nyilatkozata által kiváltott botrány azonban még egy ideig tovább hullámzott. A román napilapok a botrány kirobbanása után napokkal kaptak észbe, és kezdtek elemző kommentárokat írni arról.[207] Avraham Poraz izraeli belügyminiszter augusztus 1-én a Ziua című bukaresti napilapnak adott interjújában kijelentette: Iliescu nemkívánatos személy Izraelben. A romániai származású miniszter a lapnak kifejtette, hogy nem első alkalommal csalódott a román elnökben. Első nagy csalódását 1995-ben az okozta, hogy Iliescu jóváhagyta a 112. számú Törvényt, amelynek alapján valamennyi zsidó tulajdonú ingatlant "ajándékba adtak azok román bérlőinek". Poraz elmondta: Izraelben pontosan ismerik a történelmet, tudják, hogy "Románia hangsúlyosan antiszemita ország", tudomásuk van a legionáriusok által rendezett pogromokról, amelyek során, 1940-ben, saját nagyapját román katonák meggyilkolták, s azt is tudják pontosan, mi történt Transznisztriában. Hozzátette: az ilyen fajta szégyenteljes nyilatkozatok nem könnyítik meg Románia NATO-csatlakozását, s az ország érdekeivel ellentétesek. A miniszter a zsidóknak fizetendő kártérítésekkel kapcsolatban rámutatott: nem a kártérítésekről van elsősorban szó, hanem arról, hogy a meglévő tulajdonokat Romániának vissza kellett volna szolgáltatnia, s csak azt követően kellet volna a bérlők védelméről törvényt hoznia. "Senki sem követelte, hogy a bérlőket lakoltassák ki, vagy hogy azok hatalmas lakbéreket fizessenek" - mondotta Poraz, de úgy vélte, a tulajdonjogot tiszteletben kellene tartani. Sajnálkozását fejezte ki egyben amiatt, hogy - bár nyilatkozataikban ennek ellenkezőjét állítják - a jelek szerint erre sem a Năstase-kormány, sem pedig Iliescu elnök nem hajlik.[208]

Miközben a zsidó állam belügyminisztere Iliescut ostorozta, a román államfő Bukarestben fogadta Daniel Mariaschint, a B’nai B’rith zsidó szervezet vezetőjét, akinek elmagyarázta, hogyan is látja Románia a holokausztot. Egyben sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az izraeli sajtó meghamisította állításait. Iliescu leszögezte: Bukarestnek eltökélt szándéka olyan politikát folytatni, hogy ilyen "tragikus események" többé soha ne ismétlődhessenek meg.[209] Iliescu megígérte: Románia holokauszt-emléknapot elöl majd ki, s az oktatási tanrendbe a holokauszt-tanítást is befoglalja.[210]

Az államfő egy nappal később kijelentette, hogy Romániára nagy nyomás nehezedett az elkobozott ingatlanok visszaszolgáltatása érekében. Az elnök szerint nem minden egyes esetben van lehetőség az ingatlanok természetben történő visszajuttatására, hiszen azok közül sokat lebontottak, s helyükön új épületek állnak. Romániának dollár milliárdokat kellene fizetnie kártérítésképpen, s erre a nemzetgazdaságnak egyelőre nincs lehetősége. Adrian Năstase azonban úgy vélekedett, hogy Romániának fel kell gyorsítania a zsidó ingatlanok visszajuttatását, hiszen ez idáig ezer visszakövetelt ingatlan közül csupán tízet adtak vissza a jogos tulajdonosnak. A kormányfő elismerte, hogy egyelőre nem tisztázták azt sem, hogy a természetben vissza nem juttatott ingatlanokért mennyit fizetnek, s hogy a kárpótlás pénzben avagy részvényekben történjen.[211] A miniszterelnök álláspontját alátámasztotta az egyik bukaresti napilapban ugyanazon a napon megjelent riport, amelyből kiderült: Szatmárnémetiben 1100 visszaszolgáltatási kérelem közül mindössze 13 esetben döntöttek a természetben történő visszajuttatás mellett, ám az esetek felében a tulajdonos különböző okok miatt nem vehette birtokába egykori tulajdonát.[212] Kiderült az is, hogy a közösségi ingatlanok visszajuttatása terén sem különb a helyzet: 1800 közül mindössze 41-et adtak vissza. A zsidó hitközségek vagyonával gazdálkodó "Caritatea" alapítvány kimutatása szerint a zsidó ingatlanok java részét nem szolgáltatják vissza, a 10/2001. számú Törvény ugyanis az 1945 előtt - például a román legionárius állam által 1940-ben hozott törvények alapján - elkobzott ingatlanokra nem vonatkozik.[213]

Augusztus 4-én a Háárec Iliescu korábbi és újabb válaszait és nyilatkozatait elemezte, s úgy vélte, a román elnök próbálkozásai, hogy a nyilatkozata által okozott ártalmakat kisebbítse, rendkívül kínosak. A lap publicistája szerint Iliescu négy bűne a holokauszt relativizálása, a történelem átírása, a zsidó tulajdonnal szembeni álláspontja, illetve a zsidó kártya politikai érdekből történő ismételt kijátszása.[214]

Lassan kezdetét vette Romániában is az elnöki interjú higgadtabb elemzése. Elsőként a bukaresti Független Újságíró Központ (CJI) szervezett vitát a kérdésről. A vitában felszólaló Adrian Cioroianu és Andrei Oişteanu történészek leszögezték: a romániai holokauszt dokumentumait 95 százalékos arányban ismerik a kutatók, s az elmúlt 14 évben azok nagy része nyilvánosságra került. A széles tömegek azonban még mindig a korábban hangoztatott mítoszok alapján állnak, ezért a sajtónak kötelessége ismertetni a tényeket. Bár elismerték, hogy Románia nem alkalmazta a "végleges megoldást", s az Óromániában élő zsidóságot nem küldte haláltáborokba, Antonescut semmiképpen nem lehet zsidómentőként feltüntetni. Oişteanu úgy vélte, "nem lehet felmenteni egy gyilkost azokért az áldozatokért, amelyekkel nem végzett". Mindkét történész azon a véleményen volt, hogy az interjú során hangoztatott kijelentéseivel Iliescu a Nagy-Románia Párt szavazóit célozta meg.[215]

Úgy tűnt, mindenki levonta a tanulságokat. A Yad Vashem fiatal román politikusokat hívott meg 2003 októberére Izraelbe, hogy a holokausztról az intézet által rendezett konferencián tájékozódjanak[216], Iliescu elnök magas állami kitűntetést nyújtott át Sandu Mazornak, Izrael bukaresti nagykövetének[217], a Román Rádió Társaság pedig a romániai antiszemitizmus elleni jogszabályokat dicsérő Colette Avital izraeli parlamenti képviselő jelenlétében vitatta meg "a holokauszt leckéjét".[218] Csupán a Mihai Viteazu Rend Lovagjai közölték a Ion Iliescuval szolidaritást vállaló levelükben: mélyen elítélik azokat a román újságírókat, akik szubjektív és illojális módon kommentálták az államfő interjúját.[219] De sem ez, sem pedig az a hír, miszerint a Neamţ megyei visszaszolgáltatási bizottság a kommunisták által Roman városában egykor államosított 47 zsidó ingatlan esetében megtagadta a kárpótlást[220], nem zavarta meg a békülékeny hangulatot.

Hátra volt még azonban az Iliescu-interjú által kreált kínos helyzet belpolitikai kihasználása. Ez augusztus 24-én kezdődött, amikor is Emil Boc, a Demokrata Párt alelnöke Kolozsváron kijelentette: Iliescu elnök börtönre ítélhető, mert nyilvánosan tagadta a holokausztot. Boc a hatályos jogszabályokra hivatkozva közölte, hogy pártja az államfő felfüggesztését fogja kezdeményezni.[221] Annak ellenére, hogy Iliescu igyekezett bagatellizálva kijelenteni, Boc jelentéktelen dolgokkal játszadozik[222], a román kormánypárt azonnal erélyesen tiltakozott[223], az elnöki hivatal viszont "további pontosításokat" adott közre az államfő Háárec-interjújával kapcsolatban. A közlemény rendkívül durva támadást indított a Háárec napilap és annak újságírója ellen, azt állítva egy hónappal az interjú megjelenése után, hogy a lap az elnök kijelentéseit meghamisította, mondottait pedig a kontextusból kiemelte, s azokat a fordítás során is megváltoztatta. A dokumentum azzal vádolta a lapot és az újságírót, hogy sötét érdekek szolgálatában állva, a szerkesztőségben "előre gyártott" interjúval próbálták Románia elnökét lejáratni. Ez azonban messzemenőn nem sikerült, hiszen az államelnöki hivatal címére rendkívül sok "Iliescu védelmére kelő" külföldi üzenet érkezett, köztük amerikai - a közleményben meg nem nevezett - zsidóktól is.[224]

Az elnöki hivatal kioktató hangnemű, bírálatai miatt Andrei Oişteanu történészt is támadó közleményét az Evenimentul zilei napilap másnapi számában közölt összeállítás romokba döntötte. A lap megszerezte ugyanis a vitatott interjú hangfelvételét (azt egyébként honlapján az újság bárki számára hozzáférhetővé tette), amelyből kiderítette: Iliescu szó szerint azt mondta, ami az izraeli lapban megjelent. A bukaresti napilap megállapította: "a 73 éves Iliescu hazudik".[225] A Háárec pedig "kínosnak és alaptalannak" nevezte az elnöki hivatal közleménye által állítottakat. A lap hangsúlyozta: a közölt interjú Iliescu pontos szavait tartalmazta, bizonyítékként szolgálnak erre a megőrzött hangfelvételek is. A Háárec úgy vélte, érthetetlen, hogy Iliescu egy egész hónapot várt az interjú közzététele után, hogy azt megtagadja. A lap cáfolta, hogy megjelenése előtt Iliescu az interjút még látni akarta volna, s közölte, hogy ilyen feltételről a lap tudósítójának az elnök nem tett említést.[226]

A Háárec cáfolatát az Evenimentul zilei is ismertette, ami a román államfő rosszallását a lap újságírójával szemben csak növelte. A Kínából visszatérő elnök a bukaresti repülőtéren közölte az újság munkatársával, hogy "nem áll vele szóba".[227] A repülőtéren az elnök azt is közölte, hogy nem kívánja folytatni "a Háárec napilap által megnyitott polémiát".[228] A Demokrata Párt is elállt attól a gondolattól, hogy az államfő felfüggesztését kezdeményezze. Sorin Frunzăverde, a párt alelnöke kijelentett, sokkal fontosabb a PD számára a párt éves országos konferenciájának megszervezése.[229]

A szóban forgó interjú körül kirobbant botrány azonban ékesen bizonyította, hogy Románia vezetői mit is gondolnak a holokausztról és az elkobozott tulajdonok visszaszolgáltatásáról. De bepillantást nyújtott annak a kirakatpolitikának a hátterébe is, amelyet Románia 1990 után is folytat a nemzeti kisebbségekkel szemben.

A 2001 őszétől 2003 őszéig eltelt két esztendő történései mindenkit - kétkedőket és reménykedőket egyaránt - meggyőzhettek arról, hogy milyen hosszú út elé néz Románia és népe ezen a téren. (Köztünk szólva: a marosvásárhelyi holokauszt-emlékművel kapcsolatos viták alapján arról is, hogy a minőségi önismeretig a magyarságnak is jókora utat kell megtennie). Romániának előreláthatóan hosszú évekre lesz szüksége ahhoz, hogy a románság tudatába évtizedeken át belesulykolt tévhiteket és mítoszokat a történelmi valósággal helyettesítse, s hogy a folyamatos, huncutkodó történelemhamisítást abbahagyva, a történteket korrekt módon elismerje és ismertesse a széles tömegekkel, a fiatal generációkkal.

Kérdés azonban, hogy a NATO-csatlakozás érdekében életbe léptetett két rendelet felemás végrehajtása mellett mennyire komoly a román kormányzati erőkben, de a politikai pártokban általában, a múlttal való őszinte szembenézés szándéka. S mennyire komolyan gondolják ezt a szembenézést azok a román értelmiségiek, akik 1990 után is szinte kivétel és pártállásra való tekintet nélkül a két világháború közötti vasgárdista, illetve a Vasgárdával és a legionáriusokkal látványosan szimpatizáló írók és művészek (főképpen Nechifor Crainic, Emil Cioran, Nae Ionescu stb.) szellemi hagyatékából merítettek. És merítenek mindmáig.